Bulirepcsi sok orgazmussal és egy céltalanul lődörgő pilótával

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A híresek és gazdagok immár nemcsak a szvingerhajón, hanem a fellegekben is boldogan üzekedhetnek, ha nagyon unnák irigylésre méltó életüket.

Anthony Blake pilóta dolga abból áll, hogy céltalanul cirkál a felhők között egy kétmotoros Cessnában, miközben a gép hátuljában utasai izgalmas kis játékokat játszanak egymással.

Amikor a gép kissé kimozdul – mondta a könnyű repülőgépről –, gyakran tudom, ki hol tartózkodik az adott pillanatban.

A párok 995 dollárért 45 percre bérelhetnek ki egy Love Cloud sugárhajtású repülőgépet, miközben az 51 éves Blake 5280 méterrel Las Vegas felett repíti őket. Ha kevesled az időt, semmi gond, a másfél órás menet 1495 dollárért elérhető. A biztonsági öveket pedig már a felszállás után két perccel ki lehet kapcsolni.

Blake, aki egyébként a Tony kapitány nevet viseli, zajszűrős fejhallgatót visel, és egy függöny takarja el kilátását a hátsó eseményekről.

Az ügyfelek köre elég vegyes. Jelentkeznek kéjrepülésre szexéhes ifjú házasok, idősebb párok, és bizony, itt lehet szvingerpartikat tartani, bár járatonként maximum hat embert tudnak fogadni – írja a New York Post

Volt egy férfi, akit a felesége meglepett egy Love Cloud-repüléssel, de túl sokat ivott, így nem tudta teljesíteni a küldetést, és végül pár perccel a felszállás után landoltak is. 

Nem volt emiatt jó érzésem és mondtam, hogy ha gondolják, szívesen felviszem őket máskor. Másnap reggel 9 órakor aztán csörgött a telefonom és a férfi azt mondta, hogy a feleségének barátnője a városban van, szóval szívesen eltöltenének a fellegekben egy kis időt hárman. Aztán az első 45 perc után kértek még további fél órát – mondta Blake.

A Love Cloud és a semmibe tartó járatai egyébként már hét éve járnak Nevadában, és romantikus vacsorákat, esküvői szertartásokat is rendeznek. 

A dolgok viszont igazán csak öt hónappal ezelőtt pörögtek fel, amikor Blake és üzlettársa utazásokat kezdett ajánlani Las Vegasba. Néha a dolgok a hagyományosan kezdődnek, mielőtt az égbe mennének – eljegyzés a földön, szentesítés a levegőben.

A pilótát egyébként soha nem hívták meg, hogy csatlakozzon a mulatsághoz, de akkor sem hagyná el a pilótafülkét, ha megkérnék rá. 

Itt csak egy pilóta van, és én nem hagyhatom el a pilótafülkét – mondta. Imádom a szexet, de még jobban szeretek repülni – zárta mondandóját a férfi. 

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.