8 kevésbé ismert tény a születésnapos Budapestről

Olvasási idő kb. 3 perc

1873. november 17-én a Duna jobb partján fekvő Buda és Óbuda és a bal parton elhelyezkedő Pest egyesítésével létrejött Magyarország új fővárosa, mely rohamos fejlődésnek indult, és hamarosan európai szintű polgári nagyvárossá vált. Köszöntsük születésnapján a 148 éves Budapestet néhány érdekességgel, amit csak kevesen tudnak a városról.

Az egyesítéskor nem volt egyértelmű, hogy mi legyen az új főváros neve – több névötlet is felmerült, Hunvár, Etelvár, Dunagyöngye, sőt, Honderű és Bájkert is a javaslatok között volt, végül mégis az egyszerűbb megoldás mellett döntöttek, és a korábbi Pest-Buda megfordításával, a két település nevének kötőjel nélküli összekapcsolásával megszületett a Budapest név.

Budapest sohasem volt a felhőkarcolók városa (bár a Horthy-korszakban voltak tervek a Duna-part toronyházakkal való beépítésére), két épület azonban kiemelkedik a többi közül: a Parlament és a Szent István-bazilika egyaránt 96 méter magasra „nőttek”, amely szám természetesen szimbolikus, a honfoglalás évére, 896-ra utal. Csak három ennél magasabb építmény található a városban, a Száva utcai (154 méter) és a Széchenyi-hegyi adótorony (192 méter), illetve az Észak-Budai Hőerőmű tornya (203 méter), ezek azonban mind kizárólag ipari használatra készültek.

A város legkeskenyebb háza az Erzsébet híd budai hídfőjénél található Mandl-ház, amely egy szatócs testvérpár, Mandl Manó és Ármin megrendelésére épült 1898-ban: a kéthomlokzatú, háromemeletes, kicsi udvarral rendelkező épület Várkert rakpartra néző homlokzata 6,2 méter, Döbrentei utcai homlokzata pedig mindössze 5,5 méter széles.

A budapesti földalatti, vagyis az M1-es metróvonal a kontinentális Európa legrégebbi földalatti vasútjának számít – átadására 1896 májusában, a millenniumi ünnepségek alkalmából került sor, ahol maga Ferenc József császár avatta fel az új közlekedési eszközt. A földalattit 2002-ben az Andrássy úttal együtt az UNESCO a világörökség részének nyilvánította, az állomások többsége ma is az eredeti, századfordulós kinézetére hajaz.

Szintén a millenniumi ünnepségsorozathoz kapcsolódik a Hősök tere, vagyis szűkebb értelemben a millenniumi emlékmű létrehozása, ami a késlekedések miatt csak tíz évvel később, 1906-ra készült el. Az emlékmű helyén korábban egy Ybl Miklós által tervezett ivókút állt, a tér alatt, 800 méter mélyen ugyanis bőséges hévízforrás található.

A város szívében létesült a világ első közparkja, a Városliget, amelyet a nemesek által birtokolt uradalmi és kastélyparkokkal szemben bárki szabadon bejárhatott. A 81 hektáros liget helyén korábban egy Ökrösdűlőnek nevezett mocsaras puszta állt, melyet az 1750-es években a maláriaveszély miatt a városvezetés fűzfák beültetésével igyekezett felszámolni – a kísérlet sikertelen volt, a közeli legelőkről átsétáló marhák ugyanis felfalták a facsemetéket, végül Mária Terézia erdőtörvénye értelmében feltöltötték a területet, a liget kialakítása pedig az 1790-es évek végén kezdődött.

Vajdahunyad vára a Városligetben.
Fotó: VitalyEdush / Getty Images Hungary

Budapestet nem véletlenül nevezik a fürdők városának: Európa, sőt, a világ nagyvárosai közül is itt található a legtöbb gyógyvízforrás (szám szerint 118) és a legtöbb fürdő, melynek köszönhetően 1937 óta a Nemzetközi Fürdőszövetség állandó székhelye is fővárosunk. A város fürdőkultúrája a másfél évszázados török hódoltságnak és az iszlám fürdésmániájának köszönhető.

Buda, Pest és Óbuda egyesítésének századik évfordulóján, 1973-ban a Népligetben kialakítottak egy Centenáriumi parknak nevezett kertet, melyben az ország minden megyébe egy-egy rá jellemző alkotással járult hozzá: a parkban szökőkút, rózsalugas, csobogók, kőlapos járda is volt, és a megyék címereit is megtekinthették az arra kirándulók. A park gondozásáról azonban idővel elfeledkeztek, ma már csak gazzal bőségesen benőtt romokkal találkozhatunk az egykor üde színfoltnak számító helyszínen.

Térfigyelő sorozatunkban korábban rengeteg budapesti közterület nevének eredetét nyomoztuk ki.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.