II. Erzsébet temetése elképzelhetetlen összegbe került, Dianáé eltörpül mellette: sok brit felháborodott

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokak szerint felelőtlen dolog volt ilyen nehéz időkben ennyire sokat költeni II. Erzsébet temetésére.

A tíznapos nemzeti gyászidőszak, a nyilvános felravatalozás, a gyászmenet, valamint az állami temetés összköltsége hatalmas: 161,7 millió fontba, azaz 70 milliárd forintba kerültek az események.

A költségeket öt minisztérium mellett a walesi és a skót kormány, valamint az északír vezetés állta: az utóbbiaknak a belügyminisztérium később kifizette kiadásaikat.

Erzsébet temetése látványos és költséges is volt egyben
Fotó: Leon Neal / Getty Images Hungary

Egyesek szerint ugyanakkor olyan időkben, amikor az emberek nehezen fizetik ki a megélhetésükhöz kapcsolódó költségeket,

Idézőjel ikon

érzéketlen dolog volt ennyi pénzt költeni az eseményekre.

A miniszterek azzal védekeznek, hogy a temetésnek ugyanakkor meg kellett mutatnia azt, mekkora jelentősége van Erzsébet halálának a monarchia életében. Állami temetését 29 millióan nézték a tévében.

Korábban úgy beszéltek a temetésről, mintha állami látogatások százait rendezték volna meg egyidejűleg. A királyi család nagy horderejű eseményei közel sem kerültek ekkora összegbe az elmúlt években. Diana és az anyakirályné temetése, valamint Vilmos jelenlegi walesi herceg esküvője is kijött 7–8,4 millió font közti összegből. 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.