Ezek a csomagok életet mentenek: ezért van rájuk szükség

Olvasási idő kb. 2 perc

A karácsony nem minden család számára a szeretet felhőtlen ünnepe: vannak olyan nélkülözésben élők, akiknek ilyenkor mindennél nagyobb szükségük van a segítségre abban is, hogy csomag kerülhessen gyermekeik számára a fa alá.

Azok a gyerekek, akiknek családjában a körülmények nem teszik lehetővé a meghitt ünnepet, ugyanúgy vágyakoznak egy új, szép játékra, csokoládéra – vagy éppen tiszta, ép ruhára, ételre az asztalon. A nélkülöző kicsik és nagyok karácsonyának szebbé tételében most mindenki segédkezhet egy kezdeményzésnek hála.

A Facebookon szervezett Szeretetcsomag kezdeményezésben Sevcsik M. Anna és Szekszárdi Gabriella hatalmas szervezőmunkával köti össze az ajándékra hiába váró gyerekeket azokkal a magánszemélyekkel, akik vállalják, hogy a hozzájuk eljuttatott levelek alapján nagyjából 10 ezer forintos összegből teljesítik az ünnepi kívánságokat.

A karácsonyi ajándékcsomag és az élelmiszerből, valamint tisztító- és tisztálkodószerekből összeállított csomag is nagyon nagy segítséget nyújt
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

A gyerekek írnak, rajzolnak, álmodoznak, a felnőttek pedig a levél alapján beszerzik a keretbe illő ajándékot, becsomagolják és leadópontokra juttatják el. Innentől a szervezők munkája következik, akik

gondoskodnak arról, hogy az angyalkának levelet címezőkhöz eljusson szenteste előtt a meglepetés.

A feladó mindig anonim marad: a te angyalkád aláírással biztosítva a rászorulókat arról, hogy van, aki rájuk is gondol.

Ez a csomag valódi segítség

Az ajándékok mellett másféle csomagokat is szeretne Gabi és Anna idén eljuttatni a rászorulókhoz: tartós élelmiszerből, tisztálkodó- és tisztítószerekből álló pakkokat kapnának a rászoruló családok. Ezeket az ünnep után viszik majd ki, hisz a január egy nélkülöző családban hosszú hónap – ekkor nem érkezik családi pótlék, mivel azt még karácsony előtt eljuttatják a jogosultaknak, így mindennél nagyobb szükség van a segítségre.

Aki támogatná bármelyik projektet, az Facebook-csoportjukhoz csatlakozva szerezhet bővebb információkat, de a családoknak szánt csomagok támogatására elég az is, ha a következő számlaszámra az Élet. Érzés egyesületnek utalsz bármekkora összeget: 11742582-21458381-00000000 ( IBAN HU43117425822145838100000000). A közlemény mezőbe mindenképp írd be: szeretetcsomag adomány.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.