sherlock holmes - Dívány

A XX. század elején a detektívtörténetek aranykorukat élték. Nagy-Britanniában Arthur Conan Doyle zseniális, de végtelenül rideg és gépies nyomozója, Sherlock Holmes bűvölte el az olvasókat. Párizsban azonban szinte ezzel egy időben, 1905-ben megszületett egy olyan karakter, aki fenekestül felforgatta a krimi műfaját, és rabul ejtette a női szíveket.

Amikor Sir Arthur Conan Doyle 1893-ban a svájci Alpokban halálba küldte leghíresebb detektívjét, a világ felbolydult. A londoniak az utcán is nyíltan gyászolták a fiktív karaktert, az író pedig hiába menekült, a rajongók végül kikényszerítették a nyomozó feltámadását.

A lábnyomok nagyon árulkodó jelek. Üzennek a láb tulajdonosának méretéről, súlyáról, de akár sebességéről és neméről is. Információt adhatnak haladásának irányáról és még anyagi helyzetéről is. Nem csoda, hogy trükkös megtévesztésre éppúgy bevetették őket, mint nyomozások alkalmával.

Arthur Conan Doyle megálmodta Sherlock Holmes zseniális karakterét, de az ihletet a való életből merítette: a világ legismertebb detektívjét a tanáráról mintázta.

Sir Arthur Conan Doyle nevét mindenki a Sherlock Holmes-történetek írójaként jegyezte meg: a detektív a színtiszta és éles logika követője, kitalálója azonban örömmel mélyedt el a szellemvilág bugyraiban.

Országos szenzációvá lett, amikor az 1910-es években két fiatal lány mesebeli tündérekkel találkozott az észak-angliai Cottingley faluban – az apró, szárnyas teremtmények létezését öt fénykép bizonyította, melyek hitelességét szakértők hada kezdte vizsgálni. Sokan, köztük Sherlock Holmes megálmodója, Sir Arthur Conan Doyle is azon a véleményen voltak, a tündérek valódiak.

Néha mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, hogy milyen volna, ha kedvenc regénybéli karaktereink valóságosak lennének – és mint tudjuk, némely esetben tényleg létező személy szolgáltatta egy-egy fiktív szereplő megalkotásához az ötletet. Nincs ez másképp Sherlock Holmes esetében sem.

Talán te is úgy képzeled el a történelmi személyeket, mint törékeny relikviákat, akik gint iszogatva a kandalló előtt éppen a múltat vésik papírra lúdtollas pennájukkal. Talán így volt, de mit csináltak ezek az emberek, amikor éppen nem a történelmünk megírásával voltak elfoglalva?

​

​

​

​