„Mi ketten, Kajnat és én, azt hittük, a legrosszabb, ami történhet velünk, ha kikötnek az istállóba. Ilyenkor a két kezünket hátrakötötték, a kendőnket meg a szájunkra, nehogy kiabálni tudjunk, a lábunkat pedig azzal a kötéllel kötötték össze, amivel egyébként verni szoktak. Egész éjszaka némán virrasztottunk, néha egymásra néztünk és egyet gondoltunk. Igaz, hogy ki vagyunk kötve, de élünk. De mit tenne apám, ha megtudná, terhes vagyok! Ha tudná, már halott lennék!”
A hetvenes években járunk Ciszjordánia egyik kicsi falujában. Szuad, miután az apja és bátyja árnyékában, reggeltől estig tartó munkában, a férfiak kegyetlensége miatti örökös rettegésben felnő, beleszeret a szomszéd fiúba, és teherbe esik. Amikor szülei rájönnek, hogy oda a család becsülete, megkérik legidősebb lányuk férjét, hogy ölje meg megrontott, 17 esztendős kislányukat. Ahogyan ezt a falu íratlan törvényei megkövetelik. A férfi nem csodálkozik, nem tiltakozik, nincsenek erkölcsi gátlásai. Benzint önt a lány fejére, s felgyújtja. Szuad kalandos körülmények között megmenekül, és húsz évvel később Franciaországban megírja életének első tizenhét esztendejét.
Amit leír, igaz.
A regény dokumentumregény. Afféle.
De nem csak ezért letehetetlen.
Amikor olvastam, kicsit bosszantott a dolog. Nehezen viselem a hatásvadász történeteket. Márpedig mi más ez, ha nem hatásvadászat?! Az elmaradott falu, az írástudatlan asszonyok, akik megölik lánycsecsemőjüket, mert csupán a fiúutód értékes. A lehajtott fejjel járó, tudatlan és álmodozó lányok.
A könyvet mégsem tudtam letenni. Pedig a benne leírt világ csak fekete és fehér színeket használ. Nincsenek benne pasztellek, nincsenek fények, csak árnyékok. Az asszonyok megalázkodók, a lányok rettegők, a férfiak durvák, az élet nehéz. Mégse lehet letenni. Nincsenek jellemek, a szereplőknek nincsen arcuk. Jók vannak és rosszak. Mégsem tudtam letenni. Úgy olvastam, ahogyan a gyerekek hallgatják a Jancsi és Juliska horrorisztikus meséjét, a Piroska és a farkast vagy Andersen tűzben elolvadó, szerelmes ólomkatonájának történetét. Szorongásaikat oldják fel vele.
Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című művében azt írja, a gyermekek távolról sem ártatlanok, képzeletükben hemzsegnek a szorongásos, dühös, destruktív gondolatok. Ártatlan és bűntelen gyermekünknek olykor gyilkos vágyai is lehetnek. Elég valószínű, hogy olykor nagyon is szeretne darabokra szaggatni, sőt felfalni másokat. Ezért szüksége van a szörnyűséges mesékre. Miként nekünk, szelíd, jól nevelt, viselkedni tudó, művelt felnőtteknek is szükségünk van a borzalmakra. Nem véletlen, hogy az akció- és horrorfilmek sehogyan sem akarnak kimenni a divatból.
Szóval Szuad könyve összes borzalomigényünket kielégíti. Benne van a mese minden kelléke. Vannak jók és rosszak. A jók győznek, a rosszak pedig elbuknak. És persze mindez nem itt történik a közelünkben, hanem valahol messze, az Üveghegyen innen, de azért az Óperencián túl.
Szuad: Akit elevenen megégettek
Dokumentumregény
Kiadó: IKAR
Ára: 1699 Ft
Ha ez bejött, nézd meg ezt is:
A szokások persze változnak, alakulnak, például itt a nászéjszakán használt lepedőt már nem divat felmutatni, de változatlanul kötelező érvényű szabály a szüzesség megléte. | A szüzesség ma is kötelező!
Az ölelések és koituszok, férfiak és nők zűrzavara után nem várt fordulatot hoz az aktfotókat tartalmazó boríték: féltékenység, szenvedés, válság – Catherine M. szexuális élete, második rész. | Aktfotók romlott asszonya
