A koronavírus-járvány elég gyökeresen felforgatta az életét mindenkinek. Az addig megszokott dolgok eltűntek, és alkalmazkodni kellett a kialakult helyzetekhez, mindenben. Nem volt ez másképp a randizás kegyetlen világában sem. Most olyan randisztorikat hoztam, amelyek vagy kínosan, vagy viccesen, vagy kínosan-viccesen sültek el a megváltozott körülmények miatt. Következzenek tehát (ma már vicces) első randevús kalandjaim!
A lázadó
Emlékszel még, amikor (nem is olyan rég) az utcákon és minden közterületen kötelező volt a maszkviselés? Ehhez add hozzá a téli zimankót, és a tetőtől talpig bebugyolált outfitet a randira. Gyakorlatilag csak a szemem látszott ki, de ha erősen sütött a nap, azt is elfedtem egy napszemüveggel, mert hunyorgós típus vagyok. Így jártam randira általában, mert nem nagyon tudtam mást kezdeni a mínusz 2 fokos hideggel és a kötelező maszkviseléssel. Így találkoztam álmaim reménybeli lovagjaival, többek közt Péterrel is, akiről az első 3 perc után kiderült, hogy nem ő lesz a befutó, de jól nevelt lány lévén, nem vágtam ezt az arcába azonnal. És hogy miért nem lett Péterből szívemnek elrablója? Hát kezdjük ott, hogy Péter késett. Sokat. Pedig jól tudja, hogy egy nőt nem illik megvárakoztatni. Aztán Péter, amikor végre mégis befutott (bocsánatkérés nélkül), elborzadva láttam, hogy arca teljesen fedetlen, nemhogy maszk nem volt rajta, de még sál sem, a kabátja alól kikandikáló, lázadó szőrös mellkas nem volt túl természetes látvány a szemeimnek így télvíz és a Covid idején. De ez még hagyján, lehet, hogy csak melege van, hiszen elkésett, lehet, hogy idefele már futott a végén, és kimelegedett közben – gondoltam. Még nem tört meg bennem teljesen a lelkesedés. Nem szívesen viseltem én sem a maszkot, és éreztem, hogy nehezebb így kommunikálni, no meg látni a másik arcát, de nem vettem le.
Péter viszont nem vette a lapot, és a szokásos kézfogás helyett rögtön puszit akart nyomni az arcomra,
viszont a nagyfokú közvetlenség miatt én ijedtemben hátrahőköltem, és zavaromban köhécselni kezdtem. Péter nem értette, mi lehet a baj, de továbbra sem vette fel a maszkot, helyette a B tervével próbálkozott, ami az volt, hogy átölel. Nem vagyok prűd, de gondoltam, két perc ismeretség után azért ez még csöppet korai, plusz mégis egy idegen ember áll itt velem szemben, így ebben sem voltam partner. Csak beszélgetni szerettem volna, békésen egymás mellett sétálni, és gyönyörködni a tájban, esetleg beülni valahova, ha jól érezzük magunkat, de csalódnom kellett. Amikor Péter bedobta az ötletet, hogy én is vegyem le a maszkot, és együtt hajítsuk azt a Dunába, ekkor vetettem véget a furcsa randinknak, és hazamentem.
A Covid szelleme
A kudarc után egy újabb randi szép reményével ébredtem. A srác intelligensnek tűnt, viccesnek és ápoltnak. Több félresikerült randi miatt már tudtam, hogy milyen intő jelekre figyeljek, így azt gondoltam, ez már nem sülhet el rosszul, és végre talán megérjük a második randit is valakivel. Pali valóban kedves fiú volt. Mesélt magáról, maszkban voltunk, udvarias volt, nem rohant le, de azért igyekezett laza is lenni.
Olyan jól éreztük magukat, hogy felvetettem az ötletet, üljünk be egy teára, mert kezdek fázni. Itt fordult meg a dolog.
Pali ijedt arcot vágott, és közölte, hogy akkor ennyi volt. Mire csak néztem nagy bociszemeimmel, ugyanis nem értettem, miről van szó. Ezernyi kérdés cikázott a fejemben, de csak ennyit tudtam kinyögni: „Mi?” Mire Pali mondta, hogy részéről vége a randevúnak, bármennyire is jól éreztük magunkat. Még mindig nem tudtam hova tenni a hirtelen pálfordulást, ezért megkérdeztem tőle, csöppet kultiváltabban, hogy: „De miért?” Mire Pál kifejtette, hogy ő sehova nem ül be a vírus miatt, nem eszik és nem iszik semmilyen nyilvános helyen már másfél éve. De ha a kocsijában eszünk, akkor is csak úgy menne ebbe bele, ha kidugnám a fejem az ablakon evés közben. Közölte, hogy retteg a vírustól, ezért szakított a volt barátnőjével is, mert az bejárt dolgozni naponta tömegközlekedéssel, így félt, hogy hazahozza a vírust. Majd hozzátette, hogy jól érezte magát, de az, hogy eljött erre a randira, élete legnagyobb küzdelme volt magával. Ez volt az a pont, ahol a kártyavár sajnos ismét összedőlt, én pedig elköszöntem Palitól.
Új helyzetek, új kifogások
Az új helyzetek új kifogásokat is teremtenek. Az online társkeresés során már biztosan te is sok kifogást hallottál arról, hogy most pont miért nem alkalmas a várva várt randi: a túlórától a terhes macskán át a betegségig mondtak már mindent.
Most persze valóban benne volt a pakliban, hogy a legmeggyőzőbb, legjobb profilképpel rendelkező, legszimpatikusabb levelezőpartnered pont elkapja a koronavírust. De, hacsak nem romlik annyira az állapota, hogy lélegeztetőgépre kerüljön, akkor biztos lehetsz benne, hogy legalább online tartja veled a kapcsolatot, és beszámol neked a kálváriájáról.
Viszont ha karanténra hivatkozva nem akar veled találkozni csak levelezni, bár nem is tudja részletesen elmesélni, hogyan éli meg a bezártságot, akkor menekülj! Elég valószínű, hogy ez az ember csúnyán kihasználja a helyzetet, és pont annyira komolytalan, mint az, aki a „terhes macskája miatt” aggódik.
A fenti történetekből jól látszik, hogy valóban kissé megváltoztak a randevúk (ha egyáltalán eljutunk odáig valakivel), nekünk pedig alkalmazkodni kellett ezekhez a változásokhoz. De a ló túloldalára sem érdemes átesni, hisz a végletek nem igazán vezetnek sehova. Vírus ide, vírus oda, a párkeresési motor sosem áll le.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
