Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az idei Berlinálén a filmed bemutatója előtt elmondtad, hogy szociológiai kutatásokban olvastál arról, hogy a rendszerváltás után a legtöbben Romániából mentek el külföldre, hogy prostituáltként dolgozzanak, és a legtöbb lány Angliában találta meg a számításait. Miért épp ez a téma kezdett el foglalkoztatni?
Nagyon sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy az ember megcsináljon egy filmet. A Bibliotheque Pascalnál természetesen közrejátszottak azok az élmények, amelyeket Erdélyben tapasztaltam, a vonzó tárgyi környezet és a helyszínek. Maga a történet pedig lehetőséget ad, hogy gondolkodni kezdjünk a jelen kultúráról, és persze az is benne van, hogy úgy éreztem, ez a film alkalmas arra, hogy Orsolyának (Török-Illyés Orsolya színésznő, Hajdú Szabolcs felesége) egy nagy és szép színészi feladatot adjak. Az is egy különleges részlet, hogy amikor a történetet megírtam, akkor már beleírtam egy kislányt, de még jóval azelőtt, hogy a közös lányunk megszületett volna, vagy hogy már gondolatban létezett volna. Kislányunk belenőtt ebbe a szerepbe, ez is erős motiváció, hogy megcsináljak egy filmet. És hogy végül miért a prostitúció lett a témája? Mert ez egy jó metafora, ami jól modellez egy kulturális értékválságot, és ezen az utazáson keresztül jól tükrözhetők a kelet- és nyugat-európai különbségek.
Tehát a prostitúció egy válságtünet?
Nem mostani válságról van szó, hanem az emberi kultúrához hozzátartozó permanens jelenségről. Ilyen típusú szórakozóhelyek, kuplerájok, mint ami a filmben is van, voltak, amióta a világ világ. Az ókori Rómától a reneszánsz koron át napjainkig, a legtöbben mégis képmutatóan viszonyulnak a dologhoz. A statisztikák szerint az emberek tíz százaléka igénybe veszi az ilyen típusú szórakozóhelyek szolgáltatásait. Ez egy magas szám, és arra utal, hogy nem feltétlenül perverz kéjvágy hajtja ide az embereket, a háttérben olyan dolgokról van szó, mint szeretethiány, kiégettség, és az anyagi jólét ellenére is értelmét vesztett életek.
Hajdú Szabolcs Petőfiről forgat majd
Hajdú Szabolcs első nagyjátékfilmjét, a Macerás ügyeket 2003-ban mutatták be a Magyar Filmszemlén, ahol a legjobb elsőfilm díját nyerte meg, később Kijevben a Molodist fesztiválon a zsűri különdíját. Egy évvel később a Tamara című nagyjátékfilm szintén kapott díjat a Szemlén, az egységes képi világ megteremtéséért jutalmazták. 2006-ban bemutatták a részben önéletrajzi ihletésű Fehér Tenyér cím filmet, amelyik a legjobb rendező és legjobb operatőr díját is elnyerte, valamint a közönségdíjat. Egy évvel később elkészült az Off Hollywood című film, a 2010-es Filmszemlén pedig a Bibliotheque Pascalt mutatták be, ahol a Szemle fődíját nyerte el. Mint azt interjúnkban Hajdú Szabolcs elmondta, épp egy trilógiát készít elő Tarr Sándor műveiből, majd pedig néhány év múlva Petőfi Sándorról szeretne filmet forgatni.
Jártál már ahhoz hasonló kuplerájban, mint ami a filmedben is szerepel?
A kilencvenes évek elején, húszévesen Franciaországban betévedtem egy hasonló helyre. Úgy volt berendezve, mintha egy temető lenne. Koporsók voltak az ágyak, csontvázaknak és zombiknak öltözött nők szolgáltak fel. Akkor ez nagyon meglepett. Most meg az lep meg, amikor meredt szemmel kérdezik tőlem, hogy tényleg van ilyen irodalmi bordély, mint ami a filmben megjelenik? Aki a love hotelre rákeres a neten, láthatja, hogy elképesztő fantáziával megépített luxuskuplerájok működnek Európa-szerte, de Japántól Amerikáig is mindenhol a világon. Ezeket nagyon tehetséges belsőépítészek tervezték. Szerintem Budapesten is léteznek ilyen helyek.
A nőkereskedelem témáját legtöbbször a kiszolgáltatottság borzalma felől közelítik meg. Van egy sablon, amelyre minden, ehhez hasonló témájú regény és film felhúzható. Hogyan kerülted ezt el?
A forgatókönyvet megpályáztattuk különböző helyeken, és mindig visszadobták. Úgy ítélték meg, hogy túl szürreális. Viorel ne már a homokból bukkanjon elő, hanem normális expozíciót találjuk neki, az álomtémát meg felejtsük is el, mert összezavarja a dolgokat, és alapvetően hülyeség. Itt vált nyilvánvalóvá számomra, hogy azt a dokumentarista, szociografikus filmtervet várják, amit már megcsináltak korábban ezren.
A Sex Traffic filmek mind ugyanolyanok. A nőt elrabolják, megverik, megerőszakolják, rángatózik, szökni próbál, és végig iszonyú hősiesen viselkedik a kiszolgáltatott helyzetben. Az szórakoztat, ha ilyen filmet látok, hogy tudom, mikor fogja a főszereplő kétségbeesetten kiabálni, hogy help, help!, aztán mikor fogja nagyon megmondani a magáét a fogvatartójának. Ha a hiteleséget nézzük, akkor az a tapasztalatom, hogy az emberek 90 százaléka ilyen helyzetben nem hősködik, inkább meghunyászkodik, hogy minél kevesebb baja legyen. Próbál integrálódni, elfogadja a kialakult helyzetet azt remélve, hogy idővel kiutat talál.
Ez a fajta passzivitás meg is jelenik a filmben.
Megfigyeltem, hogy amikor férfiak ábrázolnak nőket, akkor férfi érzelmek kezdenek el a nőkben működni. Nem veszik figyelembe, hogy a női motivációk rendkívül ki vannak szolgáltatva az érzelmeknek. Például egy férfinál nehezen elképzelhető, hogy szánalomból, sajnálatból, vagy félelemből lefeküdjön valakivel. A nőknél előfordul, hogy ilyen okokból adják oda magukat, és ezt a férfi nem érti meg: hogy tudtál azzal a szőrös, kövér szörnyeteggel ágyba bújni? Ha nem férfiszemmel próbálunk a nőről gondolkodni, akkor nyomon követhető, hogy egészen másképp reagál, mint ahogyan az aktív női hősöket felmutató filmekben láttatni szokták.
Visszatérve arra, hogy eleinte mindig visszadobták a filmtervet. Mikor kezdték el elfogadni?
A bemutatón. Az alkotók hittek benne, meg a producerek, akik az első pillanattól kezdve bíztattak, hogy jó lesz ez. Amikor elszalasztottunk egy-két pályázatot, akkor ők is elbizonytalanodtak. A tesztvetítéseken sem éppen jó visszhangok jöttek, végül a bemutatón érezhettem először, hogy ezt értik és fogják az emberek.
Az interjúitokból kiderül, hogy a filmhez az élmény is inspirációt adott, amikor Orsolyának öt napot kellett egy börtönben eltöltenie, mert nem fizette ki a lejárt zöldkártyájának a bírságát. Erről úgy beszélt, mint egy kísérletről, amelyet egy színész kíváncsiságból vállalhat. Te is kísérletként gondoltál rá?
Egyikünk sem gondolta át, mit jelent pontosan börtönben lenni. Nem csak annyiból áll, hogy kibírod, hogy öt napig szürke krumplit adnak és konzervet nyitó nélkül. A veszélyessége abban van, hogy ha a cellatársaknak nem tetszik a pofád - márpedig miért tetszene egy olyan nőé, aki csak bemegy turistáskodni - akkor valamilyen balhén keresztül rákenhetnek valamit, vagy kiprovokálják valahogy, hogy kapjon még egy hónapos büntetést. Könnyen veszélyessé válhatnak azok az emberek, akiknek az idegrendszere nem működik jól. Mielőtt a cellába kerülsz, van egy elosztó, ahol gyilkostól csalóig mindenféle ember van. Elég az, ha elcsúfítják egy színésznő arcát, aki azzal dolgozik. Amikor Orsolya kétségbeesetten telefonált, hogy azonnal hozzam ki, akkor megállt bennem az ütő. Nem volt egyszerű kihozni, ez is egy többlépcsős folyamat.
Ezt az élményt tehát inkább ő építette bele a karakterébe?
Nem, maga a börtönélmény egy külön film alapja lehetne. Ebből a néhány napból azt építettük be, ami a bent lévő emberekből fakad. Egy három éven keresztül húzódó forgatókönyv kínlódását és görcsét sikerült megoldani azzal, hogy mesélt egy mindig visszatérő csajról, aki az európai körútjairól talált ki sztorikat, és egy ponton a valóságtól teljesen elrugaszkodott. Valószínű az a csaj életében nem utazott, egy úton áll kint, pár száz méteres szakaszon éli az életét, és onnan viszik be a börtönbe kéthetente pár napra. Közben ezekbe a történetekbe kapaszkodik, ez az egyetlen, ami tartja benne a lelket, hogy elképzeli, hol járt, miket csinált, hogy lett belé szerelmes egy német milliomos.
Jól gondolom, hogy az a legfontosabb üzenet, amit Pascal mond, hogy ha én nem csinálom meg, akkor megcsinálják mások, csak rosszabbul?
Azok közül az üzenetek közül, amelyek verbálisan elhangzanak, és nem metaforaként jelennek meg, igen, ez talán a legfontosabb. Ez minden alkotó ember napi dilemmája. Vannak lehetőségek, amelyekkel pénzt lehet keresni, eltartani a családod, hogy azután szabadon dolgozhass, és vannak lehetőségek, amelyeket azért vállalsz, mert úgy érzed, mások is megcsinálnák csak rosszabbul, miért ne én keressek vele? Nekem is állandó dilemmám ez.
Mit csinálsz olyankor, ha nem filmet készítesz?
Mindig filmet készítek. Amikor nem dolgozom, akkor dolgozom csak igazán. Lehet, hogy úgy néz ki, hogy uszodába járok, vagy szaunázok, de akkor is folyamatosan motívumokat gyűjtök. Lehet, úgy néz ki, hogy túrázom a hegyekben, de közben bent zajlik egy másik történet: építek, új világokat rakok össze, vagy rombolok le egy másik világot.
Fotó: Markovics Balázs
