Mai kattintásvadászat-paródiánkban Anne Frankra emlékezünk, aki 1942 és 1944 között írta naplóját a füzetbe, majd később különálló papírokra is.
Kilencvenegy éves lenne Anne Frank, akinek naplója – melyet több mint hetven nyelvre fordítottak le és világszerte harmincmillió példányban adták ki – a holokauszt egyik legfontosabb személyes emlékirata lett. A napló sok országban kötelező olvasmány az iskolákban, és számos más formában is feldolgozták.
Anne Frank 1929. június 12-én született Frankfurtban, szülei (Otto Henrich Frank és Edith Holländer) második lánygyermekeként (a nővére neve Margot Frank volt). A család Anne ötéves koráig Frankfurt külvárosában élt, majd Hitler hatalomra jutását követően, a nácizmus fenyegetése elől Hollandiába települt át. Otto az Opekta nevű német pektingyártó cég képviseletében megnyitotta a vállalat amszterdami irodáját. A két lányt Montessori-iskolába íratták, ahová sok más, Németországból átmenekült zsidó család gyereke is járt. Margot inkább a matematikában tűnt tehetségesnek, míg Anne-t a humán tudományok érdekelték, író szeretett volna lenni. A világháború kitörésekor a család abban reménykedett, hogy Hollandia semleges marad, és elkerülik a harcok. A német hadsereg azonban megtámadta az országot, és hamarosan el is foglalta.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1940 májusában a nácik bevonulásával Hollandiában is megkezdődtek a zsidóellenes intézkedések, amelyek miatt Ottónak át kellett adnia az Opektát az egyik munkatársának, Johannes Kleimannek. Margot és Anne 1941-ben kénytelenek voltak otthagyni az iskolát, ugyanis az új törvények értelmében ezentúl kizárólag a Zsidó Líceumban tanulhattak. A Frank házaspár titokban búvóhelyet kezdett berendezni a család számára az iroda hátsó épületrészében, a Prinsengracht utca 263. szám alatt, az amszterdami csatorna mellett. 1942. július 5-én Margot behívót kapott a munkatáborba, és a család másnap átköltözött a rejtekhelyre, melyet „hátsó traktus” néven emlegettek. Csatlakozott hozzájuk Otto barátja, Hermann van Pels hentes és a férfi családja is. A két családot pár hónappal később Fritz Pfeffer fogorvos is követte, így már nyolcan húzódtak meg a titkos búvóhelyen. A bujkálókat saját életüket kockáztatva Otto négy korábbi munkatársa segítette, tőlük kaptak élelmet, ruhát, illetve információkat a külvilágról.
Anne nem sokkal a hátsó traktusba költözés előtt, tizenharmadik születésnapjára kapta meg a naplóját, melyet szorgalmasan vezetni kezdett. Az volt a terve, hogy később könyvet ír a háborúról és Hollandia megszállásának időszakáról. Holland nyelven született naplóbejegyzéseit egy fiktív barátnőjének, Kittynek címezte, a bejegyzések „Drága Kitty”, „Kedves Kitty” és hasonló megszólításokkal kezdődnek. Részletesen leírta érzéseit, gondolatait a világról, a háborúról, a családról, hitét az emberpróbáló körülmények dacára sem adta fel. Habár Otto úgy tervezte, a búvóhelyről később Svájcba szökik a család, két évig raboskodtak az iroda mögött berendezett részen. Ezalatt Anne folyamatosan írta a naplóját, és miután a születésnapjára kapott füzet betelt, különböző jegyzetfüzetekbe és itatóspapírokra írt. Az utolsó bejegyzés időpontja 1944. augusztus 1.
Három nappal később egy névtelen bejelentést követően a Gestapo felfedezte és letartóztatta a nyolc rejtőzködőt, akiket egy amszterdami börtönbe szállítottak. Egy hónappal később a Frank családot és a velük együtt bujkálókat feltették a Westerbork nevű gyűjtőtáborba induló vonatra, innen Auschwitzba kerültek. Anne és nővére fiatal koruk miatt megmenekültek a biztos haláltól, munkára osztották be őket. Novemberben a két lányt átszállították a bergen-belseni táborba, ahol 1945 márciusában, néhány héttel a tábor brit felszabadítása előtt tífusz következtében mindketten életüket vesztették. Anne mindössze tizenöt évesen, Margot tizenkilenc évesen halt meg. Édesanyjukat Auschwitzban gyilkolták meg, a hátsó traktus nyolc rejtőzködője közül egyedül Otto élte túl a megpróbáltatásokat.
A férfi a háború után visszatért Amszterdamba, itt tudta meg, hogy felesége odaveszett és a lányait Bergen-Belsenbe szállították. Reménykedett benne, hogy Margot és Anne túlélték a tábort, 1945 júliusában azonban a Vöröskereszttől értesült tragikus sorsukról. Anne naplóját a család más személyes dolgaival együtt az őket bujtató Miep Giestől kapta meg. Miután rendszerezte és elolvasta kisebbik lánya írásait, úgy döntött, könyvvé szerkeszti és kiadatja a feljegyzéseket. 1947-ben A hátsó traktus néven jelent meg első ízben a napló.
Nem ismertem a lányomat mindaddig, amíg a naplóját el nem olvastam
– mondta Otto Frank. Az eredetileg közzéadott változat nem volt teljes – Otto kihúzott belőle részeket, amelyekben Anne még élő emberekről írt személyes információkat vagy éppen a szüleit szidta –, és a férfi halála után, 1980-ban jelent meg először a teljes verzió. A napló nagyon hamar világszerte ismert lett, sorban jelentek meg a külföldi fordítások, fiatal szerzője a holokauszt történetének ikonikus alakjává vált.
1955-ben a Broadwayen színdarab formájában dolgozták fel Anne Frank naplóját. Az előadás Tony- és Pulitzer-díjat nyert. A sikeres darabot 1959-ben filmes feldolgozás követte. Otto azt szerette volna, ha a mozivásznon Audrey Hepburn alakítja a lányát. A világhírű színésznő megtiszteltetésnek vette a felkérést – különösen annak fényében, hogy maga is átélte kamaszként Hollandia német megszállását –, mégis visszautasította, mert 29 évesen túl idősnek érezte magát a szerepre, és úgy gondolta, nem rendelkezik elegendő drámai tehetséggel ahhoz, hogy hitelesen alakíthassa a címszerepet. Anne-t végül a húszéves Millie Perkins keltette életre a filmvásznon. A film három Oscar-díjat nyert, a legjobb fekete-fehér fényképezés és díszlettervezés, illetve a legjobb női mellékszereplő (Shelley Winters) aranyszobrocskáját vihette haza.
A következő évben Otto Frank Amszterdamban emlékmúzeumot rendezett be Anne Frank-ház néven abban az épületben, ahol egykoron a család bujkált. A ház ma is a holland főváros egyik turisták által gyakran látogatott helyszíne. Világszerte, Magyarországon is neveztek el iskolákat a tragikus sorsú kamasz lányról. Érdekes Anne Frank-kultusz alakult ki Japánban, ahol rózsafajtát neveztek el róla, és a béke jelképeként országszerte minden évben elültetnek az iskolákban. Fukujamában Anne és Otto Frank Múzeum néven hoztak létre intézményt, és több japán városban is szobrot állítottak a lány tiszteletére, még anime is készült a történetéből.
Egyes csoportok és személyek a kezdetektől fogva támadták Otto Frankot: csalónak nevezték, és azt állították, hogy a napló nem lehet egy tizenéves lány műve. Bécsben szélsőjobboldali csoportok azt hangoztatták, Anne Frank nem is létezett. Válaszként Simon Wiesenthal felkutatta és azonosította azt az embert, aki annak idején letartóztatta a családot. Vallomása egybevágott Otto és más tanúk beszámolójával. Később Otto pert indított két férfi ellen, akik csalással vádolták. A bíróság megállapította, hogy a napló valóban Anne kézírásával íródott, és eredetinek nyilvánította. Az apa később két másik hasonló pert is megnyert. Otto halála után a kézirat a Holland Háborús Dokumentációs Intézet tulajdonába került, ahol szintén több vizsgálattal igazolták eredetiségét. A csalást később azzal próbálták bizonyítani, hogy a naplóban golyóstollal írt részek találhatók, márpedig golyóstoll még nem létezett a második világháború idején. Azonban csak kettő, utólag hozzáillesztett lapon találhatók golyóstollal írt feljegyzések.
Az 1959-es változatot többféle tévés adaptáció követte. A napló ismert feldolgozásai közé tartozik még a híres izraeli animációs filmrendező, Ari Folman (Libanoni keringő) által készített képregényváltozat. Sid Jacobson amerikai író és Ernie Colón Puerto Ricó-i rajzoló szintén képregény formájában dolgozta fel Anne Frank történetét, melyhez az Anne Frank-ház hivatalos támogatását kapták meg. Tavaly jelent meg, és idehaza is nagy sikert aratott Menno Metselaar és Piet van Ledden könyve, a Ki volt Anne Frank?, ami gyerekek számára, ismeretterjesztő kötetként mutatja be Anne életét és a korszakot, a világháború és a holokauszt történetét. Georg Fried egyfelvonásos, egyszemélyes operát írt a napló nyomán, melyet idén a Budapesti Operettszínház is bemutatott Süle Dalma főszereplésével.
Ha lemaradtál a tegnapi kultbait-történetről, most pótolhatod:
