Az egekbe száll a magyarok kedvenc reggeli italának ára: 30 százalékkal drágult egy hónap alatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Az Egyesült Államok Brazíliával szemben kiszabott 50 százalékos vámja jelentős áremelkedést hozott magával a népszerű reggeli italnak számító arabica kávénál.

Az amerikai vámintézkedések hatásait a termelők és a fogyasztók egyaránt megérzik. Az egyik szembetűnő változás, hogy augusztusban jelentősen emelkedett a kávé világpiaci ára – derül ki az Agroinform beszámolójából.

Folyamatosan drágul a kedvelt reggeli ital

Beszédes adat, hogy az Intercontinental Exchange (ICE) augusztusi határidős jegyzése alapján a kávé fontonkénti ára a július végi 2,8 dollárról mostanra 3,74 dollárra emelkedett, ami több mint 30 százalékos drágulást jelent. Ez Donald Trump lépésének köszönhető, az amerikai elnök augusztus elsejétől 50 százalékos vámot vetett ki a brazil importcikkekre, így gyakorlatilag ellehetetlenítette a világ legnagyobb kávétermelőjének amerikai piacra lépését.

A világszerte reggeli italként fogyasztott kávé ára meredeken emelkedik az amerikai vámok és a termeléskiesés miatt
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A beszámoló szerint az amerikai importőrök a szigorú vámok miatt új beszerzési forrásokat keresnek, ami globális szintű áremelkedést hozott magával. Rossz képet fest a helyzet a kínálati oldalon is, a brazil kávékészletek szinte teljesen kiürültek,a termelés idén mintegy 10 százalékkal esett vissza. Az augusztusi fagy ráadásul számottevő károkat okozott, ezért a jövő évben a termelés további csökkenésére lehet számítani.

Idézőjel ikon

A piacnak fogalma sincs, hol áll meg az árak emelkedése

– hívta fel a figyelmet Marco Ferreira, a brazil kávéexportőrök szervezetének (Ceface) elnöke, aki szerint a kialakult helyzet kedvez a spekulációs tevékenységeknek is.

A brazil termelők számára ugyanakkor némi reményt adhat, hogy Európában és Ázsiában várakozások felett nőt a kereslet az arabica kávé iránt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.