Top három szexuális fantázia egyike: feleségem más ágyában

Olvasási idő kb. 2 perc

Az emberi szexualitás nem ismer határokat: fétiseknek hódolunk, tárgyakat bűvölünk, pornóra izgulunk, hallgatózunk, leskelődünk. Akad olyan is, aki attól jön lázba, ha a feleségét nézheti szex közben, mással. Bármennyire is meglepő, ez utóbbit a leggyakoribb szexuális fantáziák közé sorolják. Molnár Tamás szexuálpszichológussal boncolgattunk ezt a jelenséget.

„Nyolc évig nem tudtam megfejteni, mi ez bennem. Már attól is felizgultam, ha a barátnőm arról beszélt, hogyan csinálta mással.” – mesélte Zoli, akinek ez jelenti a szexualitás csúcsát. „Nem a másik megalázásáról van szó, őszintén szeretem a párom. Úgy tudnám megfogalmazni, az ő örömét akarom, csak úgy, hogy épp nem én adom.”

A szexlapokban, a fórumokon, a férfimagazinokban a szexuális fantázia dobogósaként végzett „a feleségem más ágyában” műfaj - angolul: cuckold -. Maga a kifejezés a nőstény kakukk - kuckuk - viselkedésmintájából ered, aki a tojásai kikeltését és nevelését más madarakra bízza. Ez a kifejezést már a középkorban elterjedt volt, olyan férfiakat illettek vele, akiknek a feleségük más férfitól nemzett gyermeket, vagyis a kakukktojást neveltek.

A szexuális irodalom azt a férfit címkézi fel a ”cuckold” kifejezéssel, akinek abból ered a szexuális izgalma, ha felesége, barátnője más férfival szexel. Az aktusban ő maga is részt vehet, de jellemzően voyeur-ként, azaz kukkolóként van jelen.

Az izgalom forrása a megrendezett megcsalás okozta megalázás, vagyis amikor a félrelépés a kapcsolat keretei között zajlik. - Szakirodalmak nevesítenek egy, a cuckolding-hoz hasonló műfajt is, a wifesharing-et, ami annyiban különbözik az előbbitől, hogy a férfi fenntartja magának a jogot arra, hogy más nőkkel is kapcsolatot létesítsen, feleségét pedig gyakran kínálja fel más férfiaknak -.

A nő dominál

A cuckold műfaján belül központi elem az alázat, ahol a domináns nő nemcsak férjével, de a „segédférfivel” szemben is alázatot követelhet. Itt a női irányításé a főszerep, amit a férj nemcsak a megrendezett megcsalás keretei között élvez, de gyakran a magánéletben is szüksége van erre. A szexuális kalandok alkalmával a férj gyakran segít az előkészületekben, a színpad megtervezésében - smink, öltözék, helyszín -, az aktus során pedig akár a másik férfinak is aláveti magát, és szolgaként viselkedik.

De mi a helyzet a feleséggel? Ő kimondottan élvezi a hatalmi pozíciót, amit nemcsak az ágyban, de a hétköznapok során sem vet le magáról. A műfaj jellegzetességei ellenére férj és feleség nagyon szoros, intenzív és ragaszkodó kapcsolatot tart fenn. Bár más férfiak is bekerülnek a képbe, férjével való kapcsolat nagyon erős marad, a különleges szexuális vonzalommal rendelkező párok házassága pedig kimondottan tartós.

A szakértő válaszol

„A jelenség nagyon összetett, nem lehet mindig egyértelműen megválaszolni, hogy kiben, miért alakul ki ez a fajta vágy. A jelenség számtalan kérdést felvet, lehet, hogy a kukkoló férj az alárendelt férfi helyébe képzeli magát, és élvezné, ha a felesége őt is így  utasítaná, kényszerítené a szexben. De előfordul, hogy irigyli az alárendelt férfit, hogy ki tudja elégíteni felesége vágyát, mert magát nem tartja erre alkalmasnak.

Magyarázat lehet a jelenségre az is, hogy az ilyesféle szerepleosztás egy tisztességes férj-feleség kapcsolatba nem fér bele, ezért a megrendezett megcsalás.

És még ezzel sincs vége, lehet, hogy a férjet az izgatja fel, hogy domináns felesége ráveti magát a szinte megerőszakolt segédférfire. Izgatja, hogy a felesége élvezettel dominál és kéjeleg. Ha magyarázatot akarunk találni a jelenségre, ezeket a kérdéseket kell megválaszolni „   – magyarázza Molnár Tamás szexuálpszichológus.

Köszönjük a cikkhez nyújtott segítséget Molnár Tamás szexuálpszichológusnak.

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.