A mángold szuper, de nem lehet kapni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A spenóthoz hasonlítjuk, pedig a mángold sokkal háziasszonybarátabb (lenne), mint a spenót: levelei óriásira nőnek, így sokkal kevesebbet kell pucolni, szárát is fel lehet használni és nem kell rengeteg homokot kimosni belőle.

Dédanyáink receptjeiből kiderül, sokszor főztek mángoldot és változatosan készítették - volt, aki húst tekert bele, mások kirántották a levelét, főzeléket vagy párolt zöldséget főztek belőle. A nagyszüleink még tudják, miről beszélünk, ha ezt a nagy, húsos, zöld levelű növényt emlegetjük, de a fiatalabb generáció inkább csak furcsán néz. Általában azt szokás mondani a mángoldra, ha próbáljuk elmagyarázni, miért is lenne jó többet enni belőle, hogy olyan, mint a spenót. Ha van spenót, minek a mángold? - jön a gyors kérdés. Hát a változatosságért, azért. Másrészt pedig a mángold szezonja épp akkor kezdődik, amikor a spenóté véget ér.

A szárából készülhet üdítő italhoz szirup

Horvátországban, Szlovéniában a magyarázat pont fordítva szólna, ott rengeteg mángoldot esznek spenót helyett. Rejtély, hogy miért tűnt el a hazai piacokról és a köztudatból, mert teljesen igénytelen növényről van szó, ami akár a balkonládában is megterem. Egyébként a mángold sokkal háziasszonybarátabb (lenne), mint a spenót: levelei óriásira nőnek, sokkal kevesebbet kell pucolni, szárát is fel lehet használni, és nem kell rengeteg homokot kimosni belőle. Íze valóban olyan, mint a spenóté, tehát elkészíthetünk vele bármit, ami spenóttal működik. A szárából készülhet üdítő italhoz szirup, saláta, kompót, vagy süteménybe is tölthetjük citromhéjjal és cukorral ízesítve. Körülbelül úgy, mint a rebarbarát.

Érdemes a piacokon mángoldvadászatot tartani (biopiacon szezonjában mindig van), vagy kertészkedő ismerőseinket arra buzdítani, hogy termesszék ezt az igénytelen és hasznos növényt, mert nem csak a kuriózum miatt érdekes: levele és nyele sok nyers cukrot, pektineket és értékes szerves savakat (oxál-, alma-, citromsav) tartalmaz. A-vitamin-értéke a sárgarépa felének megfelel, és annyi benne a C-vitamint, amennyi a paradicsomban.

Bálint Gazda szerint újra eljött a mángold ideje, reméljük ez azt jelenti, hogy egyre több helyen lehet majd újra kapni!

Mángoldsaláta nyári céklával

3 közepes nyári cékla
1,5 kg mángold
6 ek olívaolaj
1 lilahagyma
4 gerezd fokhagyma
5 ek aranymazsola
3 ek citromlé
2 ek pirított szeletelt mandula
méz

A céklákat csomagold egyenként alufóliába, és tedd 180 fokra előmelegített sütőbe. Süsd 50 percen át, vagy amíg megpuhulnak. Vedd ki őket a sütőből, csomagold ki és hagyd kihűlni. Amikor kihűltek, hámozd meg a céklákat és vágd apró kockákra.

A mángoldot mosd meg, a vastag szárát vágd ki, és vágd akkora kockákra, mint a céklát. A leveleket vágd 2-3 cm-es csíkokra. Egy nagy serpenyőben hevíts fel 1 ek olívaolajat, add hozzá a karikákra vágott lilahagymát, pirítsd 1 percig. Dobd rá a vékonyra szeletelt fokhagymát, és épp csak addig pirítsd, amíg illatozni kezd. Tedd a serpenyőbe a mángold szárát is. Dinszteld puhára közepes lángon. Önts a serpenyőbe még 2 ek olajat, és add hozzá a mángold leveleit is. Fedő alatt addig párold, amíg a levelek összesnek és megpuhulnak. Hagyd langyosra hűlni, keverd hozzá a citromlevet, 2 ek olívaolajat, sózd, borsozd.

Tálaláskor keverd a salátához a mazsolát, és a száraz serpenyőben kissé megpirított mandulát. Szórd meg a céklakockákat és csorgass rá egy kevés mézet.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Lila Füge
Lila Füge
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.