Fontos változás: ennyi pénzt kapnak a következő hónapokban a nyugdíjasok

Olvasási idő kb. 2 perc

Az idei évből hátralevő nagyjából két hónapban még kétszer kapnak nyugdíjat az idősek, a 13. havi ellátás pedig – nevével ellentétben – csak februárban várható.

Immár pontosan tudnak bevételeikkel kalkulálni a nyugdíjasok. Kiderült, hogy idén nem lesz se nyugdíjprémium, se -korrekció, és az is nyilvános, hogy mikor milyen összegre lehet számítani az elkövetkező hónapokban – derül ki a Blikk írásából

A 2024-ből hátralevő valamivel kevesebb, mint két hónapban még kétszer érkezik nyugdíj – az ellátások összege az eddig megszokott lesz. Akinek utalással érkezik a pénz, az november 12-én, vagyis ma, valamint december 3-án számíthat bevételre. Utóbbi dátumot a karácsony miatt hozták előrébb a megszokottnál. Akinek a Magyar Posta kézbesíti a nyugdíját, az novemberben 24-ig, decemberben pedig 15-ig számíthat a pénzre. Ebben a hónapban egyébként

minden érintett megkapja a 2025-ös nyugdíjnaptárat, vagyis azokat a dátumokat, amikor a kézbesítésre, utalásra számítani lehet.

A szakértő figyelmeztet: nem változtak a 13. havi nyugdíj feltételei
Fotó: eclipse_images / Getty Images Hungary

Februárban jön a 13. havi nyugdíj

A jövő évi első nyugdíj, amely január 12-én érkezik, lesz az első emelt összegű ellátás. A növekedés mértékét a várható inflációnak megfelelően határozták meg, amely a kormány előrejelzése szerint 3,2 százalék lesz. Ennyivel kapnak tehát nagyobb összeget az idősek annak érdekében, hogy pénzük vásárlóereje ne csökkenjen. A Magyar Nemzeti Bank prognózisa 2,7-3,6 százalékos pénzromlást jósol.

A jövő év elején még egy fontos változás élesedik: immár törvénybe foglalt, hogy a 13. havi nyugdíj februárban érkezik. Farkas András nyugdíjszakértő ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: a módosítást több helyen félreértelmezték. Kiemelte: az a feltétel nem változott, hogy csak az jogosult az extra ellátásra, aki ez előző évnek legalább egy napján (vagyis legkésőbb december 31-én) már nyugdíjas volt.

Ahogy arról a Dívány is írt, nyugdíjprémiumra és nyugdíjkorrekcióra idén nem lehet számítani, hiszen ezeknek a kiigazításoknak a feltételei nem adottak.

 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.