Életem cikkek
Ezért szexelünk többet nyáron
Hogy mennyire kívánjuk a szexet, mekkora eséllyel megyünk bele egy-egy szexuális kalandba, sok mindentől függ. Van-e partnerünk, keresünk-e épp, mekkora az önbizalmunk, mennyire vagyunk jól fizikálisan, milyen ingerek érnek bennünket – sőt még az is számít, milyen évszakban vagyunk éppen. A jelek szerint a nyár nemcsak nyaraló-, de szexszezon is.
Miről szól a szex, ha nem a szexről?
Biológiai szempontból állatok vagyunk, a szexhez fűződő viszonyunk azonban jóval bonyolultabb, mint az állatoké. Nem csak, és nem is elsősorban az utódnemzés a célunk, és ahányan vagyunk, annyiféle komplex viszonyulás jellemez bennünket, ha a testiségről van szó. Nekünk, embereknek a szex messze több, mint „csak szex”.
15 dolog, amiről azt hiszed, hogy bejön a pasiknak, pedig nem
A szex alapvetően úgy jó, ahogy van. Már ha az ember nem bonyolítja és gondolja túl a dolgokat, nem akar filmélményekből szőtt ideáloknak megfelelni, és olyasvalakivel van együtt, akihez tényleg vonzódik. Ha viszont csak a pornóból vagy a romantikus mozikból tájékozódik, könnyen elromolhat minden, mindkét fél számára.
Az orális szex is csak a férfiaknak jó?
Egy sor cikk foglalkozik az orális szex témájával, és azzal, mennyire máshogy áll hozzá férfi és nő. Nem arról van szó, hogy az egyik nemnek kevésbé esne jól, hanem arról, hogy a férfiak az esetek többségében megkapják a magukét, a nők viszont hoppon maradnak. Legalábbis állítólag.
Így lehetsz szexuálisan vonzó a nők szemében
A vágy természete nagyon bonyolult, sokszor magunk előtt sem világos teljesen, mitől tűnik ellenállhatatlanul vonzónak egy-egy nő vagy férfi. A választ nemcsak az egyszeri ember, de a tudomány is nagy erőkkel keresi.
17 hazugság, amit nők tanultak a szexről
Szeplőtelen szüzek, férfifaló ribancok, humortalan fapinák. A nőkre nézve meglehetősen degradáló archetípusokban bővelkedik a közgondolkodás. A férfiak hatalmi dominanciája és a korlátozó nemi szerepek elterjedtsége miatt ma is tartják magukat a női szexualitásról vallott avítt nézetek. Itt az idő, hogy újragondoljuk a káros mítoszokat!
Megvan, miért leszel egybites vadállat szex közben
Abban a legtöbben talán egyetértünk: nincs szükség orgazmusra ahhoz, hogy élvezni tudjuk a szexet, de mindenképp szuper, ha sikerül átélni. Kutatók annak jártak utána, mi történik az ember agyában orgazmus közben.
Istenem, folyton a szexre gondolok!
Ne gondolj a zöld elefántra. Ugye, hogy rögtön eszedbe jutott? Egy új kutatás szerint valami ilyesmi történhet azokkal a serdülőkkel is, akik azt tanulják, hogy a szexről fantáziálni bűnös, tisztátalan, tiltott dolog. A késztetések elnyomásából keletkező feszültségtől pedig nem könnyű megszabadulni. Sőt!
Hová tűnik a szexuális vágy a párkapcsolatból?
A csökkent libidó, a visszaeső vagy elmaradó szexuális vágy rengeteg férfit és nőt érint világszerte. Vannak, akik számára nem okoz problémát a jelenség, de az érintettek nagyobb részét kellemetlenül érinti, ha a vágy csökkenését tapasztalja.
Miért izgatnak annyi pasit a felszarvazós jelenetek?
Ha rendszeresen kalandozol a PornHubon vagy az XTube-on, biztos szembejött már veled egy rakás ilyen forgatókönyvön alapuló jelenet. Olyan filmkockák, amiken a csábos feleséget/barátnőt párja szeme láttára „ápolja le” egy jellemzően nagyon macsó idegen. De vajon miért készül ennyire nagyszámú ilyen forgatókönyvön alapuló film?
7 dolog, amit nem tudtál az orgazmusról
Az orgazmus jelenségét rengetegen, számtalan szempont szerint vizsgálták már. Lássuk, mi mindent tudunk róla.
Közvetíti a sperma az egyes gyógyszerek hatóanyagait?
Régóta tudjuk, hogy a testnedvek cseréje nem teljesen kockázatmentes dolog, és hogy védekezés nélküli szexuális kapcsolat során nemcsak a nem kívánt terhesség, de a szexuális úton terjedő betegségek kockázata is megnő. De mi a helyzet a különböző gyógyszerekkel és a drogokkal? Megjelennek hatóanyagaik a spermában? És ha igen, jelentenek veszélyt a szexuális partnerre?
Mennyire vagy vonzó? Azon is múlik, hány szexpartnered volt
Abban, hogy valaki kívánatos szexuális partnernek tűnik-e a számunkra, nemcsak külső tulajdonságai vagy a lényéből kiáradó finom magnetizmus játszik szerepet. A legújabb kutatások szerint nem mindegy az sem, milyen hosszú szexpriusza van az illetőnek, vagyis mennyi partnerrel szerzett előttünk ide vonatkozó tapasztalatot.
Te is ezért (nem) húzol gumit?
A férfiak óvszerhasználati szándéka sok mindentől függ, a nemi úton terjedő betegségek megelőzése csak egy a sok tényező közül. Nemrég az is kiderült, a partnerük kinézete is befolyásolja, húznak-e óvszert. Gondoltad volna?
Így tudhatod meg, hogy éjszaka volt-e erekciód
Fiúk és férfiak egyaránt találkozhatnak a jelenséggel: ébredés után merev a péniszük. Nem minden esetben áll azonban szexuális izgalom a háttérben, a reakciót sok más dolog kiválthatja. Mutatjuk, mik!
A 17 legnagyobb hazugság, amit férfiak tanultak a szexről
Az igazi férfinak hatalmas pénisze van, órákig bírja a szexet, folyton kanos. Az ilyen elvárások miatt a pasiknak sem könnyű, még egy olyan kultúrában sem, ami alapvetően a péniszcentrikus szexet promotálja. A macsó ideállal ugyanis nem összeegyeztethető, ha valaki a szexszel kapcsolatos zavaráról, kényelmetlenségéről, urambocsá! félelmeiről beszél. Így sokan egyáltalán nem tanulnak meg kommunikálni ezekről.
Kik és miért járnak prostikhoz?
Nem csak, és nem is elsősorban lecsúszott, magányos, aberrált alakok és sikerben megfeneklett csúcsvállakozók járnak prostituáltakhoz. De akkor kik? És miért? És hogyan hat ez rájuk, valamint azokra a nőkre, akiket használnak?
Mit tehetsz a mélyebb, intenzívebb orgazmusért?
Az orgazmus eleve elég klassz dolog. De mit szólnál egy olyan egyszerű módszerhez, ami minden korábbinál jobb, mélyebb és intenzívebb gyönyört ígér, sőt a partnered örömét is fokozni tudja? Csigavér, mutatjuk.
Ezért jó a szex egy fiatalabb pasival
Mindannyian ismerjük azt a közhelyet, hogy a kor csak egy szám, de nem sokan vagyunk, akik tényleg hiszünk is benne. A kor sok esetben nem egy szám, hanem sokkal inkább egy címke, azokat a nőket pedig, akik fiatalabb férfival folytatnak kapcsolatot, általában nem kíméli a társadalom.
Ezt próbáld ki, ha jobb szexre vágysz!
Ellazulni, a pillanatban lenni, kizárni a külvilág zavaró ingereit – nem mindenkinek megy könnyen. Pedig a szex aligha sül el jól, ha feszült vagy, a munkahelyi teendőkön kattogsz, vagy a feneked mérete miatt aggodalmaskodsz. Nem jól mennek a dolgok az ágyban? Mielőtt vágyfokozó tablettákhoz nyúlnál, próbáld ki a mindfulnesst!
Mennyit számít a jó szexhez, hogy beszéljünk róla?
Azt már régóta tudjuk, hogy a jó szex pozitívan hat az életminőségünkre, de a legtöbben megtapasztaltuk már azt is, hogy az első pár alkalom messze nem tökéletes. Az, hogy nyíltan és őszintén tudjunk beszélni a szexről – és a közben esetlegesen felmerülő problémákról –, nemcsak a szexuális életünk, de a párkapcsolatunk minősége szempontjából is hasznos.
Már egy csóktól el tudok élvezni. De mi van utána?
Régóta tudjuk, hogy a párkapcsolatok egy részében komoly problémát okoz, hogy a férfi túl korán megy el, és azt is, hogy sokak szemében kamaszos elügyetlenkedésnek tűnik, ha egy felnőtt ember nem tudja késleltetni a magömlését. Az viszont, hogy nőknél is létezik hasonló jelenség, talán nem csak nekünk új.
Szexrobotot minden feministának!
Ha a szexrobotika fejlődése kinövi jelenlegi szintjét, nemcsak a házimunka-megosztás fájdalmait oldhatja meg, de a párok szexuális életét is jobbá teheti. Például úgy, hogy nem lesznek hullafáradtak mindketten, mire eljutnak odáig. Mert amelyik robotot a szexre meg lehet tanítani, azt előbb-utóbb a takarításra is.
Megmenthetik-e a teljesítményfokozók a szexuális életed?
A hálószobában mindannyian igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni, azonban nem mindegy, hogy milyen áron. A legtöbb teljesítményfokozó ugyanis nem esik át klinikai vizsgálatokon, mielőtt a boltok polcaira kerül.
Miért olyan jó érzés a szex? És hogy lehet jobb?
Szereted a szexet? Persze sok függ attól; kivel, hol és mikor, de alapjában véve remélhetőleg igen a válaszod. És nem csak a tiéd. Milliárdnyi ember és nagyszámú tudós állítja egybehangzóan: testnek és léleknek jólesik és jót is tesz.