A Föld ugyanis gyakorlatilag elpusztult, s vele a civilizáció is. Sivatagos, kopár, növényektől mentes világ városmaradványokkal, lakatlan épületekkel, feltöredezett országúttal, egy olyan atmoszférikus csönddel, melyet csak a garázda motoros útonállók vasparipáinak nyerítése tör meg egyszer-egyszer. Ebben a világban vándorol már harminc éve Éli (Denzel Washington). Nem tudjuk mikor, nem tudjuk hol, nem tudjuk minek következménye a pusztulás, melyet egyszer villanásként, egyszer háborúként emlegetnek, de ahogyan szűkszavú és bölcs hősünk elmondja, már túl nagy volt a bőség. Vagyis ezek szerint kivágtuk magunk alatt a fát, aztán bután a száraz, piszkos porba huppantunk. A Föld népességét jobbára elkorcsosult, vad fosztogató gyilkosok, analfabéta banditák jelentik, akikből nehéz lenne új civilizációt építeni. Éli azonban mégis reménykedik. Vajon mi ad erőt neki?
A címet olvasva felmerül, hogy a könyv lehet a kulcs, és bár elárulni nem fogom a címét, kitalálni nem is olyan nehéz. Annyit segíthetek, hogy nem Dan Brown modern klasszikusa, noha a Da Vinci-kód is helyet kap a filmben, néhány egyéb ikonikus tárggyal együtt, mely jelenünk, vagyis a jövőbeli múlt popkulturális mementói. Minden elpusztult, az írásból vélhetőleg egyetlen példány létezik, mely hozzásegíthet a civilizáció újjáélesztéséhez. E nemes elképzelés láthatólag két embert foglalkoztat, akik így nem meglepő módon konfliktusba is kerülnek egymással, ugyanis az eszköz azonos, a cél viszont eltérő.
A vázoltak alapján sokan rémülten továbblapozhatnának azzal az indokkal, hogy milyen elcsépelt ötlet ilyesmiről filmet csinálni. Való igaz, disztópikus jövőképekből igen sok született a közelmúltban, a nyolcvanas évek Mad Max filmjeiről, melyek hatását a Hughes testvérek filmje le sem tagadhatná, nem is beszélve. Az Éli könyve viszont, ha nem is merőben új, mégis különleges, és főleg rendkívül élvezetes mozi. Fordulatokban, izgalmakban, látványban és nem utolsó sorban kifinomult humorban bővelkedő film, kissé közhelyes, de ezt örökérvényűségével és megfellebbezhetetlenségével ellensúlyozni tudó erkölcsi mondanivalóval. Az enyészet romantikája, mely apokaliptikus festmények hangulatát csalogatja elő és a film képi világára markánsan rányomja bélyegét, paradox módon szép, és kimondottan képes a néző beszippantására. Az eposzi magasságokba emelkedő és ezzel együtt ironikus végszó pedig egyszerűen tökéletes. A film erényei közé tartozik, hogy a hollywoodi hagyományoktól némiképp elrugaszkodva sikerül olyan koktélt kevernie különböző műfajtöredékekből, mely bár új receptet nem jelent, fűszerezése okán mégis beillik egy különleges csemegének. Fele rész sci-fi, egy jó adag western, mokkáskanálnyi irónia, némi poszt-apokaliptikus konyhafilozófia, vallási tanítás, a tetejére pedig díszítés gyanánt egy csipet intertextualitás. Egészségünkre!
