„Van, amiről nem tudunk, nem merünk beszélni. Ez a könyv eléri, hogy képesek legyünk rá.” - Szabó Győző színész -

Olvasási idő kb. 3 perc

Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó. Az elsőkönyves írónő régóta publikál novellákat, több nagynevű portál állandó szerzője is egyben. Az Ébredés az első nagyregénye, mely méltán szerezte meg számos közéleti és ismert személyiség figyelmét és támogatását is.

A regény nagyon fontos témát dolgoz fel: Ninett történetén keresztül mutatja be, hogy milyen egy bántalmazó kapcsolat. A könyv egyik legfőbb különlegessége, hogy nem csupán az áldozat szemszögét láttatja, hanem bepillantást enged a bántalmazó gondolataiba is. Az Ébredés több ezer bántalmazást elszenvedett ember kiáltásának visszhangja. A téma fontos és kiemelten hangsúlyos mivolta mellett egy fordulatokkal teli, izgalmas írásról beszélhetünk, az írónő különleges stílusában, mely szinte egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet. Egyre többen állnak ki a téma és a könyv mellett, elősegítve ezzel, hogy Ninett története minél többekhez eljuthasson és figyelmet érdemeljen a hétköznapokban is:

B. E. Belle írónő, aki szinte végigkísérte a regényt annak születésétől a könyvespolcokig, így nyilatkozott a könyvről:

Idézőjel ikon

Mariann elérte, hogy a regénye olvasása közben ne érezzek mást, csak megértést, elfogadást, bátorságot, majd hitet, bizakodást és reményt.

A könyvhöz Kiss-Nemes Veronika (család- és párterapeuta, pszichológus) írta a szakmai recenziót, aki így jellemezte:

Idézőjel ikon

Egy léleképítő írás, ami megmutatja, hogy nincs szenvedés, amiből ne lehetne kiutat találni.

Takács Nóra, műsorvezető, nagyon sokat tesz azért, hogy az Ébredést minél többen megismerhessék, ahogyan Zoltán Erika, énekesnő szintén felkarolta ezt a fontos témát. Mindketten aktívan közreműködnek abban, hogy a regény minél több embernek nyújtson támogatást a szórakoztatás mellett.

Az Ébredésnek mindenki számára van mondanivalója. Akár, hogy idejében felismerjünk egy hasonló helyzetet és így elkerülhessük azt, akár, ha benne vagyunk, tisztábban láthassuk, mi történik velünk. Megváltoztatni csak azt tudjuk, amiről elfogadjuk, hogy létezik. Jelen esetben azt, hogy igenis vannak ilyen élethelyzetek, és sokak számára nehezítik meg vagy lehetetlenítik el a mindennapokat. Ne fordítsuk el a fejünket! A bántalmazó kapcsolatok felszámolása mindannyiunk felelőssége, mindannyian tehetünk valamit, egyéni szinten is.

Szabó Győző (színész) nem csupán ajánlójával támogatja a könyvet, őt annyira megragadta, hogy Molnár Áronnal együtt egy rövidfilm erejéig belebújnak a könyv egy-egy szereplőjének bőrébe is. Molnár Áron amellett, hogy szintén elismert színész, az idei évben Grup Yorum-díjjal kitüntetett noÁr Mozgalom alapítója is egyben, amely a társadalmi problémák mellett a bántalmazás megszüntetéséért emeli fel a hangját. Mindösszesen néhány másodperc jut neki ebben a kisfilmben, ám így is szenzációsan alakítja a bántalmazó férj szerepét. Ha pedig adnának Oscar-díjat egy regényrészlet eljátszásáért, Szabó Győző méltán esélyes lenne rá, hiszen a színészóriás zsenije még ebben az egyperces videóban is egyértelműen megmutatkozik.

A kisfilm az alábbi linkre kattintva érhető el:

A könyv a beharangozót követően szinte azonnal felkerült az előrendelési sikerlistákra, többek között a lehetetlenként emlegetett Libri előrendelési listájára is. A Book24-es listát több mint tíz napig vezette, és az elmúlt hónapokban sikerlistás is maradt. Az olvasók által ennyire várt könyv szeptember 13–án jelent meg és azonnal a Book24 sikerlista első helyén debütált. A regény a kiadó jóvoltából országosan minden boltban és online üzletben elérhető.

Az Ébredés megvásárlásával a noÁr-t is támogatja. www.noar.hu

Az írónőről bővebben:

www.bucsimariann.hu

https://www.facebook.com/BucsiMariann.iro.novellista/?ref=pages_you_manage


Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.