Ennyit kereshet a magyar miniszterelnök

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján akár bruttó nyolcmillió forintnál is többet kaphat havonta a magyar miniszterelnök.

Cikkünkben annak is utánajártunk, milyen extra juttatások kapcsolódnak a pozícióhoz, és mi járhat egy volt miniszterelnöknek.

Így számolható ki a miniszterelnök fizetése

A hatályos szabályozás alapján a kormányfő havi illetménye megegyezik az Országgyűlés elnökének tiszteletdíjával. Az Országgyűlés elnökének tiszteletdíja a képviselői alap-tiszteletdíj 2,7-szerese. A képviselői alap-tiszteletdíjat pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hivatalosan közzétett előző évi nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset alapján számolják ki.

A Miniszterelnökség épülete, a Karmelita kolostor
Magyar Péter nem költözik kormányzati rezidenciába, továbbra is budai otthonában marad családjával
Fotó: Wikimedia Commons

Az Index cikke alapján a képviselői alapösszeg bruttó 2 182 488 forint havonta. Ebből következik, hogy az Országgyűlés elnökének tiszteletdíja – és ezen keresztül a miniszterelnöki illetmény – ennek 2,7-szerese. Ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök havi illetménye önmagában bruttó 5 892 718 forint lehet.

A miniszterelnököt képviselőként pluszpénz is megilleti

Ha a miniszterelnök egyben országgyűlési képviselő is, akkor a jogszabály alapján a képviselői tiszteletdíjra is jogosult lehet. Így a havi bruttó jövedelme meghaladhatja a nyolcmillió forintot.

Miniszterelnöki illetmény: bruttó 5 892 718 Ft/hó

Képviselői alap-tiszteletdíj: bruttó 2 182 488 Ft/hó

Összesen: bruttó 8 075 206 Ft/hó

A fenti számítás a jelenlegi helyzetet mutatja, ugyanis a miniszterelnöki illetmény összegét külön szabály alapján évente július 1. napjával kell megállapítani.

Nem csak fizetés jár a miniszterelnöknek

A miniszterelnöki pozícióhoz nemcsak havi illetmény kapcsolódik, hanem több külön juttatás is. Ezeket a kormányzati igazgatásról szóló törvény részletezi. A miniszterelnököt megilleti például:

  • személyvédelem, amely nemcsak a hivatalos, hanem a magánprogramokra is kiterjed,
  • rezidencia használata,
  • két személygépkocsi használata személyi és hivatali célra,
  • rádiótelefon- és internethasználat,
  • kormányzati célú hírközlő hálózat használata,
  • hivatalos külföldi út esetén kíséret, napidíj és költségtérítés,
  • szükség esetén különjáratú légi utazás,
  • repülőtéri kormányváró használata,
  • valamint térítésmentes egészségügyi ellátás a törvényben meghatározott feltételek szerint.

Az Index cikke alapján Magyarország új miniszterelnöke, Magyar Péter nem változtat sem lakhelyén, sem szolgálati gépjárművén. Az elnök közleményében úgy nyilatkozott, hogy

Idézőjel ikon

miniszterelnökként nem költözik kormányzati rezidenciába, továbbra is budai otthonában marad családjával.

Mi jár egy volt miniszterelnöknek?

A juttatások egy része nem feltétlenül ér véget a miniszterelnöki megbízatás megszűnésével. A volt miniszterelnököt meghatározott ideig személyes gépkocsihasználat illeti meg. Ehhez az autót és a sofőrt a rendőrség biztosítja. Ez a jogosultság annyi ideig jár, ameddig az érintett személy miniszterelnökként hivatalban volt.

Emellett a volt kormányfőt két fős titkárság is megilleti, de már rövidebb ideig, a miniszterelnöki tisztségben töltött idő felére. A titkárság működéséhez szükséges helyiséget és feltételeket az illetékes minisztérium biztosítja.

Ha a kormányfő legalább két évig betöltötte tisztségét, és megbízatása az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulása miatt, konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásával, vagy az általa kezdeményezett bizalmi szavazás sikertelensége következtében szűnik meg, akkor egy összegben hathavi illetményének megfelelő juttatásra lehet jogosult. Lemondás esetén ez az összeg háromhavi illetménynek felel meg.

A törvény a miniszterelnök halála esetére is tartalmaz rendelkezést

A miniszterelnök halála esetén házastársát, ennek hiányában élettársát, özvegy hiányában örökösét egy összegben a miniszterelnök hathavi illetményének megfelelő összegű juttatás illeti meg.

Kapcsolódó cikkünkben annak jártunk utána, hogy mi lehet a Karmelita sorsa miután Magyar Péter közleményben jelezte, hogy a miniszterelnöki iroda a Tisza-kormány alatt a Karmelita kolostorból átköltözik a Parlament közelébe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?