Ki volt a maszk mögött? A legkínosabb randik koronavírus idején

Olvasási idő kb. 4 perc

Randizni néha muszáj, világjárvány ide vagy oda, az ismerkedés akkor sem állt le. De hogy furcsa pillanatokat szülhet a maszkos randevúzás, az biztosan kijelenthető. Íme vicces vagy kínos randis élményeim, amelyeket a vírus idején éltem át.

A koronavírus-járvány elég gyökeresen felforgatta az életét mindenkinek. Az addig megszokott dolgok eltűntek, és alkalmazkodni kellett a kialakult helyzetekhez, mindenben. Nem volt ez másképp a randizás kegyetlen világában sem. Most olyan randisztorikat hoztam, amelyek vagy kínosan, vagy viccesen, vagy kínosan-viccesen sültek el a megváltozott körülmények miatt. Következzenek tehát (ma már vicces) első randevús kalandjaim!

 

A lázadó

Emlékszel még, amikor (nem is olyan rég) az utcákon és minden közterületen kötelező volt a maszkviselés? Ehhez add hozzá a téli zimankót, és a tetőtől talpig bebugyolált outfitet a randira. Gyakorlatilag csak a szemem látszott ki, de ha erősen sütött a nap, azt is elfedtem egy napszemüveggel, mert hunyorgós típus vagyok. Így jártam randira általában, mert nem nagyon tudtam mást kezdeni a mínusz 2 fokos hideggel és a kötelező maszkviseléssel. Így találkoztam álmaim reménybeli lovagjaival, többek közt Péterrel is, akiről az első 3 perc után kiderült, hogy nem ő lesz a befutó, de jól nevelt lány lévén, nem vágtam ezt az arcába azonnal. És hogy miért nem lett Péterből szívemnek elrablója? Hát kezdjük ott, hogy Péter késett. Sokat. Pedig jól tudja, hogy egy nőt nem illik megvárakoztatni. Aztán Péter, amikor végre mégis befutott (bocsánatkérés nélkül), elborzadva láttam, hogy arca teljesen fedetlen, nemhogy maszk nem volt rajta, de még sál sem, a kabátja alól kikandikáló, lázadó szőrös mellkas nem volt túl természetes látvány a szemeimnek így télvíz és a Covid idején. De ez még hagyján, lehet, hogy csak melege van, hiszen elkésett, lehet, hogy idefele már futott a végén, és kimelegedett közben – gondoltam. Még nem tört meg bennem teljesen a lelkesedés. Nem szívesen viseltem én sem a maszkot, és éreztem, hogy nehezebb így kommunikálni, no meg látni a másik arcát, de nem vettem le.

Péter viszont nem vette a lapot, és a szokásos kézfogás helyett rögtön puszit akart nyomni az arcomra,

viszont a nagyfokú közvetlenség miatt én ijedtemben hátrahőköltem, és zavaromban köhécselni kezdtem. Péter nem értette, mi lehet a baj, de továbbra sem vette fel a maszkot, helyette a B tervével próbálkozott, ami az volt, hogy átölel. Nem vagyok prűd, de gondoltam, két perc ismeretség után azért ez még csöppet korai, plusz mégis egy idegen ember áll itt velem szemben, így ebben sem voltam partner. Csak beszélgetni szerettem volna, békésen egymás mellett sétálni, és gyönyörködni a tájban, esetleg beülni valahova, ha jól érezzük magunkat, de csalódnom kellett. Amikor Péter bedobta az ötletet, hogy én is vegyem le a maszkot, és együtt hajítsuk azt a Dunába, ekkor vetettem véget a furcsa randinknak, és hazamentem.

 

A Covid-randikon bizony volt pár meglepetés
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

A Covid szelleme

A kudarc után egy újabb randi szép reményével ébredtem. A srác intelligensnek tűnt, viccesnek és ápoltnak. Több félresikerült randi miatt már tudtam, hogy milyen intő jelekre figyeljek, így azt gondoltam, ez már nem sülhet el rosszul, és végre talán megérjük a második randit is valakivel. Pali valóban kedves fiú volt. Mesélt magáról, maszkban voltunk, udvarias volt, nem rohant le, de azért igyekezett laza is lenni. 

Olyan jól éreztük magukat, hogy felvetettem az ötletet, üljünk be egy teára, mert kezdek fázni. Itt fordult meg a dolog.

Pali ijedt arcot vágott, és közölte, hogy akkor ennyi volt. Mire csak néztem nagy bociszemeimmel, ugyanis nem értettem, miről van szó. Ezernyi kérdés cikázott a fejemben, de csak ennyit tudtam kinyögni: „Mi?” Mire Pali mondta, hogy részéről vége a randevúnak, bármennyire is jól éreztük magunkat. Még mindig nem tudtam hova tenni a hirtelen pálfordulást, ezért megkérdeztem tőle, csöppet kultiváltabban, hogy: „De miért?” Mire Pál kifejtette, hogy ő sehova nem ül be a vírus miatt, nem eszik és nem iszik semmilyen nyilvános helyen már másfél éve. De ha a kocsijában eszünk, akkor is csak úgy menne ebbe bele, ha kidugnám a fejem az ablakon evés közben. Közölte, hogy retteg a vírustól, ezért szakított a volt barátnőjével is, mert az bejárt dolgozni naponta tömegközlekedéssel, így félt, hogy hazahozza a vírust. Majd hozzátette, hogy jól érezte magát, de az, hogy eljött erre a randira, élete legnagyobb küzdelme volt magával. Ez volt az a pont, ahol a kártyavár sajnos ismét összedőlt, én pedig elköszöntem Palitól.

Új helyzet, új érintések
Fotó: Nenad Stojnev / Getty Images Hungary

 

Új helyzetek, új kifogások

Az új helyzetek új kifogásokat is teremtenek. Az online társkeresés során már biztosan te is sok kifogást hallottál arról, hogy most pont miért nem alkalmas a várva várt randi: a túlórától a terhes macskán át a betegségig mondtak már mindent.

Most persze valóban benne volt a pakliban, hogy a legmeggyőzőbb, legjobb profilképpel rendelkező, legszimpatikusabb levelezőpartnered pont elkapja a koronavírust. De, hacsak nem romlik annyira az állapota, hogy lélegeztetőgépre kerüljön, akkor biztos lehetsz benne, hogy legalább online tartja veled a kapcsolatot, és beszámol neked a kálváriájáról.

Viszont ha karanténra hivatkozva nem akar veled találkozni csak levelezni, bár nem is tudja részletesen elmesélni, hogyan éli meg a bezártságot, akkor menekülj! Elég valószínű, hogy ez az ember csúnyán kihasználja a helyzetet, és pont annyira komolytalan, mint az, aki a „terhes macskája miatt” aggódik.

A fenti történetekből jól látszik, hogy valóban kissé megváltoztak a randevúk (ha egyáltalán eljutunk odáig valakivel), nekünk pedig alkalmazkodni kellett ezekhez a változásokhoz. De a ló túloldalára sem érdemes átesni, hisz a végletek nem igazán vezetnek sehova. Vírus ide, vírus oda, a párkeresési motor sosem áll le.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.