Újabb súlyos következménye van a hőségnek: ellepik Budapestet is a patkányok

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén nyáron 22 százalékkal emelkedett a patkányészlelések száma Budapesten. A probléma gyökere több tényezős, azonban a szokatlan hőség is közrejátszik a rágcsálók elterjedésében.

2025. júniusában 1793 bejelentés érkezett a Budapesti Közművek (BKM) felé patkányészleléssel kapcsolatban. Ez a szám 22 százalékos emelkedést jelent a tavalyi nyárhoz képest – írja az Index.

Egyre több a patkány a hőség miatt Budapesten
Fotó: Alexander W Helin / Getty Images Hungary

A hőség is közrejátszik a patkányinvázióban Budapesten

A BKM szerint rágcsálók elterjedése mögött nem csupán egy, de több tényező is állhat. A problémában közre játszik a szokatlanul száraz, és meleg időjárás, ami kedvez az állatoknak. Ezen kívül a feladatot korábban ellátó irtócég a szerződése lejárta előtt feltehetőleg alacsonyabb hatékonysággal végezte munkáját, mint korábban.

A patkányirtás ezelőtt a Bábolna Bio – Ronix konzorcium feladata volt, akiknek idén júniusban járt le kétéves szerződése. A munkát ezt követően a főváros tulajdonában álló BKM vette át. Az irtás elvégzésére önálló, 30 főből álló kártevőirtó csoport alakult. Tagjai között vannak gázmesterek, egészségügy irtók, raktárosok, és adminisztratív munkát végzők is, külső alvállalkozót nem alkalmaznak. Ezen kívül átvették a főváros korábbi szerződését, amely a patkányirtó szerek hatékonyságát vizsgáló rezisztenciatesztekre vonatkozott, és az irtáshoz szükséges felszereléseket, vegyszereket is beszerezték.

A patkányirtásra kiemelt közfeladatként tekint a főváros. Ennek érdekében a méregmezőket 20-ról 40-re emelték, melyek előterében szerepelnek a közlekedési csomópontok, építkezések, illegális szemétlerakók. Rákos-pataknál már elkezdődött a védelmi zóna építése, a Duna és más patakok mentén pedig védőgyűrűt fognak kialakítani. A Közművek eddig 15 gócpontot hozott létre. A irtás hatékonyságáról pozitívan nyilatkoztak.

A főváros 527,5 millió forintot szánt 2025-ben erre a célra. Az összegből idén a BKM 252,9 millió forintot kap, a maradék 274,5 millió forintot pedig a jövő évre tették félre. Ez tehát emelkedést jelent a tavalyi évhez képest, amikor a szerződtetett szolgáltató 439,7 millió forintot kapott a feladat elvégzéséért.

Ugyanakkor hiába a megnövekedett pénz, a probléma továbbra is súlyos, és eddig nem igazán érzékelhető a változás.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.