Nem vagy egyedül: az emberek egyharmada szorong vasárnap esténként

Olvasási idő kb. 2 perc

Hiába telt a hétvége pihenéssel, baráti programokkal vagy családi feltöltődéssel, vasárnap estére sokakban mégis megjelenik a szorongás, mert már a hétfő reggel gondolata árnyékolja be a hangulatukat.

A jelenségről a The Sun számolt be, kiemelve, hogy a vasárnap esti szorongás egyre több embert érint.

A vasárnap esti szorongás nem csak a felnőtteket érinti

A „Sunday Scaries”-ként emlegetett állapot valójában nem újkeletű, de a friss felmérések szerint egyre gyakoribb. Kutatások alapján a hétfőtől péntekig dolgozók mintegy háromnegyede tapasztalta már a vasárnap esti feszültséget, és közülük minden harmadik rendszeresen küzd vele. A tünetek – mint túlzott gondolkodás a következő hétről, szorongás, sőt egyfajta megmagyarázhatatlan rossz érzés – sokszor már kora este jelentkeznek.

A vasárnapi szorongás mögött a végtelennek tűnő feladatlista áll
Fotó: Zinkevych / Getty Images Hungary

Érdekesség, hogy a jelenség nemcsak a felnőtteket érinti. A szülők kétharmada állítja, hogy gyermekükön is megfigyelhető a vasárnap esti nyugtalanság, különösen a tanévkezdés környékén. Gyakori jelek a felesleges kérdések a következő hétről, ingerlékenység vagy akár a házi feladat elkerülése.

A felmérés szerint a leggyakoribb félelmek közé tartozik a hétfői munkaterhek (53%), a végtelennek tűnő feladatlista (34%) és a közelgő nagyobb megbeszélések (28%). Bár sokan próbálják elterelni figyelmüket tévénézéssel, a telefon pörgetésével, sétával vagy zenével, a válaszadók negyede úgy érzi, nincs hatékony eszköze a szorongás leküzdésére.

A jó hír viszont az, hogy kis odafigyeléssel, tudatos kikapcsolódással és aktív programokkal ezek az esték is visszanyerhetik nyugalmukat. A szakértők szerint a mozgás lehet az egyik legerősebb fegyver a vasárnap esti szorongás ellen.

Olvasd el ezt a cikkünket is, amiben olyan egyszerű tornagyakorlatokat mutatunk be, melyektől feszesebb lesz a tested, ráadásul a szorongásnak is búcsút inthetsz.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.