Nem gond, ha felnőttként plüssállattal alszol, mondják a kutatók

GettyImages-93253876
Olvasási idő kb. 4 perc

A felnőttek is alhatnak plüssállatokkal, és a szakértők szerint ez akár jó is lehet. Az eladási adatok arról árulkodnal, hogy sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, ugyanis a tapasztalatok szerint a Covid-19 világjárvány óta jóval több 18 éven felüli vásárolt saját magának plüssjátékot.

Egy amerikai kutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy plüssállattal alszik éjszakánként. A pszichológusok szerint ez teljességgel elfogadható, sőt, az egyedül élőknek még jót is tesz, hiszen esténként olyan érzést kelt egy plüssjáték mellett álomra hajtani a fejüket, mintha odabújnának valakihez. Az az érzés, illat és látvány, amit egy plüssállat ölelése vált ki belőlünk, egyértelműen felébreszti bennünk az alvás iránti vágyat.

Van, amikor természetes, hogy plüssel alszunk

A mentálhigiénés terapeuták számára nem ismeretlen a plüssállatok használata, hiszen számos traumán átesett felnőtt kezelésénél használják. A pihe-puha játékok főként a gyermekkori megrázkódtatások feldolgozásában segítenek, hiszen a plüssökről való gondoskodás megadja a kapcsolódást és együttérzést, amiből gyerekkorukban talán nem kaptak eleget a páciensek.

Felnőttként is ugyanolyan jó plüssel aludni, mint gyerekként
Felnőttként is ugyanolyan jó plüssel aludni, mint gyerekkéntTim Kitchen / Getty Images Hungary

De a plüssállatok nem csak a traumán átesett emberek számára lehetnek hasznosak. Bárki profitálhat abból a lágyságból és megnyugtató ölelésből, amit egy aranyos, plüss tárgy vált ki belőlünk. 

A szakemberek szerint ez nem véletlen, hiszen egy plüssállat a gyermekkorunkra emlékeztet minket, így nosztalgiával tölt el és kellemes emlékeket ébreszt bennünk.

A pszichológusok szerint egyáltalán nem számít éretlen viselkedésnek, ha összebújunk egy plüssel.  Sőt, sokkal inkább egy olyan egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt képét mutatja, aki kapcsolatban szeretne maradni a gyermeki énjével akár úgy, hogy a plüssállatokon keresztül egészségesen kötődik a gyermekkorához. 

Az azonban semmiképpen nem egészséges, ha valaki felnőttként görcsösen ragaszkodik a plüsséhez, és azt használja a problémák elkerülése érdekében.

Nyugalmat és biztonságot ad

Egy plüssállat nem csupán hálótárs lehet, hanem az önmegnyugtatásban is segíthet, miután átölelve azt üzeni az agynak, ideje megnyugodni. Ez a fajta magatartás akár követendő példa is lehet a gyerekeknek, ha azt látják, felnőttként ez is megoldás lehet a kríziskezelésre. A pszichológusok szerint különösen fontos ez a fiúk esetében. Ha egy plüssállattal küzdjük le a stresszt, az sokkal jobb alternatíva, mint bevenni egy nyugtatót vagy meginni egy pohár bort. 

Egy plüssállat a stresszkezelésben is segíthet
Egy plüssállat a stresszkezelésben is segíthetJamie Grill / Getty Images Hungary

Mindemellett egy plüssjáték biztonságot is adhat. Evolúciós szükséglet, hogy alvás közben is legyen mellettünk valaki, hiszen akkor érezzük magunkat a legjobban, ha sebezhetőségünkben is biztonságban vagyunk. Ezt az oltalmat alvás közben is akkor érezzük igazán, ha van társunk az alváshoz, akivel testi kontaktust tudunk kialakítani. Ehhez pedig a plüssállat kiváló alternatíva.

Ha valaki nem szeretne egy plüssállattal összebújva elaludni, egy súlyozott takaró is sokat segíthet abban, hogy minél előbb elérjük a vágyott nyugalmat. 

Gondolkodtál már azon, vajon mekkora lehetett az igazi TV Maci? Cikkünkből nemcsak azt tudhatod meg, hogy mekkora volt a mérete, hanem a születésébe és az életébe is bepillanthatsz.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek