Még nem tudni, mikor nyitnak ki a strandok idén, ahogy azt sem, mennyit emelkednek a belépők árai. Lesznek ingyenes strandok is Budapesten, mutatjuk, hol.
A Világgazdaság cikkében a nyári, fővárosi strandolási lehetőségeknek járt utána a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYHZRT) segítségével. Az alábbiakban összegezzük,
- mekkora áremelkedés várható a belépők esetén,
- mitől függ, hogy mikor nyitnak ki a budapesti strandok,
- lesznek-e idén is ingyenes fürdőzési lehetőségek, és
- hol úszhatunk a Dunában.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. hét fővárosi gyógyfürdőt, és öt strandot üzemeltet, melyek évente közel négymillió vendéget vonzanak, ezzel a főváros legnagyobb bevételtermelői. Strandjaik az időjárás és a vendégforgalom függvényében nyitnak majd ki, várhatóan az iskolaév végéhez közeledve, a pontos dátum azonban még nem ismert, és eltérő is lehet az egyes strandok esetén.

Drágább lesz a belépő, de idén is lesz szabadstrand
Idén január 7-től átlagosan 5–8 százalékkal emelkedtek a fővárosi fürdők jegyárai, várhatóan a strandfürdők is árat emelnek. Az új díjszabás a szezonnyitással lép majd életbe. Ugyan hivatalos árakat még nem közöltek, a lap szerint
- a Római strand esetében a felnőtt belépő hétköznaponként 4000, hétvégén 4500 forint körül alakulhat. A 14 éves korig váltható gyermekbelépő 3600 forintba, a nyugdíjas jegy 3600 forintba kerülhet..
- Pünkösdfürdőn várhatóan kedvezőbb áron pancsolhatunk, a felnőtt belépő hétköznaponként körülbelül 3100, hétvégenként 3300 forint lehet, a kedvezményes jegyekért 2400 forint körüli árat fizethetünk.
![]()
A fürdőkben akár 10–35 százalékos kedvezményeket is igénybe vehetünk, a négyfős családi jeggyel például egy gyermek ingyen strandolhat.
A bérletek és családi jegyek mellett a fővárosiaknak kedvezményes jegyet kínál a Zsigmondy Kártya, bérlettel pedig alkalmanként már 1000–1300 forintos áron is lehet fürdőzni. A tavalyi nyár óta igénybe vehető ötalkalmas reggeli bérlettel is kedvezményes jegyhez juthatunk:
- a fővárosiak 50 százalék kedvezménnyel léphetnek be a fürdő nyitása utáni 2 órában,
- ugyanígy 50 százalék kedvezménnyel kapható belépő a fürdő zárása előtti 2 órában is.
Ahhoz, hogy a strandok kinyithassanak, a BGYHZRT-nek fel kell készülnie a szezonra. Ennek érdekében az egész évben működő fürdők szabadtéri részeit is átalakítják,
- a Paskálon április végén lebontják az úszómedence fölötti sátrat,
- a Palatinuson április végén megnyílik a Margaréta-medence, május közepétől további medencéket állítanak üzembe, június közepéig pedig a hullámmedencék és csúszdák is nyitnak.
- A nyári strandok, a Római és a Pünkösdfürdői szintén ebben az időszakban válnak látogathatóvá.
![]()
A strandszezonnyitót idén június 20-án Csillaghegyen tartják meg a hagyományoknak megfelelően.
Új szabadstrandok nyílhatnak a Dunán
A BGYHZRT idén is tervezi a korábban átadott Római-parti Plázs, illetve az Árasztó-parton található szabadstrand megnyitását, ennek érdekében már elindult az engedélyezési folyamat. Amennyiben lehetőség adódik rá, 2026-ban új szabadstrandokat is kijelölhetnek, sőt, tervben van egy folyami uszoda kialakítása is a Dunában.
Érdemes utánajárni tehát a kedvezményeknek, ha fürdőznénk, ugyanis az árak néha meglepőek lehetnek.
























