Nem csak az ünnepek alatt fontos felvenni a telefont

Olvasási idő kb. 2 perc

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalának népszerűsítésére készített videót a Vodafone.

Soha nem késő felvenni a telefont, hiszen konfliktus esetén sokszor csak egy hívás kell a béküléshez – hirdeti a november közepén debütált karácsonyi reklámfilmjében a Vodafone Magyarország. Az igazi karácsonyi hangulatot közvetítő reklámban a két Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Bodrogi Gyula és Szilágyi Tibor is feltűnik, akik egymással viaskodó játékboltosokat alakítanak. A színészlegendák folytonos csínytevéseikkel nehezítik meg egymás életét, azonban egy karácsonyi nemes cselekedet érdekében összefognak és közösen ajándékozzák meg az üzleteik előtt sóvárgó gyerekeket. A Vodafone kedves, egyben humoros karácsonyi története mindenkit arra bíztat, hogy a szeretet ünnepének közeledtével ássuk el a csatabárdot, és akár egy telefonhívás segítségével tegyük meg az első lépést a békülés reményében, hogy igazi békében teljenek ezek a napok.

A Vodafone társadalmi felelősségvállalási stratégiájának részeként mindig is feladatának érezte a nehéz vagy hátrányos helyzetben lévő csoportok támogatását. Ezért a vállalat idén karácsonykor egy különleges kisfilmmel támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, illetve láthatóságát. Lékai-Kiss Ramónával, a szervezet nagykövetével közösen készítettek rövid videót, amiben a segélyszervezet 1353-as adományvonalát helyezik a középpontba. Ramóna a Vodafone dolgozóival közösen hajt végre egy igazi karácsonyi „csínytevést”, amelynek eredményeként a szolgáltató budapesti székházának ablakaiban rajzolódik ki a segélyszervezet 1353-as adományvonalának telefonszáma. Az adományvonal tárcsázásával minden telefonáló 500 forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, rajtuk keresztül pedig a rászoruló családokat. Hiszen, ahogyan a Vodafone karácsonyi videója is üzeni: már egy hívás is sokat számít!

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hagyományőrző ételosztó akcióihoz csatlakozva az elmúlt években a Vodafone önkéntesei többezer adag ételt osztottak már ki a rászorulóknak. Emellett 2023 őszén a 4iG csoport stratégiai partnerségre lépett a segélyszervezettel, melynek keretében 161 millió forint támogatást nyújtanak, valamint digitális eszközökkel és házon belüli kompetenciákkal is segítik a szervezet példaértékű tevékenységét.


Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.