Sir Arthur Conan Doyle nevét mindenki a Sherlock Holmes-történetek írójaként jegyezte meg: a detektív a színtiszta és éles logika követője, kitalálója azonban örömmel mélyedt el a szellemvilág bugyraiban.
Meglepőnek tűnhet számodra is, mégis igaz: Arthur Conan Doyle a spiritualizmus híve volt. Holmes alakjának megalkotásán túl ez az a jellegzetessége, amelyről a leggyakrabban megemlékezik az utókor: vajon miért fordult az ismert író a szellemvilág felé?
Az író így került közel a szellemekhez
Sokak szerint az első világháborúhoz, illetve az azt követő influenza-világjárványhoz köthető Doyle élénk érdeklődése a szellemvilág iránt: ekkor hozzá hasonlóan tömegek veszítették el szeretteiket a csatatéren. Az írónak fia, Kingsley, és öccse, Innes elvesztése adta meg a végső lökést a spiritualizmus felé: mindketten a csatatérről hazatérve vesztették életüket a járványban, egy szeánszon pedig az író úgy érezte, halott fia szólt hozzá. Nem ekkor kezdődött ugyanakkor Conan Doyle és a szellemvilág közös történelme: a valóságban fia még meg sem született, amikor ő már kacérkodott a témával. Érdekes fejlemény volt ez annak ismeretében, hogy a katolikus skót családból származó író a jezsuitáknál végezte el tanulmányait.
A későbbiekben azonban már élénk szószólója is volt a spiritualizmusnak: évtizedeket töltött azzal, hogy ezt a területet kutatta, és publikációkat is közzétett arról, amit talált. Úgy fogalmazott, hogy akár megszerzett hírnevét is szívesen veszti el, ha sikerült a spiritualizmust jobban megértetnie az emberekkel – afféle spiritiszta Szent Pálnak látta magát.
1918-tól kezdve jelentetett meg írásokat e témában, összesen kilenc spiritualizmussal foglalkozó kötete jelent meg.
Ekkoriban mást már nem is írt szívesen, mint a szellemvilág mibenlétét kutató tanulmányokat: a nevét oly híressé tevő Sherlock Holmes alakjával még a 19. század végén megpróbált örökre leszámolni, ez végül azonban nem sikerült, mivel túlzottan népszerű lett a detektív, az olvasóközönség nyomása így arra kényszerítette, hogy feltámassza halottaiból. A spiritualizmus ezekben a történetekben ugyanakkor érdekes módon mindössze egy alkalommal jelent meg – nem csoda, hiszen Holmes maga a racionalitás, az ő világába az író szinte képtelen lett volna a spiritualizmust hitelesen beemelni.
Sherlock Holmes sem nézte volna jó szemmel
Amellett, hogy könyveket írt és előadásokat tartott a témában, Arthur Conan Doyle szeánszokat is látogatott. A spiritualizmussal kapcsolatosan éles kritikákat megfogalmazó Harry Houdiniről úgy vélte, különleges képességek birtokosa – a magyar származású szabadulóművész ugyanakkor tagadta ezt.
A furcsa ellentmondás dacára barátok lettek, nem kis részben azért, mert Houdini, akinek feltett szándéka volt leleplezni minden olyan csalást, amelyben emberekkel hitetik el, hogy szellemekkel kommunikálnak, titkolta spiritualizmushoz fűződő viszonyának valódi mibenlétét. A barátságnak azonban egy szeánsz örökre véget vetett.
Az író második feleségével, Jean Leckie-vel közösen vett részt ezen az alkalmon, melyen Houdini is ott volt, szkeptikus létére.
A nő azt állította, hogy a szabadulóművész édesanyja rajta keresztül akar kapcsolatba lépni fiával – mindezt írásban tette.
Leckie keze jegyezte le folyékony angol nyelven, automatikus írással az X-szel aláírt mondatokat, Houdini azonban meglehetősen szkeptikus volt azokkal kapcsolatosan. Édesanyja zsidó volt ugyanis, egy rabbi felesége, ráadásul Magyarországról vándorolt ki, és nem igazán beszélte az angol nyelvet. Az író mindezek ellenére azt állította, hogy a szellem Harry Houdini 1926 halloweenjén bekövetkezett halálát is előrevetítette ez alkalommal.
A spiritualizmus fontos alakjává vált
Doyle tevékenysége a spiritualizmus híveinek körében sem volt egységes megítélésű. Az író egy újságcikkben, majd később egy komplett könyvben is azt bizonygatta, hogy léteznek tündérek: állítását arra alapozta, hogy két lány, Elsie Wright és Frances Griffiths valódi tündéreket fényképezett le, akiket a yorkshire-i Cottingley faluban láttak. A cikket és másik írását is élesen kritizálták. Elsie jóval később, 1983-ban maga vallotta be, hogy az ominózus fotó manipuláció eredménye volt: gyerekkönyvekből vágott ki tündéreket, amelyeket fonalakkal rögzített, majd elkészült a fénykép.
Bármilyen is volt megítélése, nagyon nagy szerepet játszott a spiritualizmus terjedésében alakja.
Ezt mutatja az a tény is, hogy halála után alig néhány nappal már spiritiszta találkozót szerveztek a Royal Albert Hallban, hogy még egyszer utoljára megjelenhessen a síron túlról.
Az eseményen több ezren vettek részt, köztük Lady Conan Doyle és több Conan Doyle gyerek is. A színpadon egy sor széket állítottak fel a család számára, egyet pedig természetesen üresen hagytak Sir Arthurnak. Sokan voltak a közönségben, akik azt állították, hogy érezték a jelenlétét maguk között. Már temetése is inkább tűnt ünnepnek, mint gyászos eseménynek: társai nem azt érezték, hogy elvesztették az írót, hanem azt, hogy mostantól a szellemvilágban lehet ő is.
