Articles tagged gyász
Életem
• 2024. 11. 04. 14:35
A Révész-gyilkosságnak valójában három áldozata van, az eset pedig bármikor újra bekövetkezhet
Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs vezetője gyilkosság áldozata lett a múlt héten. A nem sokkal Hadas Kriszta halála után érkező hír önmagában is nagyon megrázó, hát még azóta, hogy tudjuk, lányának volt partnere az elkövető. Számos nehéz kérdésre világít rá az eset, és egyik kapcsán sem érezhetjük magunkat túl jól.
Életem
• 2024. 10. 30. 19:30
5 mondat, amit soha ne mondj a gyászoló ismerősödnek
A gyász a leginkább elkerülni kívánt, de a legkevésbé elkerülhető érzés. A szerencsésebbek ugyan később, de végül mindannyian találkozunk vele. Sokszor nem közvetlenül, de a szeretteink veszteségei nyomán. De mégis hogyan segíthetünk nekik?
Életem
• 2024. 10. 26. 16:00
A halál úgyis eljön, de a gyászból tabut csináltunk, így nehezítjük saját életünket
Ahogyan közeledik a halottak napja és mindenszentek, úgy jut eszébe egyre több embernek a szokásosnál gyakrabban elhunyt szerettei mellett az elmúlás gondolata is. A gyász kifejezéstől megijedünk, pedig mindennapi életünk része, és sokkal többször éljük meg, mint ahányszor tudatosodik bennünk – a rítusainkat azonban szinte teljesen levetkőzve nehezített pályán mozgunk, bármilyen értelemben véve is gyászolunk.
VIP
• 2024. 06. 20. 19:28
Meghalt Donald Sutherland
A 88 évesen elhunyt színész fia, Kiefer Sutherland közölte a halálhírt az X-en.
Offline
• 2024. 05. 31. 09:11
Elhunyt Tompos Kátya
Ma hajnalban családja körében halt meg Tompos Kátya színésznő, akinek daganatos betegségéről nemrég értesülhettünk.
Életem
• 2024. 01. 22. 14:42
Egy országot tanított meg helyesen beszélni – elhunyt Grétsy László
91 évesen, otthonában hunyt el az Álljunk meg egy szóra! révén az egész országot művelő Grétsy László tanár úr, akinek halálhíre hétfőn vált nyilvánossá.
Szülőség
• 2024. 01. 21. 16:00
Van helye a gyereknek a temetésen? Gyermekpszichológus válaszol
Bár az életünk része a veszteség, legtöbben igyekszünk a gyerekeinket minél tovább megvédeni ettől a nehéz élménytől. De hogyan tudnak a kisebbek és nagyobbak elbúcsúzni a számukra fontos emberektől, ha erre nem adunk lehetőséget?
Életem
• 2024. 01. 09. 10:43
Szívszorító kép Benedek Miklósról: gyászban élte le utolsó éveit
Méltósággal viselt betegséget követően, életének 78. évében elhunyt Benedek Miklós.
karácsony
• 2023. 12. 21. 07:10
Ezért olyan fájdalmas a karácsony egy gyászolónak
Elveszíteni egy számunkra kedves személyt mindig fájdalmas tapasztalat, de az ünnep közeledtével fokozottan érezhetjük a hiányát: a karácsony is felerősítheti a gyász érzését.
Offline
• 2023. 08. 13. 06:26
Több évezredes szokás, mégis sokakat megbotránkoztat mind a mai napig
A hamvak felhasználásával készített kegyeleti ékszerek trendje friss divatnak tűnhet, ám a valóságban gyakorlatilag az emberiséggel egyidős.
Szülőség
• 2023. 06. 27. 11:10
Több százezerrel növeli a szókincset, és egyéb csodára is képes
A mese oldja a feszültséget, segít, hogy lezárd a napot, és a gyereked is könnyebben beszél majd a napközben történt eseményekről. A pszichológia nem véletlenül alkalmazza a történetek gyógyító erejét.
Offline
• 2023. 05. 19. 08:05
II. Erzsébet temetése elképzelhetetlen összegbe került, Dianáé eltörpül mellette: sok brit felháborodott
Sokak szerint felelőtlen dolog volt ilyen nehéz időkben ennyire sokat költeni II. Erzsébet temetésére.