Keressük hazánk kedvenc patikáját

Olvasási idő kb. 2 perc

A betegek, illetve vásárlók ismét szavazataikkal értékelhetik a gyógyszertárban dolgozók segítőkészségét, kedvességét, odafigyelését, érdeklődését, a kiszolgálás és plusz szolgáltatások minőségét. Az elmúlt két év elsöprő sikerére való tekintettel a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége – a Roche Magyarország Kft. támogatásával – ismét kampányfelhívást tesznek közzé a Kedvenc Patikám 2013 cím elnyerésére.

Mi a célja a kampánynak?

A kampány legfontosabb céljai közé tartozik, hogy kiderüljön, az országban mely patikák szolgáltatásaival elégedettek leginkább a betegek, illetve, hogy melyek az elégedettséget befolyásoló tényezők. A kampány idén is igyekszik felhívni a figyelmet a patikai munka fontosságára, valamint a szolgáltatásokat igénybevevő betegek érdekeire. Mind jobban át kell helyezni a fókuszt a gyógyszercentrikus szemléletről a betegcentrikusságra. Ennek lényege többek között, hogy a beteget minél széleskörűbben tájékoztassák az általa szedett gyógyszerekről, azok hatásairól, valamint az esetleges alternatívákról.

A közelmúltban lehetőség nyílt arra, hogy a 62 évnél idősebb betegek gyógyszerelésébe az OEP rendszerén keresztül a gyógyszerész is betekinthessen, ennek köszönhetően fel tudja hívni a páciens figyelmét az esetleges mellékhatásokra, fluktuációkra, valamint költséghatékonyabbá tudja tenni a kezelést.

A Kedvenc Patikám felhívás nagy segítséget nyújt abban, hogy igényoldalról felmérjék, mennyire sikeresek azok az erőfeszítések, amelyek a népegészségügyi program keretében az elmúlt években történtek.

A szavazás már elkezdődött

Az elmúlt években 10 ezernél több szavazat érkezett a felhívásra, ami jól mutatja, hogy az emberek szívesen hálálják meg szavazatukkal a jó patikai, gyógyszerészi szolgáltatásokat.

A szavazatokért versenybe szállhat az ország bármely területéről minden aktív patika, gyógyszertár, melyekre szavazni a www.kedvencpatikam.hu weboldalon, illetve a nyomtatott médiában megjelenő kérdőívek kitöltésével, és beküldésével lehet 2013. június 1-től szeptember 30-ig. A szavazatok leadása teljesen anonim módon történik, így a résztvevőknek semmilyen személyes adatot nem kell közölniük, azonban az adatok kitöltői között kétszemélyes wellness-hétvégét sorsolnak ki.

A nyertes patika pedig  Eskulits Tamás szobrászművész alkotását viheti haza. A Kedvenc Patikám cím díjátadójára a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXIII. kongresszusán kerül sor.

A szponzorok

A kampány támogatója idén is a Roche Magyarország Kft., a szervezési munkálatokat Nero Solution Kft. végzi.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.