Hová lett Hornos Gyula harmadik füle?

Olvasási idő kb. 3 perc

Hornos Gyula történetéről egy korabeli, megsárgult újság lapjain olvastam vagy húsz évvel ezelőtt, és azóta sem ment ki a fejemből. Az is lehet, hogy nem Hornosnak, hanem Hornyosnak hívták, sőt az is lehet, hogy Gyurinak, és nem Gyulának, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a szerencsétlen embernek három füle volt.
Egyik a feje egyik oldalán, ahogy ez lenni szokott, a másik a másik oldalon, ez is rendben volt. De a harmadik bizony a bal füle fölött éktelenkedett, mint egy macinak. Abban az újságban még fénykép is volt róla, a fene egye meg, hogy nem tudom, hová rakhattam.

Amikor az anyja szülte Hornos Gyulát, majdnem belehalt, mert beakadt az a harmadik fül, és sehogy sem akart kiszabadulni. De a bábának hála mégis kiszakajtották a csecsemőt, és ahogy kiszakajtották, el is állt mindenkinek a lélegezte, még a tulajdon anyjának is, mert ilyet még nem láttak, hogy egy csecsemőnek három füle lenne, méghozzá úgy, hogy a harmadik, felesleges fül olyan nagy, mint egy meglett férfi füle. Csúfolták is eleget a kis Hornos Gyuszikát a társai, Fülesnek gúnyolták, és amint tehették, jól belekapaszkodtak az éktelen fülébe, és megrángatták. Az édesanyja próbálta elhinteni a faluban, hogy az ő kisfia bizony táltos, és akit megérint, arra szerencsét hoz, a nagy fülébe pedig a Jóisten sugdossa az igazságokat, de nem hitt neki senki, csak kinevették.

Így telt-múlt az élete Hornos Gyulának nagy szomorúságban. Amikor aztán egy napon égi áldás érte. Az égi áldás Kis Margit képében jött, aki rámosolygott Hornos Gyulára, és azt mondta neki, ni csak, egészen szép a szeme. És még azt is mondta neki, hogy ha nem lenne három füle, csak kettő, és az a kettő pedig jobbról is, balról is egyforma volna, ő bizony isten hozzámenne feleségül. Elpirult erre Hornos Gyula mindhárom füle, és a szíve meg úgy ugrált a boldogságtól, hogy majd kiugrott a helyéből. De nem sokáig ugrált, mert hamar rájött, hogy ott van az a HA…
Vagyis csak akkor megy hozzá Kis Margit hites feleségül, ha megszabadul a harmadik fülétől. Erre aztán olyan szomorú lett, hogy úgy döntött, elbujdosik, és vissza se jön többé. Egyenesen az erdőbe ment, ahol az éjszakát is töltötte. Hogy éjszaka mi történt, azt nem tudja senki, még Hornos Gyula se, merthogy végigaludta egy óriási fenyő tövében a puha mohán. De egy biztos, hogy reggel, amikor megszámolta a füleit, csodálkozva tapasztalta, hogy csak kettő van belőlük, méghozzá kettő egyforma. Megszámolta őket még egyszer, aztán még egyszer, de mindig csak ez lett az eredmény. Körülnézett a fenyő alatt, hátha megtalálja a nagyobbik fülét, és meglátja, mi lett vele, de nem volt sehol. Eltűnt.
Visszanyargalt hát a faluba boldogan, és ment, hogy megkérje Margitot, aki állta a szavát, és hozzáment rögvest.
Azóta meg boldogan élnek, ha meg nem haltak…

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.