Bár az életünk része a veszteség, legtöbben igyekszünk a gyerekeinket minél tovább megvédeni ettől a nehéz élménytől. De hogyan tudnak a kisebbek és nagyobbak elbúcsúzni a számukra fontos emberektől, ha erre nem adunk lehetőséget?
Míg 100 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a generációk gyakran együtt éltek, és az idősek otthon haltak meg, addig mára teljesen eltávolodtunk és tabuvá tettük a halál témáját. És ahogyan gyakran az az elvárás, hogy aki gyászol, az minél hamarabb térjen vissza a mindennapokba, sokszor úgy ítéljük meg, talán az az egyszerűbb, ha a gyerek nem vesz részt a nagymama vagy a nagypapa temetésén, hiszen így nem tesszük ki a fájdalomnak.
A betegség, a halál tabuvá vált
Gyermekpszichológus szakértőnk, Standovár Sára szerint önmagában a temetés nem traumatikus élmény a gyerek számára, legyen bármennyi idős is.
„Ez sokkal inkább egy rituálé, ahol el lehet búcsúzni, ahol le lehet zárni, ahol valami lelki történésnek egy kézzelfogható lenyomata valósul meg – magyarázza Standovár Sára. Ám mára maga a temetés is eltávolodott tőlünk, ahogyan sokszor már akkor megindul a távolodás, amikor a gyereket próbáljuk megvédeni, és nem visszük be a kórházba a beteg nagymamához, nehogy sérüljön. Ilyenkor egy gyermek a temetésen érzelmileg túlterhelt helyzetbe kerülhet, hiszen váratlan, ami történik.
Egyrészt nem feltétlenül vannak mellette felnőttek, akik elmagyarázzák, hogy mi történik, másrészt meglepő lehet számára, ha az édesanyját, édesapját gyászolva, szomorúan, érzelmileg terhelve látja.
Kisebb gyerekek esetében akkor nem javaslom, hogy a gyerek részt vegyen a temetésen, ha a szülő úgy érzi, hogy ő maga a gyász miatt megközelíthetetlen érzelmi állapotba kerülhet. Ha számára is túl megterhelő, akkor inkább ne vegyen részt a gyermeke a szertartáson, mert ebben az állapotban nem tud neki segíteni feldolgozni az eseményeket.”
A szakértő szerint önmagában az, hogy a szülőjét szomorúnak látja, vagy azt tapasztalja, hogy valamilyen érzelmet nagyon intenzíven él át, az nem gond, hiszen éppen ebből láthatja, hogy azok az érzelmek, amiket ő átél, ugyanolyan jogosak, és megtanulhatja, hogyan tudja mindezt kezelni.
Csapda, ha meg akarjuk védeni a fájdalomtól
Az, hogy hány évesen visszük a gyereket először temetésre, az nagyban függ a szertartás milyenségétől.
„Egy hosszú szertartáson, ahol sok távoli rokon vagy idegen van jelen, nem valószínű, hogy tud igazán kapcsolódni ahhoz, amiről szól a temetés; hogy elbúcsúzzon a szerettétől – magyarázza a gyermekpszichológus. Egy szűkebb körű családi eseményen, ahol együtt beszélgetnek az elhunytról, egy személyes hangvételű megemlékezés azonban olyan esemény, amelyen akár egy óvodás is részt vehet. Fontos azonban, hogy csak azért, mert nem tud ki vigyázni rá, ne vigyük magunkkal egy számára teljesen távoli személy temetésére, akihez semmilyen kötődése nem volt, mert ennek nincs semmi értelme.”
Standovár Sára szerint a legnagyobb csapda, hogy arra törekedünk, hogy a búcsúzás semmiképpen ne legyen fájdalmas.
„De tényleg azt akarjuk tanítani, hogy nem fájhat az, hogy a szerettünk nem lesz velünk többé? – teszi fel a kérdést a gyermekpszichológus. Hiszen – mivel szerette – a legtermészetesebb érzés, hogy fáj neki, dühös, érthetetlennek éli meg, hogy ez megtörtént, vagy akár lehangolt lesz, és egy időre akár az érzelmeit is eltávolítja magától.
A cél, hogy ne legyen magára hagyva a gyász folyamatában, és a temetés akár megerősítheti benne azt az érzést, hogy nincs egyedül.
Láthat példát arra, hogy valaki hangosan sír, más csendesen, elvonulva, és teljesen normális az is, hogy ez intenzíven hat rá. A legtöbb esetben éppen az okozhatja az elakadást, ha nincs lehetősége, hogy kifejezze a gyászt, ha tabuként kezeljük ezt a témát, és így egyedül nem tud vele mit kezdeni.”
A gyerek ne a temetésen szembesüljön vele, mi történik
Fontos, hogy a gyerek ne felkészületlenül szembesüljön a temetésen történő eseményekkel. Ha beszélünk vele arról, mi fog ott történni, nagyobb biztonságban érzi majd magát.
„Tudnia kell, hogy sírhat, ha akar, de nem kötelező, vagy mesélhetünk a szertartás menetéről is, hogy ne legyen számára meglepő vagy ijesztő egyetlen részlet se. Arra is felkészíthetjük, hogy a felnőttek is szomorúak lesznek, ezért ez nem egy könnyű helyzet. Ha a gyerek azt mondja, hogy nem szeretne ott lenni, azt is meg kell érteni, sőt, a későbbiekben lehetőséget biztosítani, hogy más módon elbúcsúzzon.”
A gyermekpszichológus hangsúlyozza, hogy a gyász folyamata hosszú, általában nem rövidebb, mint egy év, és ebben az érzékeny időszakban mindenképpen figyeljünk kiemelten a gyerekre, ahogyan bármilyen más gyászolóra is. Fontos, hogy beszélgessünk vele, ha van rá igénye. Sokat segíthet, ha nézegetünk közös képeket, felidézünk emlékeket, de lehet valamilyen rituálénk is, amit az elhunyt tiszteletére tovább viszünk. Kisebb gyerekeknél jól működhet az alkotás vagy a történetmesélés; bebújhat egy maci bőrébe, aki elmeséli, hogy mit érez, vagy rajzolhat egy albumot a nagyival közös élményekről. Ezek mind segíthetik a feldolgozást.
Szakértőnk azt is kiemeli, hogy ha a temetés kapcsán felmerülnek a gyermekben kérdések az elmúlásról, arról mindenképpen beszéljünk vele. Ilyenkor megjelenhet a saját vagy a szülei halálával kapcsolatos félelem.
„A szülő ilyenkor azzal tud a leginkább segíteni, ha ő maga nem fél. Így tud biztos pont lenni a gyermek életében” – teszi hozzá Standovár Sára.
Ha szeretnél segítséget kapni, hogyan dolgozd fel egy szeretted közelgő elvesztését, olvasd el ezt a cikkünket is.
