Sokan kiborulnak az idegesítő zajoktól – a csámcsogástól, a kopogástól, vagy akár a hangos beszédtől. A filozófia és a modern pszichológia szerint azonban ez nem feltétlenül rossz dolog: a zajokra való túlérzékenység akár a kreativitás és a kiemelkedő intelligencia jele is lehet.
Megnyugtatásul; sok történelmi zseni, köztük Immanuel Kant, Marcel Proust, Franz Kafka vagy Charles Darwin is osztozott azon a tulajdonságon, hogy szinte kibírhatatlan volt számukra a zaj. Kant például képes volt elköltözni egy kis kakaskukorékolás miatt, míg Proust a hálószobáját szigetelte le parafával, hogy csendben tudjon dolgozni. A természet hangjait – mint a madárcsicsergés vagy a tenger morajlása – sokan közülük elfogadhatónak tartották, de az értelmetlen zaj számukra az alkotás ellensége volt.
Schopenhauer szerint az idegesítő zaj megöli a gondolatot
Arthur Schopenhauer német filozófus külön esszét szentelt a témának. Úgy vélte, azok, akik érzéketlenek a zajokra, általában kevésbé fogékonyak a művészetre, a költészetre vagy akár a magasabb rendű gondolkodásra. A zajt az alkotás „gyilkosának” nevezte – különösen a korabeli ostorcsattogtatást tartotta elviselhetetlennek (ez kb. megfelel a mai autós forgalom zajának.)
Mit mond erről a modern tudomány?
A Northwestern Egyetem kutatói szerint valóban lehet kapcsolat a zajérzékenység és a kreativitás között. Azok, akik kevésbé tudják kiszűrni a „lényegtelen” ingereket, gyakran könnyebben kapcsolják össze a látszólag távoli ötleteket – ez pedig elősegítheti az alkotó gondolkodást. Másrészt éppen emiatt, a túl sok felesleges inger könnyen gátló tényezővé is válhat számukra.
Nem mindenkit zavart a hangzavar
Érdekesség, hogy a zajra való érzékenység nem volt minden történelmi gondolkodóra jellemző. Seneca, a sztoikus filozófus például közömbösen viselte a római utcák zaját. Ő azonban kivételnek számított – a legtöbb kreatív elme a csendben találta meg azt a teret, ahol kibontakozhatott.
Ha a matatás zavar, az is lehet, hogy mizokinéziád van, melyről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.
