Miért Holmes az első?

Nem ő írt először krimit, mégis tőle számítható a műfaj megszületése. Sherlock Holmes sokáig valóban a leghíresebb nyomozó volt, aztán jött Poirot, Maigret, Miss Marple is, méltó társául a detektívek panteonjában. S hogy Doyle lenne a legnagyobb krimi író? Az egyik legnagyobb biztosan.

Már az ókorban megszületett a bűnügyi nyomozás ötlete, pontosabban az, hogy a bűneset és annak kiderítése álljon a cselekmény középpontjába, gondoljunk akár Oidipusz alakjára, s detektívregény is már jóval Doyle születése előtt létezett. Edgar Allan Poe 1841-ben tette közzé A Morgue utcai kettős gyilkosságot, melyet szokás a műfaj első darabjának tekinteni. Annyiban jogosan, hogy Poe tudatosan teremtett műfajt. Nem tudatosan megelőzte őt jó húsz évvel Irving Washington, mikor is megírta Az Álmos völgy legendáját, az írásból készült Tim Burton filmet nálunk is vetítették a mozik. Ha visszaemlékszünk, a főszereplő nyomozó, Ichabod Crane felügyelő bizony igen sokban emlékeztet Doyle Holmesára. Crane a maga korában úttörőnek számít, ellenébe megy a misztikus magyarázatoknak, a modern tudomány eszközeivel igyekszik leleplezni az emberi hiedelmek szövevényét, kitartóan üldözi a gonoszt, logikusan végiggondolja az eseményeket, aztán megdöbben. Tényleg sátáni erők állnak a gyilkosságok mögött.

Épp e dramaturgia fordítottja A sátán kutyája, melyet Doyle főművének tekintenek, s amelyben Holmes és barátja, örökös társa, Watson doktor egy régi, sötét családi tragédia nyomába ered. A pokolból elő-előjövő, hatalmas kutya tartja rettegésben egy hajdani erőszakos ős miatt a Baskerwilleket. A nemesi család férfitagjai rejtélyes módon halnak meg, ezért kérik Holmes segítségét. A detektív nem hisz a mítoszban, logikájával végül leleplezi a tényleges bűnöst, s a sátáni állatot, melyről kiderül, hogy egy ír farkaskutya, melyet gazdája foszforral ken be, s a láp sejtelmes éjszakájában azért ereszt el, hogy a szívbeteg leszármazottat halálba ijessze.
Mire ezt fogalmazta Doyle, már befutott, sikeres író lett, olykor többet vettek könyveiből, mint a Bibliából, a népszerűségét hozó Holmesról pedig sokan hitték azt, hogy valóban él. Legendás lakhelye, a Baker Street 221/B. ma múzeum, s fogalom, igaz, valójában kicsit odébb, a 239. szám alatt található, ugyanis a 221/B-t nem adta el a tulajdonosa. Ahogy fogalom lett maga Sherlock is, megtestesítője a viktoriánus gentlemannak, de ennél több, rendkívül hitelesen megrajzolt karakter, kicsit morfinista, hobbihegedűs, sűrűn dohányzó, számtalan tudományág amatőr, félprofi művelője, de mindenekelőtt briliáns elme, s az egyetemi évek alatt kifejlesztett következtetéses módszere révén új foglalkozás megteremtője: magándetektívé. Agglegény, aki társával, barátjával, nyomozásai során asszisztensével, Watson doktorral éldegél a Baker Streeten, s fogadja novellánként és regényenként az ügyfeleket.

Doyle mindkét alakba belecsempészett valamit magából, volt katona, természettudományt, filozófiát hallgató egyetemista, sportszerű ökölvívó, fegyverszakértő, orvos, világutazó, ami a korabeli gyarmati Angliában nem jelentett igazi nehézséget, és író. Aztán e gazdag tapasztalatból és műveltségből kigyúrta halhatatlan alakjait. Halhatatlannak kell őket neveznünk, a megszülető novellákat hűen adaptáló, talán egyik legjobban sikerült sorozat ma is kedvelt árucikke a filmforgalmazóknak, Jeremy Brett pedig a rajongók szemében holmesabb Holmesnál. A detektív és barátja már a 21. századot is meghódította, gondoljunk csak Guy Ritchie 2009-es filmremekére.

Sokan próbáltak aztán hasonló alakot teremteni, nagy íróknak, mint Agatha Christie, Simenon, sikerült is, de Holmes számtalan más ivadéka mára a névtelenségbe hullt. Doyle-t még a legjelentősebb irodalom sem tudta figyelmen kívül hagyni, halálakor, 1930-ban Schöpflin Aladár, a Nyugat egyik legmértékadóbb kritikusa fogalmazta meg: „ki tudott találni egy alakot, amely millió és millió embert érdekelt s olyan könyveket írt róla, melyeket jóformán mindenki olvasott, aki egyáltalán olvasni szokott".