Nagyot vállalt a MÁV, 2 óra alatt érhetünk Bécsbe Budapestről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A berlini InnoTrans 2024 Nemzetközi közlekedési szakkiállításon kötött együttműködési megállapodást a MÁV és a MÁV-START az Osztrák Szövetségi Vasúttal (ÖBB) a közlekedési kapcsolatok javításáról.

A MÁV, a MÁV-START és az ÖBB megállapodása a kétórás menetidő elérését veszi alapul Bécs és Budapest között. A jövőben ehhez próbálják igazítani a menetrendi struktúrát, valamint a nemzetközi személyszállító vonatok megállási rendjét is. Ez negyven perccel gyorsabb utazást eredményez majd. 

Ugyan  a menetidő jelentős csökkenése csak a Hegyeshalom és Bécs közötti vasútvonal felújítását követően, 2028-tól lehetséges,  de addig is mindkét fél törekszik olyan menetrendi változtatások bevezetésére, amelyek alapján évről-évre egyre több személyszállító vonat közlekedhet rövidebb menetidővel, hegyeshalmi és tatabányai megállás nélkül - írta meg a Haszon.hu.

Két órára csökken a menetidő Budapest és Bécs között a MÁV megállapodása szerint
Fotó: Eric Yang / Getty Images Hungary

A Bécs-Budapest távolságot két órában határozták meg

Jelenleg naponta két pár Railjet vonat halad át – hegyeshalmi megállás nélkül – a magyar–osztrák határon a MÁV-START masinisztáival egy pilot projekt részeként.

Mind a MÁV-START, mind az ÖBB közösen biztosítja majd a mozdonyvezetőket és az ehhez szükséges vonatkísérő személyzetet.

Az ÖBB a vállalás szerint törekedni fog arra, hogy az új menetrendi modellben gyorsabb menetvonalon, új járművekkel közlekedhessenek a Budapestről induló és a Bécsen túl közlekedő Railjet vonatok.

A vonatközlekedés gyorsabb lesz a jövőben, nem is kicsit

Az utasok elégedettségének javítása érdekében olyan minőségbiztosítási rendszer kidolgozását is vállalja a MÁV és az ÖBB, amely üzemzavarok esetén is lehetővé teszi a gyors és hatékony információcserét a cégcsoportok között.

A megállapodást magyar részről a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt, illetve Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, osztrák részről pedig Andreas Matthä, az ÖBB Holding AG igazgatóságának elnöke írta alá. A jelenleg érvényben lévő menetrendek szerint a Bécs és Budapest közötti vonatozás a Railjetekkel 2 óra 40 percen keresztül tart, átszállással, a hajnali órákban 3 óra 44 perc alatt érhetjük el az osztrák fővárost. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.