Hasznos időtöltés tanév közben is

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Itt van az ősz, itt van újra...” A mozgalmas nyarat követően az iskola kezdetével a tanulás mellett érdemes más elfoglaltságot is keresni a gyermekeknek. Ez lehet a sport, a zenetanulás, vagy például egy hobbi is. Igen ám, de ezekhez jellemzően szükség van sporteszközre, hangszerre, vagy a hobbi esetén különböző tárgyakra, kiegészítőkre. Az iskolakezdéssel megterhelt családi kasszába nem egyszerű beleilleszteni az egyszeri, nagyobb kiadásokat. Nagy segítséget jelenthet viszont, ha a költségek hónapokra elosztva, kisebb részletekben jelentkeznek csak.

Könnyebb dolgunk van, ha már korán kiderül, mihez van kedve, miben tehetséges a csemeténk. Ekkor ugyanis nem halmozódik fel a garázsban több sportág számos eszköze, ami a sok hely mellett tetemes pénzt is felemészthet. A legnépszerűbb sportág idehaza természetesen a labdarúgás, de a hagyományosan magyar sikersportágakat, mint a kézilabdát, kajak-kenut, vízilabdát vagy a vívást is sok gyermek választja. Hobbi sportolásnál elegendő lehet az olcsóbb felszerelés beszerzése is – bár jellemzően az is több tízezres kiadást jelent -, de a sikerekkel együtt várhatóan a költségek is nőni fognak. Ilyenkor jelentkeznek ugyanis az utazások, edzőtáborok, profibb felszerelések vagy akár az étrendkiegészítők, vitaminok is. A sportolás fontos, érdemes kalkulálni vele a családi költségvetés tervezésekor is. Bár a rendszeres megtakarítás jelentősége vitathatatlan, egy nagyobb kiadás nem kell, hogy feltétlenül lemondással járjon azok számára sem, akik nem készültek fel arra.

A kiskorban elkezdett zenélés nagymértékben fejleszti a gyermek agyának azon részét, amely a nyelvérzék kialakulásáért, valamint a logikus gondolkodásért felel, ráadásul jó hatással van a gyerek szépérzékére és kreativitására is.

A zenetanulás elkezdéséhez elég egy jó hangszer és egy odafigyelő tanár. Legtöbb esetben maga a zeneiskola biztosítja a hangszert a tanulónak az első években, ami addig elegendő, míg elsajátítja az alapokat a gyermek. A későbbiekben már szükség lehet magas minőségű hangszerekre is a komolyzenei pályafutáshoz. „Ezek általában egy egyszeri, nagyobb beruházással járnak – például a zongorák, de a komolyabb ütős, fúvós hangszerek ára is gyakran meghaladja a százezer forintot –, ám ezek finanszírozására is adódik jó lehetőség. Például személyi kölcsön formájában: ilyenkor ugyanis az egyszeri kiadás terhe több hónapra vagy évre elosztható az előre jól tervezhető törlesztő részletekkel”, mondja erről dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

Nincs miért aggódni, ha a gyerek nem mutat különösebb érdeklődést a klasszikus sportok vagy a művészetek iránt. Népszerű és természetközeli kikapcsolódás napjainkban a lovaglás, de a fizikai energiák levezetéséhez például a beltéri falmászás is nagyszerű megoldás. A gyermeknek számos hobbit is találhatunk, amit akár közösen is űzhetünk vele: a fotózás például szintén olcsón elkezdhető, bár itt a komolyabb eszközök, kiegészítők később már nagyobb tételt jelenthetnek. Az inkább otthonülők számára remek elfoglaltság a modellezés, vagy a már kisebb távcsővel is elkezdhető csillaglesés. „Egy jól megválasztott szabadidős tevékenységgel sikerélményt is biztosíthatunk gyermekünk számára, amely erősíti önbizalmát – mondja gyakorló anyaként az OTP szakértője, aki hozzáteszi – a lényeg valójában nem az, hogy milyen hobbit választ a csemeténk, hanem, hogy örömét lelje benne. A költségek pedig e tekintetben csak másodlagosak, de a felelős szülőknek természetesen érdemes erre is figyelmet fordítaniuk.”

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.