A legintelligensebbek hallgatják ezt a fajta zenét: te közéjük tartozol?

Olvasási idő kb. 2 perc

A kutatók kapcsolatot találtak az intelligenciahányados és egy zenei műfaj közt: úgy tűnik, instrumentális zenét a magasabb IQ-val rendelkező emberek hallgatják inkább.

Nagyon úgy tűnik, hogy van egyfajta zene, amelyet hajlamosabbak azok hallgatni, akik intelligensebbek: nem a dalszövegekben rejlik a megoldás, és nem is a dallamvezetés jelzi az intelligencia magasabb voltát.

Mutasd, mit hallgatsz, megmondom, intelligens vagy-e?

Az Oxford Brookes Egyetem szakemberei végezték el azt a kutatást, amely nemcsak arra volt kíváncsi, hogy milyen típusú zenét hallgatnak az intelligensebb emberek, hanem azt is, milyen célra használják azt. Közel ötszáz horvát középiskolást kérdeztek meg arról, mikor és milyen zenét hallgat, illetve intelligenciatesztet is végeztek velük: meglepő eredményre jutottak, vagy talán mégsem?

A komolyzenének nagy szerepe van az intelligenciában
Fotó: Yellow Dog Productions / Getty Images Hungary

Így függ össze zene és intelligencia

Azt eddig is tudtuk, hogy az agynak jót tesz, ha valaki hangszeren játszik, és úgy tűnik, az intelligensebb emberek pedig a hangszeres zenét kedvelik jobban. Nem a komolyzene-könnyűzene ellentétpárjára kell gondolnunk: a vokális komolyzene kedvelése már nem kötődött a magasabb intelligenciához. 

A hangszeres komolyzene mellett a hangszeres elektronikus zene, a chill és az ambient műfaja is magasabb intelligenciahányadoshoz kötődött.

Az is kiderült továbbá, hogy azok, akik zenehallgatás közben a zeneszerkesztés apró nüanszait elemzik és értékelik, azok jellemzőbben hallgatnak instrumentális zenét.

Ezt teszi negyedórányi Mozart

Nemcsak az instrumentális zene hallgatása jelzi azt, hogy valaki intelligens, hanem maga a zene is visszahat ara, ahogyan teljesítünk. A fiatal felnőttek jobban teljesítettek különböző kognitív feladatok terén egy kutatásban, miután negyedórán át Mozart zenéjét hallgatták, és jobban is memorizálnak, illetve teljesítenek tanulási teszteken: a komolyzene tehát ideálisnak tűnik ahhoz, hogy maximalizáld teljesítményed.

Idézőjel ikon

A klasszikus zene mindezen túl csökkenti a szorongást is, de alvászavarok és demencia kezelésére is használják az orvosok.

Bár azt felesleges várni tőle, hogy intelligensebbé válsz, ha hallgatod, a fenti előnyök tudományosan bizonyított tények, ezekre okkal számíthatsz.

Segít ellazulni is a zene
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Ha nem szereted, nem ér sokat

Van ugyanakkor egy korlátja a zenehallgatás terápiás használatának: csak akkor működik, ha tényleg élvezed is azt a zenét, amit hallgatsz. Ha nem szereted a komolyzenét, akkor nem érdemes rákényszerítened magad arra, hogy hallgasd: amennyiben összeszorított fogakkal teszed ezt, biztosan nem oldódik szorongásod a dologtól.

Amennyiben viszont szereted a komolyzenét, az komplex szerkezete révén nagyszerűen alkalmas arra, hogy relaxált állapotba juttasson, ha pedig nyugodt körülmények közt dolgozol, az jobb hatással van munkateljesítményedre.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.