Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legenda szerint Luther Márton állította föl az első kivilágított karácsonyfát, hogy a sötét, hideg téli időszakban felvidítsa gyermekeit, és emlékeztesse őket: a legnagyobb nélkülözések, nehézségek és kétségbeesés közepette se veszítsék el hitüket.
Ma már nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett az elektromosság feltalálása előtt a tél. Az egyre hosszabbodó éjszakák mind korábban kezdődő sötétségét csak a gyertyák és olajlámpások fénye törte meg. Ez az időszak hagyományosan a kétségbeesés időszaka volt – nehezen viselték az emberek a napfény hiányát, a fény eltűnését. A legrosszabb nap december 21-én jött el az északi féltekén: a téli napforduló után apránként javult a helyzet, ahogy egyre hosszabbá váltak a nappalok.
A legenda szerint ebben az időszakban született meg Luther Márton fejében a karácsonyfa ötlete.
Egy téli éjszaka ihlette meg Luthert
A protestáns reformáció szellemi atyjának összesen hat gyermeke született: Johannes, Elizabeth, Magdalena, Martin, Paul és Margareta. (Elisabeth még csecsemőkorában meghalt, és Magdalena sem érte meg a felnőttkort.) A legenda szerint egy téli éjszakán Luther wittenbergi házuk környékén sétált – a havas erdőben minden sötét és halott volt. Kivéve a fenyőfákat, amelyek egy kis színt és életet vittek a kietlen tájba – épp úgy, gondolta a lelkész, mint ahogy Jézus hozott fényt és reményt az embereknek a bűnnel teli világban.
Ahogy továbbsétált, az egyik fenyőfa ágai között felvillantak a csillagok – ez a látvány ragadta meg Luthert, aki azonnal fejszét ragadott, és kivágta a fát. Bevitte a házukba, és gyertyákkal díszítette föl, hogy a fa gyermekeinek is egy kis vidámságot jelentsen a sötét téli hónapokban.
Így született meg a világ első kivilágított karácsonyfája.
Pogány szokásból keresztény hagyomány
Luther Márton és a karácsonyfa történetét azonban sokan csak legendának tartják. Kétségtelen, hogy igazán hiteles bizonyítékok nem támasztják alá, hogy így alakult ki a kivilágított fenyőfák szokása. Nézzük hát, hogy mit lehet tudni a hagyomány történetéről.
Egyes történészek a szokást a jul nevű pogány ünnepből eredeztetik – ennek első említésére egy gót nyelvű, az 5-6. századból fennmaradt kalendáriumban leltek. Kisebb változtatásokkal a jult több pogány nép is tartotta a téli napforduló környékén, alapvetően mindegyiküknél az újjászületés állt a középpontjában. A germán törzsek hatalmas lakomákat rendeztek, malachúst és sört fogyasztottak; a vikingek csak kilencévente tartották, ám akkor
kilenc napon át ünnepelték az újjászületést, és kilenc férfit áldoztak föl isteneiknek.
A kelták számára a jul a fény visszatérését jelentette: a fák körül énekeltek, és megajándékozták egymást. Úgy tartották, hogy ilyenkor a nap 12 napra megáll – hogy meghódítsák a sötétséget, elűzzék a gonosz szellemeket, és szerencsét hozzanak a következő évre, farönköket gyújtottak meg. Sokak szerint a rönkégetés szokását „kebelezte be” a kereszténység, és kapcsolta össze a karácsonnyal, Jézus születésének megünneplésével – így születtek az első, égő gyertyákkal díszített fenyőfák.
Tűzveszélyessé váltak a karácsonyfák
A fényekkel kivilágított karácsonyfák eredete tehát kissé bizonytalan, annyi azonban bizonyos, hogy a 17. század közepén született német hercegnő, Elisabeth Charlotte von der Pfalz, a pfalzi választófejedelem, I. Károly Lajos lánya 1708-ban írt levelében az 1660-as évekre emlékezve már említi a fenyőfák gyertyákkal történő feldíszítésének szokását.
Amerikában németül beszélő morva telepesek honosították meg a hagyományt. Pennsylvaniában és Észak-Karolinában telepedtek le, és az 1820-as, 1830-as évekre már egyre többen állítottak és díszítettek karácsonyfát. Különösen azután, hogy Franklin Pierce, az USA elnöke is így tett a Fehér Házban.
Akárhol is aggattak gyertyákat a fenyőfákra, az Óhazában és az Újvilágban is egyre nagyobb problémává vált a szokás tűzveszélyessége. Eleve komoly gondot jelentett a gyertyák biztonságos rögzítése az ágakra – egyesek tűvel, mások dróttal próbálkoztak, és olyanok is akadtak, akik viaszt próbáltak ragasztóként használni. A fenyőfák tűzveszélyességét az sem tudta kellő mértékben csökkenteni, amikor Frederick Artz 1878-ban feltalálta a fenyőfára csíptethető gyertyatartót. A karácsonyfákat akkoriban a legtöbben csak mintegy 30 percre világították ki, és mindig készenlétben tartottak egy vödör vizet vagy homokot.
Olyan sok ház gyulladt ki a karácsonyfák miatt abban az időben, hogy a biztosítótársaságok egy idő után már nem voltak hajlandóak fizetni az így keletkező tűzesetek után.
Edisonnak köszönhető a megoldás
A helyzet tarthatatlanná kezdett válni, ám Thomas Edison épp jókor, 1879-ben bemutatta a szénszálas izzót – igaz, az ő fejében nem a fenyőfák ünnepi kivilágításának biztonságosabbá tétele járt, hanem az, hogy megmutassa, érdemes Manhattanben bevezetni az elektromos közvilágítást. Vállalata, az Edison Electric Light Company alelnöke, Edward Johnson azonban meglátta a dologban a lehetőséget, és a cég 1882-ben bemutatta az első, elektromos áram segítségével kivilágított karácsonyfát.
A világ első égősora 80 kéken, pirosan és fehéren villogó körtéből állt – lenyűgözte az embereket, Edward Johnson pedig kivívta magának a megtisztelő nevet: „Az elektromos karácsonyfa atyja”.
Az égősornak azonban bőven voltak hibái: mivel a legtöbb otthonban még nem volt ekkoriban bevezetve az elektromosság, külön generátorra volt szükség az ünnepi világításhoz, és csak profi villanyszerelő tudta felszerelni. Meglehetősen drága is volt: 12 dollárba került, ami ma 300 dollárnak (majdnem 100 ezer forint) felelne meg.
Az ünnepi világtás elterjedése azonban ekkor már csak idő kérdése volt: 1895-ben az USA elnöke, Grover Cleveland is elektromos árammal működő kivilágítással díszíttette föl a Fehér Ház fenyőfáját, 1903-ban pedig megjelent az első előre összeszerelt égősor, majd az 1920-as években beindult a tömeggyártás is – innen pedig már természetesen nem volt visszaút.
A karácsonyi szokások közül többet Assisi Szent Ferencnek köszönhetünk: például a betlehemezést és a karácsonyi énekek hagyományát is.
