Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egressy Mátyás január 17-én, szombat hajnalban tűnt el, családja kedden délután adott közre nyilatkozatot arról, hogy valószínűleg ő esett a Lánchídról a Dunába. A fiatalokat is mélyen érinti az eset: pszichológus szakértővel beszélgettünk erről a hatásról.
A rendőrség még eltűntként kezeli a fiatalember, azonban családja azon a teniszklubon keresztül, amelynek a fiú tagja volt, nyilatkozatot tett közzé. Eszerint nagy valószínűséggel a jeges Dunába esett a fiú. A klub azt kéri, a sajtó és a közvélemény is tartsa tiszteletben a nehéz helyzetet, és ne kérjenek interjút tőlük.
Mátyással eltűnésekor nem volt senki, a nyilvánosságra került információk alapján külső kényszer vagy erőszak nyomára nem utal semmi abban a pillanatban, amikor utoljára látták.
A rendőrség térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálta, valamint tanúkat próbált felkutatni. Hivatalosan megerősített információ hosszú ideig nem állt rendelkezésre arról, hogy mi történt vele azután, hogy elindult.
Az eltűnt fiúról sokféle teória terjedet
Az ügy kapcsán több feltételezés és egymásnak részben ellentmondó beszámoló is megjelent a sajtóban és a közösségi médiában. Egyes, nem hivatalosan megerősített értesülések szerint ahajnali órákban több helyen is láthatták Budapesten, és úgy tűnt, zavart állapotban van.
Később aztán arról is említést tettek, hogy egy hajó kamerája rögzítette, ahogyan valaki a Duna vizébe esik. A kamera felvétele alapján juthatott a család arra, hogy Mátyás lehetett ez a személy.
Az eltűnés híre mélyen megérintette a fiatal közvetlen és tágabb környezetét, valamint a közvéleményt. Gazdag Enikő pszichológust, pár- és családterapeutát arról kérdeztük, milyen hatással lehet ez az eset a kortársakra, illetve miért kezeli másként ezt az eltűnést az ország, mint sok egyéb fiatalét.
Egressy Mátyás eltűnése nagy visszhangot váltott ki, nagy erőkkel keresték, az egész ország azért szorított, hogy épségben megtalálják. Mennyire érintheti meg az eset a kortársakat?
A kortársakat ne egységként kezeljük, válasszuk két részre: a barátok, ismerősök az egyik csoport, a másik pedig a tágabb közösség, vagyis azok a kortársak, akik közvetlenül nem ismerték.
Az én lányom is kortárs, de nem ismerte személyesen Mátyást, mégis élőben követte nyomon azokat az erőfeszítéseket, amelyeket egy keresőcsoportban tettek a fiúért. Úgy fogalmazott, hogy ennek hatására a félelem sokkal erősebb lett benne az ilyen események miatt. Hiszen azon a helyen bulizott ő is, nem is egyszer.
Az is ijesztő, hogy milyen szerek vannak, amelyek ilyesmit is előidézhetnek (bár egyelőre nem tisztázott, hogy valamilyen szer hatása alatt állt-e a fiú).
Miért érintheti ilyen erősen ez az eset a fiatalokat?
Ebben biztosan szerepet játszik a közösségi média, az, hogy ennyire felkapták az eltűnést, valamint az is, hogy élőben követhető csoportokban lehet nyomon követni, hol tart a keresés, mik az új információk. Ráadásul ezt az esetet a média is felkarolta. Az, hogy szinte mindenhol ezzel találkoztak a kortársak, sokkal erősebb hatást vált ki belőlük.
Az is jelentős tényező, hogy egy „jó fiúval” történtek az események. Gyerekkorunkban megszoktuk, hogy ha „jók” vagyunk, akkor nem történik velünk rossz dolog, nincs veszekedés, nincs büntetés. Ez a kép azonban ilyenkor darabokra törik, ami mély nyomokat is képes hagyni. Ilyenkor megértik, hogy ha egy jó fiú tűnt el, akkor bárki eltűnhet, és ez ijesztő, mert akkor bárkivel történhetnek rossz dolgok.
És a barátok esetében más a helyzet?
Nagyon mély traumát hagyhat. Az igazságérzetük és a halhatatlanságérzetük is erősen sérül (ebben a korban még bőven nem gondolnak bele abba, hogy ők is halandók).
Az események azt is megváltoztatják, hogyan gondolkodnak a körülöttük lévő világról. Az addig kiszámítható környezet most kiszámíthatatlannak, rendezetlennek tűnik, és ez akár hosszabb távon is nyomot hagyhat rajtuk.
Hogy mekkorát, az természetesen egyedi, de akár komoly szorongás is kialakulhat.
Ez ellen felléphetnek ők?
Az, hogy bevonják a többieket, hogy a közösségi médiában megosztják az ötleteiket, beszélnek másokkal, megnéznek helyszíneket, azt eredményezi, hogy nem érzik magukat annyira tehetetlennek – ez sokat segíthet.
Szülőként tehetünk valamit, hogy a „negatív nyomokat”, amelyeket az esemény hagy a fiatalokban, valahogy enyhíteni tudjuk?
A legtöbb, amit tehetünk, hogy figyelünk egymásra, meghallgatjuk őket, beszélünk róla. Ez már önmagában is sokat segíthet a szorongás oldásában. A közelebbi barátok esetében azonban akár szakember bevonása is szükséges lehet, hiszen ez a trauma olyan méreteket is ölthet, amellyel már nem tudunk egyénileg megbirkózni.
A barátoknál – és persze a szülőknél – különösen erősen jelentkezhet a bűntudat, amelynek leküzdése korántsem egyszerű feladat. „Miért nem mentem vele?” vagy „Ha ott vagyok, tehettem volna valamit?” – ezek a gondolatok gyakran jelentkeznek, és bizony feloldás nélkül az érzés komolyabb problémák kialakulásához is vezethet.
A Mátyáshoz közel állók a legrosszabb hírt kapták kedden délután. Hogyan dolgozható fel a barátok számára a gyász?
Itt már szakember bevonására is szükség lehet, hogy megoszthassák a nehéz érzéseiket. Ezen felül egymás közt is tudniuk kell róla beszélni, ki kell tudniuk fejezni az érzéseiket.
Ez igaz a család és a barátok esetében is, hiszen az egyéni gyászfeldolgozás kifejezetten nehéz.
A kortársak érintettsége is mélyebb lehet – de ahogyan azt többször is említettem, ez egyéni -, hiszen elmarad a szép befejezés, ez pedig a jókkal is történhet rossz érzését mélyíti, erősebbé teszi. A halhatatlanságérzetnek ez olyan csapás, ami akár igen mély nyomot is hagyhat.
A történteken keresztül érzékenyíthetjük a fiatalokat arra, hogy a világ veszélyesebb, mint elsőre látszik?
Próbálhatunk beszélni róla, de azzal legyünk tisztában, hogy ebben a korban már a kortárs kötődés sokkal erősebb, vagyis jobban hallgatnak a kortársaikra a fiatalok, mint az idősebbekre.
Ebben a helyzetben ez segíthet ráébredni arra, hogy nagyobb odafigyeléssel legyenek önmagukra, konkrétan például a poharukra, hogy nehogy belekerüljön valami.
Túlzásba vinni, erőltetni a beszélgetést azonban nem szabad. Ezzel nem használunk, inkább csak falat emelünk, nem érjük el vele a célt, amit szeretnénk. Fiatal felnőttekről van szó, és ahogyan mindenki, ők is a saját kárukon tanulnak. Ez az eset valahol ebbe a kategóriába tartozik, talán segíthet abban, hogy kissé tudatosabban álljanak hozzá a rájuk leselkedő veszélyekhez.
