Sok magyar csinálja: ez az otthoni szokás gyorsíthatja az öregedést

Olvasási idő kb. 2 perc

Kutatások szerint a túl sok tévénézés nemcsak az időnket viszi el, hanem az egészségünkre is negatív hatással lehet. Egy hosszú távú vizsgálat eredményei alapján már napi két óra, ülve töltött tévézés 12 százalékkal csökkentheti annak a valószínűségét, hogy valaki idősebb korában is jó fizikai és mentális állapotban maradjon.

A problémára a Femina hívta fel a figyelmet.

A túl sok tévézés ezért gyorsítja az öregedést

Egy nemzetközi tanulmány több tízezer ember adatait elemezve vizsgálta, hogyan hat az ülő életmód az időskori egészségre. A kutatásban több mint 45 ezer, ötven év feletti, alapvetően egészséges résztvevőt követtek hosszú időn keresztül, és azt figyelték, mennyi időt töltenek ülve – például tévénézéssel –, valamint mennyit mozognak a mindennapokban. Az eredmények arra utaltak, hogy a hosszan tartó, ülve töltött tévézés kedvezőtlenül hathat az egészséges öregedés esélyére.

A tévézés gyakran más egészségtelen szokásokkal is társul, ami tovább gyorsíthatja az öregedési folyamatokat
Fotó: Olga Pankova / Getty Images Hungary

A vizsgálat szerint már napi két óra tévézés is mérhetően csökkentette annak valószínűségét, hogy valaki idősebb korában is jó fizikai és mentális állapotban maradjon.

Az egészséges öregedést a kutatók úgy határozták meg, hogy az érintettek legalább hetvenéves korukig élnek komolyabb krónikus betegségek nélkül, miközben a memória és az általános életminőség sem romlik jelentősen.

A helyzet könnyen javítható

Amennyiben a tévénézéssel töltött idő egy részét könnyű mozgással – például sétával vagy egyszerű otthoni tornával – váltjuk ki, már az is kedvező hatással lehet az egészségre. Még kisebb aktivitás is segíthet ellensúlyozni a hosszú ülés negatív következményeit.

A túl sok ülés azért is problémás, mert gyakran más egészségtelen szokásokkal társul. Sokan ilyenkor nassolnak, ráadásul általában magas só- és zsírtartalmú ételeket fogyasztanak. Ez hosszabb távon növelheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát is.

A friss kutatási eredmények azt mutatják, hogy azok az úgynevezett „hétvégi sportolók”, akik a heti ajánlott mozgásmennyiséget egy vagy két nap alatt végzik el, meglepően hasonló egészségügyi előnyöket tapasztalhatnak, mint azok, akik a testmozgást egyenletesen osztják el a hét folyamán – erről itt írtunk.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.