Az aranypénisz-szindróma létezik, és csak a baj van vele

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha veled nem is, egy barátnőddel már biztosan megtörtént, hogy a pasi, akivel már egy ideje randizgattál, hirtelen eltűnt. Ha nem tudtatok rájönni, mi lehetett az oka, segítünk.

Az „aranypénisz-szindróma” kifejezést állítólag a Sarah Lawrence College diákjai találták ki, ami egy olyan intézmény, ahol a hallgatói létszám 75 százaléka nő és 25 százaléka férfi. Céljuk, hogy leírják, mi történhet olyan környezetben – legyen az iskola vagy város –, ahol a heteroszexuális nők száma messze felülmúlja a heteroszexuális férfiakét. 

Ennek persze egyenes következménye, hogy egy ilyen helyzetben lévő srácnak alig van versenytársa, ha éppen csajozgatni akad kedve. Sőt, aránytalanul sok figyelmet kaphat, ez pedig nagyon gyorsan a fejébe szállhat, hiszen elhiszi, hogy ő valóban olyan értékes, mint az ötös lottó főnyereménye, szóval nem igazán kell beleszakadnia, hogy találjon magának valakit, legyen szó egy éjszakáról, vagy akár hosszú távról. 

Az igazi rossz hír egyébként nem ez, hanem, hogy ez a jelenség mindenhol érvényesül, ahol a lakosság túlnyomórészt nőkből áll.

Jon Birger,Kezdeményezz! – A randizás új tudománya, avagy miért a nőkön múlik? című könyv szerzője éppen körbeutazta az országot, és egyetemi hallgatókkal beszélgetett anyaggyűjtés miatt, és azt vette észre, hogy azokon az egyetemeken, amelyeken többnyire nők tanultak, a pasikban semmi különleges nem volt, mégis, a nemek arányának eltolódása miatt mégis szerették azt gondolni magukról, hogy aranyból van a farkuk. 

Szívás egy ilyen pasival összejönni 

Nyilvánvalóan nem minden nő szeretne kapcsolatban, vagy éppen komoly kapcsolatban élni, de akik valami ilyesmit keresnek, elég nehéz helyzetben vannak. 

Egyrészt, a randevúzás kultúrája azokon a területeken, ahol kevesebb férfi van, kevésbé monogám. Valószínűleg azért, mert azok a srácok, akik tudják, hogy sok választási lehetőségük van – és elméletileg csak új nőkkel jönnek össze –, nem igazán érzik, hogy el akarják kötelezni magukat hosszú távon – mondja Birger a Cosmopolitannek.  

És igazából még arra sincs szükség, hogy jók legyenek a randizásban, hiszen körülöttük mindenhol nők vannak, szóval, ha valakivel nem sikerült egy randi, nem keserednek el különösebben, hanem egyszerűen csak továbblépnek, és ugye, nyilvánvalóan van hova.

Fotó: Eugenio Marongiu / Getty Images Hungary

Szóval a történet lényege, hogy az aranyfarkú pasik úgy vannak ezzel a dologgal, hogy minek erőltessék meg magukat, vagy minek vesződjenek új készségek elsajátításával, ha a jelenlegi hozzáállására is baromi nagy igény van.

Amit tehetsz ellene

El is költözhetsz egy olyan helyre, ahol több férfi egyed is fellelhető, de először nem feltétlenül kell ennyire végletes változásokat eszközölni az életedben. Mondjuk, biztos vannak helyek, ahol meg a nők vannak ennyire kevesen – aranyvagina-láz, szia! –, szóval, lehet, hogy érdemes lenne átgondolnod.

De ha ezt teljesen elveted, Sheva Assar klinikai pszichológus azt javasolja, hogy próbálj meg kevésbé koncentrálni arra, hogy mit tehetsz azért, hogy vonzó legyél az aranyfarkúak számára, és foglalkozz inkább azzal, hogy ezek a férfiak mit tehetnek azért, hogy te vonzónak találd őket.

Ragaszkodj a határaidhoz – és ne félj kezdeményezni – mondja Assar. Szóval a pszichológus azt javasolja, hogy ahelyett, hogy szemezgetni próbálsz egy bárban valakivel, egyszerűen csak menj oda hozzá. Ez azt sugallja, hogy van önbizalmad, így kiemelkedsz a tömegből – teszi hozzá.

Végül emlékezz a saját értékedre, és arra, hogy egyedülállóként is egész jól lehet boldogulni, ha akarsz.

És ha egyszer valaha lesz lehetőséged dönteni, hogy egy tök átlagos pasi mellett akarsz lenni, aki azt hiszi, hogy aranyból van a farka, vagy hogy éppen inkább egyedül maradsz, akkor már valószínűleg tudni fogod, mit válassz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.