Tilos lesz mobilozni és zenét hallgatni: ezek a szabályok jöhetnek az új KRESZ-ben

Olvasási idő kb. 2 perc

Gyalogosokat, kerékpárosokat és autósokat is érintenek a változások az új KRESZ-ben. Az új szabályozás korlátozná a zenehallgatást és a mobiltelefon-használatot is.

Az Index a közlekedésért felelős államtitkár szavai, és a még februárban kiszivárgott jelentéstervezet alapján elemezte, mi vár ránk az új KRESZ elfogadását követően. A módosítás célja a közlekedés biztonságának növelése, illetve a szabályozás korszerűsítése. 

A közlekedési rendszabályok változása az autósokat, kamionosokat, buszosokat, motorosokat, valamint a gyalogosokat, a kerékpárosokat, és az elektromos rollerrel közlekedőket is érinti. Bővül a gyalogos fogalma az új KRESZ-ben, a kerékpárt, motorkerékpárt és elektromos rollert tolva közlekedők, a görkorcsolyázók és a gördeszkások is ebbe a kategóriába tartoznak majd. 

A zebrán az új KRESZ szerint tilos lesz majd mobilozni
Fotó: Martiskó Gábor / Index

A mobilhasználatot is korlátozná az új KRESZ

A tervezet szerint tilos lesz mobiltelefont használni, üzenetet írni vagy zenét hallgatni, miközben gyalogosként áthaladunk az úttesten vagy vasúti átjáróban. Az óvodák és iskolák környékén „suli-” és „oviövezeteket” alakítanának ki, ahol tanítási időben fokozott óvatossággal kell közlekedni majd.  

Idézőjel ikon

A sebességhatárt 30 kilométer per órára korlátoznák ezekben az övezetekben.

A kerékpárosok járdán és gyalogosövezetben maximum 10 kilométer per órával, a gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott szakaszokon 25 kilométer per órával mehetnének. A 14 év alatti kerékpárosok számára kötelezővé tennék a bukósisak használatát. Az autóutakon a kötelező jobbra tartást is módosítaná az, hogy az utak egy méteres széle vegyes használatúvá válna, a létrehozandó kerékpáros utcákban pedig a két keréken közlekedők elsőbbséget kapnának a kocsikkal szemben, akik csak meghatározott sebességgel előzhetnék meg őket. 

Bővül a B-kategóriás sofőrök lehetősége

A korábbiakkal ellentétben az Index az eddig nyilvános információkra hivatkozva kiemeli, hogy B kategóriás jogosítvánnyal az eddigi 50 köbcentisnél nagyobb mellett akár 125 köbcentis motorok is használhatók lennének a közlekedésben. További változás lehet, hogy a motorosok számára engedi majd a KRESZ az előrehaladás álló és haladó járművek között is. Ez eddig csak álló járművek esetén volt lehetséges. A javaslat mostani formája érelmében csak lakott területen kívül kellene zárt ruházatot és lábbelit, illetve motoros kesztyűt viselniük.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.