Új Chip Chip Chokas-klip a Kaukázus énekesével

Új klippel rukkolt elő DJ Titusz vintage zenei elektronikára épülő formációja, a Chip Chip Chokas. Beck Zoli és Lovasi András után most Kardos Horváth János, a Kaukázus énekese dalol, bár a Lapát című szám videójában úgy tűnik, ezt egy hal teszi.

"Soha nem ültem tigris mellett" - mondta Kardos Horváth János, a Kaukázus énekese, mikor arról kérdezték, mi jutott eszébe, amikor először látta a Chip Chip Chokas nemrég elkészült klipjét, a Lapátot.

„Először szürreálisnak gondoltam, hogy egy hal énekel helyettem, de rájöttem, hogy ez a valóság, néha úgy tűnik, hogy a közönségnek már majdnem mindegy, hogy énekelek-e, hiszen ők kívül fújják a szöveget. Ezt a számot néha játszom akusztikus koncertjeimen, az első hang után már szinte nem is hallani mit mondok, annyian éneklik.”

A Chip Chip Chokas formáció atyja DJ Titusz, aki már jó ideje megszállottan gyűjti a vintage zenei elektronikai eszközöket, épít és modifikál hangszereket. A régi Casio szintetizátorok és dobgépek, illetve a saját készítésű zajkeltő eszközök iránti szerelem végül a Chip Chip Chokas-ban csúcsosodott ki. A viszonylag fiatal formáció elektronikából táplálkozó zenéjének létrehozásában barátok, zenésztársak segédkeztek: az énekes szekcióban ott találjuk például Beck Zoltánt, Lovasi Andrást, a Bëlgás fiúkat, vagy éppen Varga Zsuzsát.

Az új klip kissé melankolikus, már-már szomorkás, ám ezt remekül ellensúlyozza a képekből áradó irónia: http://www.youtube.com/watch?v=dwnmdt4nRdA

Oszd meg másokkal is!
Mustra