Kezdtük a hétfői NCIS-szel, ami hozta a szokott formáját - Mark Harmon nem okoz csalódást, bár az is igaz, hogy a sorozatot sokkal érdemesebb Pauley Perette miatt nézni. Aki ezt a lökött csajt kitalálta, maga sem lehetett épeszű, tessék csak elképzelni magyar viszonyok között, amint a kerületi kapitányság laboratóriumnak kinevezett mosókonyhájából kirohan egy gótikus poszt-tinédzser, és azt üvölti, hogy valaki javítsa meg a hadronütköztetőt, amit hajszárítóból, baracklekvárból és hatos anyacsavarokból dobott neki össze az aranykezű McGee őrmester. Bizony, ezek a szoftkrimik sokkal inkább szólnak a karakterek magánéletéről, mint a bűnügyekről - bár az NCIS első évadában még nem így volt. Felejthetetlen marad az a rész, amikor derült égből becsapott egy amputált haditengerészeti láb... az akkori forgatókönyvírók nem mentek a szomszédba sem ötletért, sem morbid humorért.
Hogy ne bízzuk el magunkat, a TV2 ez után minden hétfőn hozzánk vágja a Gyilkos számokat és a Különleges ügyosztályt is - a fajsúly és a kategória azonos ugyan, de a kivitelezést nem is emlegethetjük egy napon Gibbs ügynök csapatáéval. Kezdjük azon, hogy a kriminalisztikában tényleg alkalmazzák a matematika számtalan ágát - de ezeket a folyamatleíró és elemző módszereket sosem, aminek több oka is van, például rögtön az első az, hogy emberi lényekre vonatkoztatva nem működnek. Ha működnének, már rég használná őket a reklámipar. A Gyilkos számok tehát elejétől a végéig halandzsa, a jellemek sablonosak, illetve színtelenek, a stábnak nagyon kellhetett a pénz. Érthetetlen, hogy miért folytatják a forgatását évadról évadra, éppúgy, mint a Különleges ügyosztály esetében is - Amerikában a legfurább dolgokat hajlandóak végignézni és elfogyasztani az emberek.
Az RTL Klub szerdai kísérletével viszont biztosra ment. Sherlock Holmes ügyeivel egyszerűen nem lehet mellélőni, főleg, ha előző héten a királyi adón a Sátán kutyáját vetítették. Az alaphangulat tehát adott, a Baker Street hangulata még érezhető a levegőben. Ezzel a filmmel egyébként a világon semmi baj nem volt, kiváló kézművesmunkának nevezhető, az alakítások korrektek voltak, a színészek tehetségesek és angolok, még ha ez nem is volt nyilvánvaló első ránézésre. Igaz, a történetnek a világon semmi köze nem volt Conan Doyle eredeti novelláihoz, de legalább senkinek sem támadhattak rémálmai tőle.
Amint az MTV1 monomániás jellegű Agatha Christie-sorozatától sem. Szombat este van, vége a lottóhúzásnak, és valami filmet kéne odavágni, ez pedig a mostani játékhéten az angol vénasszony keze alól került ki. Szerencsére az Egy marék rozs 2008-as változata kifejezetten elfogadhatóra sikerült, hiába, jó alapanyagot nehéz elrontani. Hátravan még a pénteki CSI egyenesen New Yorkból és az idegosztályról, ezt a sorozatot valószínűleg csak a végleges függőségben szenvedők képesek élvezni - bizony, messzire esett az alma az eredeti CSI nemes fájától. Több fényévnyire. Még felmerülhet a kérdés, hogy a hétfői Dr. Csont nevezhető-e kriminek, avagy mégsem: talán nem, inkább valami akcióvígjáték.
Ül a néző, méláz a hullák felett, vacsorát majszol, és rájön, hogy egy halálra ítélt műfaj utolsó virágzásának a tanúja. Utódaink valószínűleg már egyáltalán nem fognak krimit nézni, ugyanis ehhez elvont gondolkodásra, kombinációs készségre volna szükség. Mármint az igazi krimihez, ahol nem derül ki az első pillanatban, ki lopta el a smaragdpitykés szattyánzsebórát a hátbaszúrt zebraidomár mellényzsebéből. És hát... a jelek arra mutatnak, méghozzá egyértelműen, hogy utódaink nemzedékének döntő többségétől mi sem áll távolabb, mint a logikus, elemző gondolkodás.
Nem lesz krimi?
Jaj, dehogynem.
A híradóban. Persze, ez manapság és főleg minálunk elképzelhetetlen - az például valószínűleg optikai csalódás volt, hogy az utóbbi időben letartóztatták a BKV eddig szabadlábon hagyott vezetőit is, bajban van a főpolgármester-helyettes, az iskolákban kisdiákok ütik egymást agyon és a rendőrség zavart szét egy szadomazochista filmforgatást. Ugyan már. Összecsúsztak a hírek a krimivel. Vagy mi.
