Nem érvényes a DÁP, ha itt mutatod fel: sokan bedőlnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár a digitalizáció egyre inkább áthatja életünket, nem érdemes mindenben a telefonos applikációkra hagyatkoznunk. Amint az kiderült, a DÁP-ban rögzített személyit sem fogadják el mindenütt, például a MÁV-nál sem.

Olvasónk osztotta meg velünk vonatos utazásának történetét, mely során kiderült számára, hogy hiába a DÁP, személyi igazolványra, kártya formájában bizony szükség van a mindennapokban, ha el akarjuk kerülni, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljünk.

 Mint kiderült, a közösségi felületek csoportjaiban tucatnyi hasonló történetet találni, ezért utánajártunk, mi az oka annak, hogy a MÁV alkalmazottai ragaszkodnak a kártyás igazolványhoz, és a DÁP-ot nem fogadják el helyette.  

A MÁV-os utazáshoz nem elég a DÁP, kell a személyi is
Fotó: Kallos Bea / MTI

A MÁV-nál nem érvényes a DÁP az azonosításra    

Olvasónk vonattal utazott, azonban csak applikációs személyi volt nála, mert úgy vélte, az alkalmas egy igazoltatás során. A kalauz azonban nem fogadta el az appos személyit. Megkerestük a MÁV sajtóosztályát, hogy megtudjuk, mi ennek az oka. Amint az válaszukból kiderült, a kalauz helyesen járt el akkor, amikor nem fogadta el a digitális személyi igazolványt az azonosítás során. A MÁV sajtóosztálya a Dívány megkeresésére megerősítette, hogy

Idézőjel ikon

a bérletekre kizárólag a nem digitalizált személyazonosító okmány száma rögzíthető, és az utazás során minden esetben a fizikai okmányt kell felmutatni.

„A személyazonosság igazolására egyelőre még csak rendőri igazoltatásnál használható az alkalmazás, számukra biztosítja ezt a lehetőséget a jogszabály, illetve nekik van az alkalmazással történő azonosításhoz megfelelő eszközük. Mindezekre a DÁP saját weboldala és az applikáció is egyértelműen felhívja a figyelmet" – tették hozzá. Ha tehát életkor kedvezményt vennénk igénybe a vasúton, vagybérlettel utazunk, szükség van az eredeti, kártya formátumú személyi igazolványra is.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.