Kosztolányi Dezső Öröm című novellája rövid, szép és tanulságos, így természetesen ott lenne a helye egy általunk szerkesztett adventi olvasókönyvben. Olvass szépirodalmat te is a Dívány ajánlásával, hangolódjunk közösen az ünnepekre!
Mondd, mi ez az öröm, már napok óta? Éjjel, mikor megyek az utcán, egyszerre megállok. Valami viszkető csiklandozás bizsergeti a mellem. Gyönyörködöm egy cukrászda üzleti karácsonyfájában, melyet fehér kötényes kisasszonyok túlórázva díszítenek. Telefonom tündéri hanggal csilingel. Bámulom a könyveket, melyek – kívülről – a kirakat hazug vattahaván oly szépek a friss kötésükkel, az ízléstelen, arany címeikkel. Egy gázláng is meghat a fagyos homályban.
Évtizedek óta nem éreztem ezt. Valaha, abban az ősemberi derengésben, melyet a gyermekkornak szokás nevezni, így december közepén édesapám sötét hajnalban kelt, és éjfél után feküdt. Dolgozószobája műhellyé alakult. Titokzatos neszeket hallottunk onnan, a lombfűrész sikítását, kopácsolást, a gyalu harsogását, s zárt ajtaja mögül az enyv szaga szüremkedett ki, mely gyermeklelkünkben, az eljövendő csodák reményében valami bűvös illattá változott. Mindig maga készítette játékainkat. Szeretett ezermesterkedni. Előbb ő játszott, aztán mi. Kaptam tőle egy ördögmalmot, mely a mozi föltalálása előtt a mozgóképeket sejtette meg velem. Máskor házitelefonnal lepett meg. A padlásról és pincéből hallottam komoly férfihangját. Emlékszem a leydeni palackra, mellyel a macskákat és cselédeket megvillanyozta, a gyantalemezre, melyet rókafarkkal kellett megdörzsölnöm, s akkor a bodzabábok táncoltak rajta. Utoljára egy kis színházat ácsolt össze, igazi süllyesztővel, huszonöt díszlettel és ötszáz figurával. Ehhez maga írt egy darabot, csengő, rímes versekben.
Sokszor töprengtem annak idején, hogy miért nem vesz játékot a boltban, mint más úriember. Ez kicsit fájt is. Nem értettem. Hisz nem volt fukar, a pénzt semmire se becsülte. Most megértettem, hogy mért cselekedett így. Ez a sok játék, melyet maga alkotott, a két keze munkájával és képzeletével, annyi idő után egyszerre mozogni és csöngetni, beszélni és hatni kezd rám, itt és ott, az utcán és kirakatokban föltámad, más alakban, de rendkívülien élőben és mindenütt jelenlévően. Ezt az oktalan, megmagyarázhatatlan örömet is ő küldi nekem, onnan messziről. Jó helyre tette energiáját. Micsoda bölcs volt, micsoda ezermester.
