Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jól tippelek, ilyen részletes leírást pl. a risotto készítéséről még soha sehol nem láttam. Sajnálom, hogy Magyarországon nincs ennyire bő rizsválaszték, még a kulináris üzletekben se, alig várom, hogy nyáron rizs ügyben kupáljam ki magam Olaszországban.
Azt hiszem ezt a könyvet most a legtöbb gasztromán megvásárolta: vannak alapdarabok, amelyek egyszerűen nem hiányozhatnak a könyvespolcról. Barátnőmmel meg is beszéltük töviről hegyire, hogy mennyire furcsák, és egyben zseniálisak a könyv fotói. Meglepnek, valahogy nem ilyeneket vártam, arra számítottam, hogy jobban meg lesznek világítva, sugárzik majd belőlük a napsütés, de nem így van. Aztán rájövök, hogy mennyire jó ez így. Mert ez nem egy útikönyv.
Itt valóban az ételekről van szó, az olasz gasztronómiáról, egy igazi olasz séf szemén keresztül, aki mindent el akar mondani nekem, minden tudását meg akar osztani velem. Próbálom is este az ágyban olvasni legalább az életrajzi elemeket tartalmazó fejezeteket, de muszáj felkelni a könyvvel, annyira nehéz, hogy nem tudom megtartani. Különben is éjjel 11-kor szakácskönyvet olvasgatni nem szerencsés…
Ez a könyv nem is igazán a receptekről szól
Alapanyag, alapanyag, alapanyag, majd technológia, technológia, aztán egy kis személyes történet, végül maga a recept. Szó esik az étel kilakulásáról, a hagyományokról is. Mire az alapanyagon, és a technológián átrágtam magam, kezdem úgy érezni, hogy a recept tényleg csak azért van ott, mert egy szakácskönyv bután nézne ki receptek nélkül. Addigra már én is annyira magabiztosnak érzem magam (pedig talán nem kéne), hogy improvizálok a recepttel.
A könyv tehát alapmű. Azoknak is, akik nem az olasz konyha szerelmesei. Akik pedig azok, azoknak pláne.
Ja, és Giorgio Locatelli eszméletlen jóképű.
Rendeld meg a Bookline-on!
