Kosztolányi Dezső: Öröm

Olvasási idő kb. 2 perc

Kosztolányi Dezső Öröm című novellája rövid, szép és tanulságos, így természetesen ott lenne a helye egy általunk szerkesztett adventi olvasókönyvben. Olvass szépirodalmat te is a Dívány ajánlásával, hangolódjunk közösen az ünnepekre!

Mondd, mi ez az öröm, már napok óta? Éjjel, mikor megyek az utcán, egyszerre megállok. Valami viszkető csiklandozás bizsergeti a mellem. Gyönyörködöm egy cukrászda üzleti karácsonyfájában, melyet fehér kötényes kisasszonyok túlórázva díszítenek. Telefonom tündéri hanggal csilingel. Bámulom a könyveket, melyek – kívülről – a kirakat hazug vattahaván oly szépek a friss kötésükkel, az ízléstelen, arany címeikkel. Egy gázláng is meghat a fagyos homályban.

Fotó: FORTEPAN

Évtizedek óta nem éreztem ezt. Valaha, abban az ősemberi derengésben, melyet a gyermekkornak szokás nevezni, így december közepén édesapám sötét hajnalban kelt, és éjfél után feküdt. Dolgozószobája műhellyé alakult. Titokzatos neszeket hallottunk onnan, a lombfűrész sikítását, kopácsolást, a gyalu harsogását, s zárt ajtaja mögül az enyv szaga szüremkedett ki, mely gyermeklelkünkben, az eljövendő csodák reményében valami bűvös illattá változott. Mindig maga készítette játékainkat. Szeretett ezermesterkedni. Előbb ő játszott, aztán mi. Kaptam tőle egy ördögmalmot, mely a mozi föltalálása előtt a mozgóképeket sejtette meg velem. Máskor házitelefonnal lepett meg. A padlásról és pincéből hallottam komoly férfihangját. Emlékszem a leydeni palackra, mellyel a macskákat és cselédeket megvillanyozta, a gyantalemezre, melyet rókafarkkal kellett megdörzsölnöm, s akkor a bodzabábok táncoltak rajta. Utoljára egy kis színházat ácsolt össze, igazi süllyesztővel, huszonöt díszlettel és ötszáz figurával. Ehhez maga írt egy darabot, csengő, rímes versekben.

Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Sokszor töprengtem annak idején, hogy miért nem vesz játékot a boltban, mint más úriember. Ez kicsit fájt is. Nem értettem. Hisz nem volt fukar, a pénzt semmire se becsülte. Most megértettem, hogy mért cselekedett így. Ez a sok játék, melyet maga alkotott, a két keze munkájával és képzeletével, annyi idő után egyszerre mozogni és csöngetni, beszélni és hatni kezd rám, itt és ott, az utcán és kirakatokban föltámad, más alakban, de rendkívülien élőben és mindenütt jelenlévően. Ezt az oktalan, megmagyarázhatatlan örömet is ő küldi nekem, onnan messziről. Jó helyre tette energiáját. Micsoda bölcs volt, micsoda ezermester.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.