Webkamerás kalandok: ha kikészít a távkapcsolat

Olvasási idő kb. 3 perc

Modoros közhely, de igaz: a távollét, a nagyokat táplálja, a kis tüzeket viszont kioltja. A megoldás: főzőtanfolyam webkamerával, napi szintű csevegés a neten, és bizalom. Persze a romlásban lévő kapcsolatot ez sem biztos hogy megmenti. Férfiagy, 2. rész.

1. rész: 3 dolog, ami karácsony előtt kikészíti a férfit

Legyünk őszinték: az ideiglenes, vagy rövidebb/belátható ideig tartó távollét, alapból szívás lehet mindkét fél számára.

Na, ezek is meddig bírják?

Az ismerősök, közös barátok, szomszédok szánakozó tekintete, a „na, ezek is meddig bírják így” tekintetek, a ki nem mondott, „jaj mi lesz így veletek” hangulat a levegőben, csak kósza felvezetés, amíg a fizikai értelemben vett magány rá nem kúszik a hátrahagyott férfi életére.
Hiába minden előzetes megbeszélés, lelki rákészülés, - normálisan üzemelő párkapcsolat esetén is- a legszilárdabb férfilelket is megfacsarja a nő huzamosabb távolléte. Hogy ezt beismeri az érintett vagy sem, teljesen mindegy, a jövő kimenetele erősen függ a kapcsolat milyenségétől és a hátrahagyott férfi lelkétől.

Itthonmaradottként szembesülni a közös otthonban a másik által hátrahagyott cuccaival, a fizikai magánnyal, és persze az ezzel járó gyakorlati dolgokkal – háztartás, főzés mosás, stb-, ami mostantól szintén a férfiember feladatkörébe tartozik, elég hervasztó. Persze nem olyan nagy dráma ez, ha nem is olyan profi szinten, mint a nők, de el lehet boldogulni mindennel, de azért mégis.

A magányt, az első egyedül töltött napok szokatlanságát többféle módon dolgozza fel az ember; a nő által kevésbé kultivált dvd-i megnézése, hozzá egy (két, három, x.) palack bor a szárazabból, és alsógatya-póló kombóban közlekedés egész hétvégén, a wc deszkának a legritkább esetben visszahajtása, stb. A dolgok kezdeti varázsának elvesztésével (saját tapasztalat alapján durván két hét) viszont jönnek a még szürkébb hétköznapok.

A távkapcsolathoz túl intenzívek voltunk

A távkapcsolatok sorsa erősen kétesélyes. Korábban három pár beszélt a Díványon arról, hogyan próbálták életben tartani a kapcsolatukat, amikor távol voltak egymástól. Az internetes diskurzus egyre kevésbé volt elég, mindketten érezzük, hogy ez a három hónap olyan volt, mint egy őrült hullámvasút, ami meg kell, hogy érkezzen valahová. A távkapcsolathoz, attól félek, mindketten túl intenzív személyiségek vagyunk, és fontos, hogy lebegjen valami cél előttünk.”

További hullámvasutazás itt.

A távollét mindent megold

Persze. Abban az esetben, ha itthon sem voltak nagyobb problémák.
Ha mégis voltak, akkor az új helyzet csak rátesz még egy jókora szívlapáttal. Megindul a nehezen visszafordítható folyamat; a megszokott élet fokozatos szétesése, sűrűsödő bulik a haverokkal, később az exek előkaparása a neten, ezzel párhuzamosan a féltékenykedés, vagy éppen ellenkezőleg, a másik fél feltűnő hanyagolása.

Persze, a másik oldal is rájöhet, hogy jobb külön.

Megtörtént eset, hogy x. párját távkapcsolatban megtartva, a főiskola elvégzése után kiment pár hónapra nyelvet tanulni külföldre, majd kintragadt, mert rájött, hogy a hátrahagyott fél nélkül mégiscsak jobb, és már nem akarja folytatni ott, ahol itthon abbahagyták.

Megoldások

A távolság fizikai hiányát a lelki oldalról lehet ellenpontozni. A napi szintű Skype, a csetelés jó eszköz lehet a lélekápolásra, mindkét fél részéről, de vannak praktikus oldalai is.

Persze nem kell csak a csöpögős részekre koncentrálni. Roppant vicces tud lenni egy webkamerán keresztül közösen összedobott brokkolikrém leves, (persze lehet a Csengetett mylord? sorozat Wilson kapitányát követve átjárogatni rokonokhoz, barátokhoz a főzés helyett, de az egy idő után roppant unalmas tud lenni) a napi történések átdumálása, hiszen a megszokott hétköznapokban sem nyáladzik mindig az ember, itt inkább a kölcsönös egymásra figyelésben rejlik a lényeg.

Ha a férfi érzi, hogy nincs érzelmileg magára hagyva, ha törődnek a lelkével, - nem összekeverendő a barátnők kémkedésével- akkor a munkájára is felszabadultabban tud koncentrálni, és lelkiismeret furdalás nélkül lazulhat a barátaival, vagy nézhet hajnalig Star Wars összest, pár palack bor kíséretében.

Egy biztos: a lelki bizonytalanságban tartott férfi a legveszélyesebb dolog a kapcsolat szempontjából. az egyébként normál hétköznapi üzemmódban használt női praktikák és taktikák ebben az esetben a legtöbbször fordítva sülnek el. Ha a hátrahagyott férfi érzi a mindennapi lelki törődést, úgy a fizikai távollét is elviselhetőbb, könnyen átvészelhetőbb a történet.

Szerző: TTibor

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.