Aki hatost dob, ajándékot kap: ilyen a dán karácsony

Olvasási idő kb. 6 perc

A jul, azaz a karácsony Dániában is elsősorban a családról, a közös étkezésekről és a pihenésről szól – valamint a Nissének nevezett, jellegzetes manócskákról.

A karácsonyi vásárok nemcsak Közép-Európában, hanem Dániában is segítenek az ünnepre hangolódni. A legnagyobb és leghíresebb a koppenhágai Tivoli Parkban található: november közepétől december 31-éig milliónyi égő, lámpás, piros szív, jó néhány feldíszített karácsonyfa és a levegőben szállongó finom illatok varázsolnak karácsonyi hangulatot. Aki ide ellátogat, megkóstolhatja a frissen sült dán fánkot (Æbleskiver), vagy fahéjas pattogatott kukoricát ropogtatva hallgathatja meg a karácsonyi dallamokat. Ha pedig megéhezett, számos finomság közül választhat – de ezekről majd később.

A Julefrokost hagyománya is a dán karácsony része

Ez a kedves dán karácsonyi hagyomány körülbelül hat héttel az ünnep előtt kezdődik. Barátok, munkatársak, családtagok hívják meg egymást vacsorázni, a hygge érzését szem előtt tartva: semmi sietség, ellenben nyugalom, melegség, barátságosság és otthonosság. Ilyenkor többféle ételt készítenek, gyönyörűen megterítik az asztalt, és gyakran éjszakába nyúlóan beszélgetnek, miközben az alkoholos italok is fogynak. Ez utóbbiak közül különösen népszerű a Julebrygg, azaz a karácsonyi sör, ami november első péntekén jelenik meg a polcokon, és mindössze tíz hétig kapható. Aki nem szereti a sört, ihat forralt bort, azaz gløggöt, étkezés után pedig portóit vagy konyakot.

A jellegzetes dán gyertya, amit mindennap meggyújtanak
Fotó: Cultura RF/Christoffer Askman / Getty Images Hungary

Adventi gyertya és apró ajándékok

Az adventi időszak a dánoknál is segít az ünnepre hangolódni. Minden otthonban megtalálható ilyenkor a jellegzetes adventi gyertya, amit december elsején gyújtanak meg, és mindennap leégetik az adott mennyiséget. Természetesen a dizájn változhat, de a számozás örök, generációk óta. Ilyenkor kerülnek ki a Nisse néven ismert manócskák is a lakásokba.

„Rendszerint van kis adventi ajándék is, a gyerekeknek nagyszülőktől vagy akár idősebbeknek a gyerekeiktől. Ez egy kis apróságot jelent minden adventi vasárnap, rendszerint valamilyen karácsonyi dísz vagy édesség”

– mondja Timi, aki dán származású férjével és gyerekeikkel gyakran tölti az északi országban az ünnepet.

A Nisse a karácsonyi időszak kedvelt figurája
Fotó: Ildar Imashev / Getty Images Hungary

Visszafogott és természetes karácsonyi díszek

A dán díszítés viszonylag visszafogott. Mivel a hygge első számú kellékei a gyertyák, gyakran kerül az elektromos izzósor helyett valódi gyertya a karácsonyfára. A színeket illetően is konzervatívok: fehér, piros, arany, ezüst és zöld. Gyerekek és felnőttek is szívesen hajtogatják papírból a tipikus dán dekorációkat, a julehjerter-t, azaz a karácsonyi szíveket és a julestjerner-t, a karácsonyi csillagokat. A fenyőfát december 24-én reggel díszítik fel, a gyerekekkel együtt. Az ablakba szívesen akasztanak nagy, világító papírcsillagokat, ezek a dán és svéd lakberendezési áruházaknak köszönhetően nálunk is megvásárolhatóak. A jácint vagy az amarillisz jellemző kelléke az ünnepi asztalnak.

A karácsonyi vacsora

A karácsonyi vacsora elengedhetetlen fogása a ropogósra sült sertés, azaz a flæskesteg, amit főtt burgonyával, karamellizált burgonyával (brunede kartofler) és vöröskáposztával tálalnak. A sült kacsa is az ünnepi asztal kedvelt fogása, csakúgy, mint az almás sertéssült. A vacsorát a desszert követi, amelyek közül a legfontosabb a risalamande, azaz a mandulás tejberizs, amely vékonyra szelt mandulával készül, és egy (vagy több) szem mandulát rejtenek, a tetejére pedig cseresznyeszósz kerül.

A hagyomány szerint a tejberizst a Nissék, a karácsonyi manók is fogyasztják, ezért a gyermekes családok sokszor kitesznek egy tál tejberizst nekik is, ami, ha eltűnik (mert például megeszi egy macska), bizonyítja a Nissék létezését.

(Ez a hagyomány a házi szellemekbe vetett ősi hitből származik.) A tejberizshez kapcsolódik egy játék is: aki megtalálja az egész mandulát, kap egy apróságot, például egy marcipánmalacot, egy csokoládészívet vagy egy kis társasjátékot. A megtaláló azonban sokszor eltitkolja a felfedezését, így a többi vacsorázó kénytelen pukkadásig enni magát a tejberizzsel a bőséges karácsonyi vacsora után.

Hidegen fogyasztják a mandulás tejberizst
Fotó: ClarkandCompany / Getty Images Hungary

Walking around the christmas tree – szó szerint

December 24-én, a karácsonyi vacsora után, de még az ajándékozás előtt a családtagok egymás kezét fogva és a fát körbe-körbejárva karácsonyi dalokat énekelnek. A hagyomány szerint ilyenkor a Julemanden-nak, azaz a Grönlandról érkező Mikulásnak kell némi időt adni, hogy megérkezhessen az ajándékokkal – de valószínűleg jólesik egy kis mozgás a rengeteg risalamande után.

Ajándékbontogatás

Az ajándékozás a dánoknál is december 24-én este, a családi vacsora után történik. „A gyerekek kiszedik az ajándékokat a fenyőfa alól, szétosztják a családtagok között és amikor mindenki megkapta a csomagjait, kezdődhet a bontogatás. Kor szerint haladnak, a legfiatalabb gyerektől a legidősebb családtag felé. Mindenki megvárja, hogy ki mit kapott, és amikor lement az első kör, akkor kezdheti megint a legkisebb a következő ajándékkal. Hatalmas önuralmat és tiszteltet tanít ez a metódus szerintem” – meséli Timi.

A pihenés, a játék és a családi ebédek időszaka

„25-én mindenki pihen, játszik, sétál, levegőzik, ezen a napon nem szoktak vendégeket fogadni” – folytatja Timi. „26-án viszont fontos esemény az ebéd. Ilyenkor az unokatestvérekkel, nagynénikkel és nagybácsikkal együtt ünnepelnek. Ebéd után, a kávé és a süti alatt pedig van egy kockajáték. Mindenki két kis csomaggal készül, olyan ajándékkal, ami nem személyre szól, nem is kell értékesnek lennie. Kirakják a nagy asztalra, és minden meghívott részt vesz a játékban.

Megy a kocka körbe, mindenki egyszer dob, és akinek sikerül hatost dobnia, maga elé húz egy ajándékot a halomból.

Amikor elfogytak a csomagok, kezdődhet a második kör: ha hatost dobsz, elvehetsz valakitől egy csomagot, ha pedig egyest, akkor attól, akinek sok ajándéka van, áttehetsz az elé, akinek kevesebb jutott. Mindez időre megy, utána pedig lehet bontogatni és akár csereberélni is.”

Azok a finom dán sütik

A dánok is szívesen készítenek édességeket az ünnepi időszak alatt: a már említett, palacsintából készült fánkocskákat porcukorba és lekvárba mártogatják. Szintén jellemző édesség a klejne, ami olajban kisütött, fahéjas-kardamomos tésztacsomócskát (vagy „angyalszárnyakat”) takar. A gyömbéres aprósütemény brunkage, a fahéjas-borsos-kardamomos pedig pebernodder névre hallgat.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.