Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb utcái

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Százszoros különbség is van az ingatlanok ára között.

A múlt évben eladott lakóingatlanokat nézve a budapesti II. kerületben lévő Vérhalom tér volt a legdrágább az egész országban 2 millió forintos átlagos négyzetméterárral, így a 2019-es listavezető Vörösmarty tér visszaszorult a második helyre a maga 1,4 millió forintos árával, ami egyébként 200 ezer forinttal elmarad a 2019-es értéktől. 

A tízes toplistára a főváros I., II., V., valamint XII. kerületeinek utcái, terei kerültek fel, vagyis továbbra is a budapesti belváros, a Rózsadomb és a hegyvidéki lokációk a legdrágábbak. Tavaly a legolcsóbb lakóingatlanok a borsodi Rudabányán és a Bács-Kiskunban található Borgotán keltek el, itt a négyzetméterár 21 ezer forint volt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy 100-szoros a különbség a legolcsóbb és a legdrágább lakóingatlanok átlagos négyzetméterára között. 

Az ország legdrágább utcáinak toplistája élén helycsere történt, de továbbra is a főváros I., II., V. és XII. kerülete adja a legértékesebb közterületeit – áll az ingatlan.com legfrissebb, a KSH részletes adatain alapuló összeállításából, amelyhez több mint 500 ezer hirdetés adatait vették alapul.

Ezekből az is kiderül, hogy a kínálati piacon az idén melyek voltak az ország legolcsóbb és legdrágább utcái.

Új bajnoka van az országnak

Országszerte a főváros II. kerületében – a rózsadombi Vérhalom tér lakásait – adták a legmagasabb áron 2020-ban, átlagosan 2 millió forintot kellett egy-egy négyzetméterért fizetni. Második lett 1,4 millió forinttal a Budapest V. kerületében lévő Vörösmarty tér, amely 2019-ben még listavezető volt 200 ezer forinttal magasabb, 1,6 milliós eredménnyel. Az országos toplista harmadik helyén a szintén V. kerületi Dorottya utca végzett 1,38 millió forintos összeggel, érdekesség, hogy utóbbi utca 2018-ban volt a listavezető, akkor 1,6 millió forintos négyzetméterárral.

A top 10-ben szerepel még az I. kerületi Úri utca, a II. kerületi Szeréna út, az V. kerületi Szalay utca, valamint a XII. kerületből a Tóth Lőrinc utca, a Gyöngyvirág út és a Mártonhegyi út, utóbbiak átlagos négyzetméterára 1,26-1,377 millió forintot tett ki. Budapest legolcsóbb utcáiban átlagosan kevesebb mint 300 ezer forintot kellett fizetni egy-egy ingatlanért.

2020-ban a legalacsonyabb árak a XXIII. kerületi Külső Vörösmarty utcához tartoztak, 220 ezer forintért adták el az ottani lakóingatlanok négyzetméterét. A sorban a következő a XX. kerületi Honvéd utca és a X. kerületi Korponai utca, előbbi 249 ezer, utóbbi 254 ezer forintos négyzetméterárral zárta a múlt évet.

Százszoros különbség az árakban

Budapesten kívüli rangsort holtversenyben a Győr-Moson-Sopron megyei – az osztrák határ közvetlen közelében lévő – Zsira és a fonyódi Fürdő utca vezeti, miután 1,08 millió forintos négyzetméterárat fizettek a vásárlók az ingatlanokért. Utánuk szintén Balaton-parti ingatlanok következnek: a balatonfüredi Erkel Ferenc utca 1,02 millióval, a siófoki Deák Ferenc sétány pedig 966 ezer forinttal.

A másik véglet a borsodi Rudabánya Árpád utcája és a Bács-Kiskunban lévő Borota, amelyek az ország legolcsóbb lakásait adták tavaly 21 ezer forintos négyzetméterárral. A harmadik legalacsonyabb ár Tarnaszentmiklós volt 23 ezer forinttal. 2019-ben még csak nyolcvanszoros különbség volt a legolcsóbb és legdrágább helyszíneken eladott ingatlanok áraiban, ez tavaly már közel százszorosra nőtt.

Közel 3 milliós négyzetméterár a Bazilikánál

Elkészítették az idei toplistát is a kínálatban szereplő lakóingatlanok utcáiról is. Ezt a rangsort a főváros V. kerületénél, a Bazilikának helyet adó Szent István téren lévő lakások vezetik közel millió forintos átlagban 2,975 milliós négyzetméterárukkal. Utána az I. kerületi – Budai Várban lévő – Szentháromság tér következik 2,8 millió forinttal, a harmadik helyen pedig a III. kerületi Királylaki lejtő áll 2,75 millióval.

A negyedik hely a tihanyi Felsőkopaszhegyi úté, ahol 2,74 milliót kértek egy négyzetéterért. Holtversenyben ötödikek a III. kerületi Kecskehegyi út és a Szépvölgyi út lakóingatlanai 2,73 millió forintos értékkel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Farkas Ágnes
Farkas Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.