A fűszer csökkenti a vérzsír-szintet, wow

Olvasási idő kb. 1 perc

Már két kanálnyi is jótékony hatással van.

A különböző fűszerek étkezési hatásait vizsgálták egy kutatásban, mégpedig a kiemelkedően magas zsírtartalmú ételekkel összefüggésben. A kísérlet során két, hatfős csoportnak készítettek zsíros ételeket. A 30-65 éves, túlsúlyos, de ezt leszámítva egészséges férfiakat tartalmazó csoportok egyikének előzetesen két evőkanálnyi fűszerrel ízesítették a háromfogásos ebédjét (csirkecurry, olasz fűszeres kenyér és fahéjas keksz), majd az ebédet követő három órában félóránként vért vettek tőlük.

Az egyik csoportnak olyan fűszereket adtak, amelynek antioxidáns hatásai ismertek: rozmaring, kurkuma, feketebors, fahéj, oregano, fokhagyma, paprika. A fűszereket tartalmazó étkezést követően nemcsak a vérzsír-szint csökkent, de a vér antioxidáns tartalma is megnőtt 13%-al, és az inzulinreakció csökkent 20%-al. "Általában ha az ember túlságosan zsíros ételeket fogyaszt, megnő a vér triglicerid tartalma. Ha ez hosszú távon magas marad, az könnyen szív és keringési betegségekhez vezet. A kutatás során úgy találtuk, hogy bizonyos fűszereket adva az ételekhez, akár harminc százalékkal csökkenthető a vér triglicerid szintjének növekedése." - állítja Sheila West, a kutatás vezetője.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek