Sokan nem tudják: ezt a 11 ételt hamisítják a leggyakrabban

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha alkalomadtán beszereznénk egy-egy drágább hozzávalót, hogy valami előkelőbb ínyencséget készítsünk, nem árt, ha előbb utánanézünk: valóban az van-e a csomagban, amit ígér. Nem csak a pénztárcánk, de az egészségünk is megjárhatja, ha tudtunk nélkül egy hamisítványra akadunk.

A világszerte fogyasztott híres hozzávalók hamisítása persze nem meglepő, és ugyanúgy működik, mint akár a divatipar hamisított luxusmárkái: az ember aligha mondaná meg, hogy nem az igazira talált rá kedvező áron. Azonban az ételek esetében nem árt fokozattan óvatosnak lennünk: a hamisított termékbe beletehetnek olyan anyagokat is, melyekre nem számítunk (ami akár allergiás reakciót is kiválthat), az importált áruk pedig még illegális mesterséges vagy gyógyszeranyagokat is tartalmazhatnak. A Business Insider alapos kutatómunkával összegyűjtötte annak a 11 ételnek a listáját, amit a legtöbbször hamisítanak.

Íme azon ételek listája, melyek hamisítására kész iparág épült fel:

Parmezán sajt

Bizony, parmezán sajtból is általában „hamisat” veszünk. Ugyanakkor ez talán nem akkora probléma, ha azt nézzük, hogy az eredeti parmezán sajtot (Parmigiano Reggiano) csak Olaszország egy régiójában (Emilia-Romagnában) állíthatják elő. A világon mindenhol nagy mennyiségben árult „parmezán” inkább a sajt típusát, jellegzetes ízét jelöli, mintsem egy valódi, hitelesített, több évig érlelt olasz parmezánt.

Az eredeti olasz parmezán sajtot a belepontozott „Parmigiano-Reggiano” és a DOP eredetmegjelölő feliratról ismerhetjük fel
Fotó: Getty Images Hungary

Szarvasgomba

Az elérhető áron árult szarvasgombaolaj a szakértők szerint laboratóriumokban készül, és általában egy morzsányi szarvasgombát sem tartalmaz. Ahogy azt sokan tudják, a szarvasgomba borsos ára ritkaságából ered, régebben disznókkal, manapság pedig kutyákkal keresik hosszasan az európai erdőkben. A szarvasgomba „ízesítésű” ételekbe általában egy kőolajból kivont vegyületet tesznek (2,4-dithiapentán, ami elméletileg ugyanazt az aromát tartalmazza, mint a lábszag), ami jellegzetes, szarvasgombához hasonló ízt ad.

Vanília

A vanília „hamisítása” tulajdonképpen legális folyamat, ha a csomagoláson a mesterséges előállítás fel van tüntetve. Mivel az eredetileg trópusi környezetben termesztett és előkészített valódi vaníliavirágokhoz nem sokan jutnak hozzá, a cégek általában kőolajból kivonva vagy szegfűszegolajból és fakéreg vegyületeiből állítják össze az aromát.

Wasabi

A wasabi az egyik legtöbbet hamisított étel. Állítólag még a Japánban eladott wasabinak is csak 5%-a eredeti. A valóságban legtöbbször csak zöldre színezett tormát fogyasztunk, melyet „előkészített wasabi”-ként vagy „wasabi ízesítés”-ként adnak el nekünk.

Olívaolaj

A valódi extra szűz olívaolajat érett olívabogyókból facsarják frissen, és főként Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban állítják elő. Az olívaolajat azonban igen könnyű szója- vagy más növényi olajokkal helyettesítve hamisítani. Az olcsóbb olívaolajak általában hamisítványok, és nem is tüntetik fel az „extra szűz” jelzőt, vagy kifejezetten „olívaolajkeverék”-ként árulják őket.

További gyakran hamisított ételek

  • Kaviár
  • Méz
  • Wagyu marhahús
  • Juharszirup
  • Kávé
  • Sáfrány

Hogyan ismerjük fel a hamis terméket

Lehetőleg ne a legolcsóbb terméket vásároljuk meg, ez főként az olyan ételekre vonatkozik, melyekről tudni lehet, hogy egyébként drágák, és eredetiként tüntetik fel őket (például a szarvasgomba), a boltban mégsem kerülnek sokba. Ha valamire például „szarvasgomba-ízesítés” vagy „aroma” van írva, egyértelmű, hogy nem az eredetit kapjuk, és olcsóbb lesz a termék. Ezenkívül mindig nézzük meg a termék összetevőinek listáját, így általában magunktól rájöhetünk, hogy az adott étel hány százalékban tartalmazza az eredeti anyagot.

Ha szívesen olvasnál még meglepő tényekről az ételekkel kapcsolatban, ajánljuk ezt a cikkünket:

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.