Egy országot tanított meg helyesen beszélni – elhunyt Grétsy László

Olvasási idő kb. 1 perc

91 évesen, otthonában hunyt el az Álljunk meg egy szóra! révén az egész országot művelő Grétsy László tanár úr, akinek halálhíre hétfőn vált nyilvánossá.

Az A magyar nyelv jövője – a nyelvi változások nyomában címet viselő mai konferenciára még el tervezett menni Grétsy László, de az esemény megrendezését már nem érhette meg.

Vasárnap, békés körülmények közt, otthonában hunyt el a nyelvész, aki 1960-ban lett a nyelvtudományok kandidátusa az ELTE BTK-n. 

Grétsy László halála 91 éves korában következett be
Fotó: Czimbal Gyula / MTI

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa lett, a Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, és közben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnöke is volt. 

Több nyelvészeti folyóiratba is írt, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke is volt. 

Magyar örökség díja mellett Prima Primissima díjjal is kitüntették, az ország az Álljunk meg egy szóra!című műsor kapcsán ismeri leginkább. Az 1987-ben indult műsorbanVágó Istvánnal beszélgetett tíz percben nyelvhelyességi kérdésekről. 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!