Levegőt! – Klímafutás az élő bolygóért

Olvasási idő kb. 2 perc

Levegőt! – Klímafutás az élő bolygóért

Levegőt! Ez a szlogenje annak a 7 napon és 700 kilométeren át tartó futásnak, amelyet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja szervez. A klímafutás fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Fotók: Szaszafotó

A „Klímafutás az élő bolygóért” eseménnyel a hazai általános iskolások, sportolók, orvosok és egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek azt üzenik a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőinek, hozzanak hathatós intézkedéseket a környezetszennyezés, a globális felmelegedés és a vízkészlet megőrzése terén. Arra kérjük a döntéshozókat, tegyenek meg mindent, hogy a gyermekeink is sportolhassanak még szabad levegőn – nyilatkozta Gui Angéla, a központ vezetője. Az egészségünk megőrzéséért elsősorban mi magunk tehetünk a legtöbbet, azzal, ahogyan élünk. Nem mindegy, hogy mit eszünk, iszunk, dohányzunk-e, vagy mozgunk-e eleget. A környezeti hatások azonban szintén jelentős hatással vannak az egészségünkre.

Fotók: Szaszafotó

A NEFI egy pályázat keretében arra kérte az általános iskolásokat, rajzolják le, szerintük milyen lesz a világ 20 év múlva, ha nem állítjuk meg a környezetszennyezést. November 13. és 19. között néhány rajzot szimbolikusan egy 7 napon át tartó, 700 kilométeres futással gyűjtünk össze. Négy ultrafutó és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársai futva teszik meg a Budapest – Tata – Győr, Budapest – Dunaújváros – Pécs, Budapest – Eger – Miskolc távokat, és megkerülik a Balatont is. A Balaton körbefutására Prekopp Péter és Szabó Balázs, a Semmelweis Egyetem két orvosa vállalkozott. Mécs László hegymászó és Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere pedig 5 napon át fut, a Budapesttől Miskolcig tartó közel 200 kilométeres szakaszt pedig a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet hat munkatársa is teljesíti váltóban.

Fotók: Szaszafotó

Klímafutás az élő bolygóért közös futással zárul. Ehhez november 27-én 14:30-kor bárki csatlakozhat, a táv 3 kilométer, és a Hősök terétől a Magyar Tudományos Akadémia előtti térig tart, ahol Budapest legöregebb akácfája található. A célhoz szintén futva érkezik Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatója, aki az akácfa előtt átveszi a 7 napon át futva összegyűjtött rajzokat.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.