A gyerekeknek mesés dobozból jobban ízlik az étel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekek úgy gondolják, hogy jobban ízlik nekik egy étel, ha a csomagolásán mesefigurák vannak.

Az utóbbi években heves vita tárgya volt, hogy a gyermekeknek szánt termékek eladását rajzfilmfigurákkal próbálják növelni, főként azért, mert ezek a termékek általában alacsony tápértékűek - írja a USA Today.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói letesztelték, hogy milyen hatással van az ilyen marketing a gyerekekre. Nyolcvan, 4 és 6 év közötti gyereknek mutattak meg egyet-egyet a négyfajta gabonapehely doboza közül, amiket direkt a kísérletre terveztek. A gabonapelyhek "Egészséges Falatok" és "Cukros Falatok" néven futottak, mindkettőből készült olyan, amelynek az elején egy rajzfilmfigura volt és egy, amelyiken nem volt semmi. - A felhasznált pingvinfigurákat egyébként a Táncoló talpak című meséből kölcsönözték. - Minden dobozt ugyanazzal a viszonylag egészséges típusú gabonapehellyel töltöttek meg.

A gyerekeknek minden esetben azelőtt mondták meg az étel nevét, hogy megkóstolták volna. Mind ugyanazt a pelyhet kóstolták. Ezután megkérték őket, hogy 1-től 5-ig értékeljék a gabonapelyhet.

Az eredmények

  • - Azok a gyerekek, akik a pingvines dobozból kóstoltak, azt mondták, hogy jobban ízlett nekik a gabonapehely, mint azok, akik a sima dobozból ettek.
  • - Az elnevezések is befolyásolták azt, hogy mennyire ízlett nekik az étel. Amikor nem szerepelt figura a dobozon, a gyerekek azt mondták, hogy az "Egészséges Falatok" finomabb, mint a "Cukros Falatok".
  • - A legalacsonyabb értékelést a "Cukros Falatok" mesehős nélküli változta kapta.
  • "Amikor volt figura a dobozon, nagyon ízlett a gyerekeknek, és nem számított, hogy mi a neve a gabonapehelynek" - mondta el Sarah Vaala, a kutatás egyik vezetője. "Amint rákerül egy mesehős a dobozra, az máris kioltja a képességüket, hogy megítéljék egy étel egészségességi indexét. Még mindig nagyon sok gyerekeknek célzott karakter kerül az élelmiszercsomagolásokra, sajnos, többnyire egészségtelen ételekre, mint például a gyorséttermek gyerekmenüi, a cukros gabonapelyhek és a gumicukrok. Ez pedig nagyon megnehezíti a szülők dolgát, hogy egészségesen etessék a gyerekeiket."
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.